Under The Mask

4.rész

Gregory

Szerintem Alice nem vette észre, amit én. Azok az emberek balra látógura tolvajok. Ismerem már őket egy ideje. Nem hiszem, hogy Alice találkozott már ilyenekkel.
Vajon mi vonzhatta őket ide?
A választ akkor kaptam meg, amikor rákérdeztem Alice-nél, hogy nála van-e a szemüvege.

A lány a pólója nyakába akasztott tárgyra bökött.
Felsóhajtottam.
Jobb ha sietünk. Nem tetszik ez nekem.
Chris megint rám sóz valakit. Annyira utálom. Mindig ez van.
Most meg látógura tolvajok elől menekülhetek. Na szuper!

Chris először kedves az emberekhez, aztán kideríti, hogy tudók, majd a nyakamba akasztja őket, mert neki jobb dolga is van, mint törődni az új ismerettel.

Ez az Alice, vagy ki is hamar le fog lépni. Nem tarthat sokáig a ragaszkodása.
Majd előbb, utóbb ő is lekopik, mint eddig mindenki.

Lassan elhagytuk a tolvajokat. Felszisszentem.
Nem merek hátra nézni. Mi van ha Silvey is ott áll a többivel? Nem. Vele nem igazán szeretnék összefutni...kábé, úgy soha.

Tavaly tatalálkoztam először a lánnyal. Nagyon szép volt, és törékeny. Akkor még megvolt a látógurám. Nem volt olyan fullos szemüveg, mint Alice-nek, csak egy kis üveglap, de az is számított.
A nyakamban hordtam, akár egy nyakláncot, és ha kellett használtam.

Silvey volt az egyetlen, akit nem akartam látni. Annyira beleszerettem, hogy nem is érdekelt, hogy néz ki valójában.
Persze neki biztosan egyből feltűnt a melkasomon pihenő értékes tárgy.

Egyik nap alkalmat is adtam neki. Ekkor már nem bírtam tovább, muszáj volt látnom a lényét.
Amint a szemem elé tartottam a tárgyat, megláttam.
Elborzasztott a látvány. Lesokkolva meredtem a lányra, aki már nem az a Silvey volt, akit megismertem.

Gúnyosan elmosolyodott és letépte a nyakamból a gurát.
A vékony lánc nyoma, azóta is megmaradt. Elég mély vágást hagyott a tarkómon.

Ezek után Silvey nevetve elrohant, és azóta, csak egyszer találkoztam vele.
Akkor is a bandájával volt, és épp egy ártatlan embert raboltak ki.

Óvatosan rátettem a kezemet Alice vállára.

- Siethetnénk.- suttogtam.
A lány épp válaszolni készült, amikor egy hang megszólalt mögöttünk.
Silvey.
- Na, de hová ilyen sietősen, Grey?- kuncogott.

Hideg vérrel fordultam felé, megpróbálva minden érzelmet eltüntetni az arcomról.
- Silvey.-mondtam.
Alice rám pillantott.
- Ismered?- kérdezte vékony hangján, az előttünk álló lányra sandítva.

Silvey magas, vékony testalkata ellenére elég erős ahhoz, hogy egyetlen pillanat alatt elvegye, amit akar.
Fekete egyenes haja most is, a csípőjét súrolta. Frufruja alól alig látszott éjfekete szeme.
Fekete ruhát, és tűsarkú csizmát viselt, ami meg kell hagyni ördögien jól állt neki.

Mögötte felsorakozott még három gyanús alak.
- Tudod mit akarunk.- rántott egyet a vállán Silvey.
- De nem lesz a tiétek.- ráztam meg makacsul a fejemet. Fekete tincseim a szemembe lógtak, ami megnehezítette a látási viszonyokat.
Alice-t viszont láttam.
A lány reszketett a félelemtől. Olyan védtelenül szorongatta a szemüvegét. Kezdtem megsajnálni.

- Ha most elfutnánk, utánunk jönnétek, igaz?- kérdeztem.
Silvey felnevetett.
- Reménykedj az ellenkezőjében.-vont vállat.
Hogy én mennyire utálom ezt a lányt!
- Talán Kun megtudná oldani ezt a helyzetet.- jegyezte meg a Silvey mögött álló egyik ember.
Silvey fújt egyet.
- Az a vénség semmit nem képes megoldani! Csak ront a helyzeten.- magyarázta.

Á igen. Kun. Egyszer találkoztam vele, de már az is kellően elég volt ahhoz, hogy az akkori összes pénzem oda vesszen. A férfi egy mester. Úgy forgatja a kártyát, hogy még lassítva és visszajátszva sem venné észre senki, hogy csal. Pedig folyamatosan trükközik. Ha jobban belegondolok az az ember mindenben képes tökéletes csalást végre hajtani.
A "vénség" jelzőt azért elég erős túlzásnak tartom, tekintve, hogy Kun maximum harmincöt éves lehet.

Minden lehetőség átfutott az agyamon, de a leglogikusabbnak még mindig a futást találtam.
Egy éve még biztos nem futottam volna el, de most annyira szivesen tenném...

Hirtelen kitéptem Alice markából a látógurát, rákacsintottam a lányra, és szorosan tartva a tárgyat sarkon fordultam. A lehető leggyorsabban elsprinteltem. Remélem, hogy Alice vette a lapot.
Nemsokára észrevettem magam mellett a lányt, és Silvey-ék rohanó lépteit is meghallottam.

Most mit tegyek? Befordultam egy sarkon. A lehető legrosszabb az lett volna, ha zsákutcába rohanunk. Szerencsére nem így lett. A kis útszakasz jobbra kanyarodva folytatódott.

- Merre megyünk?- lihegte a mellettem futó Alice.
Rá nem is gondoltam. Biztos hamar kifullad, de muszáj lesz még bírnia egy ideig.
- Fogalmam sincs!- pillantottam hátra.
A francba! Ezek még mindig követnek.

A következő pillanatban, a sikátor egy olyan részéhez értünk, amire őszintén nem számítottam.
Egy szökőkút.
Egy tetves szökőkút elállta az utunkat!
Ilyen is csak a legrosszabbkor történhet.
Lassan megfordultam a tengelyem körül. A szemüveg még mindig a kezemben volt.
Silvey és a másik kettő, épp befutni keszült, amikor váratlan dolog történt.
Az egyik ház oldalfaláról egy tömör fém kapu vágódott ki, elzárva minket a rablók útjából.

Annyira meglepődtem, hogy fel sem fogtam az óriási, sötétzöld vaslemezt, ami ketté szelte az egész utcát.
- Mi a...- kezdte Alice.
Úgy tűnik erre ő sem számított.

A vaslemez túloldaláról dörömbölés, és kiáltozás hallatszott, majd egy idő után a sikátor elcsendesedett.
- Még nincs vége!- üvöltötte Silvey. Gondolom feladták.

A kukák közül egy emberi alak lépett ki.
- Ne már, hogy nélkülem nem tudjátok megoldani.- mondta.
- Chris!- sóhajtottam.- A legjobbkor.
- De hogyan?- értetlenkedett Alice.
- Először is -kezdte Chris.- én itt lakom, és elég hangosak voltatok. Másodszor, pedig Grey felhívott, amikor meglátott téged, szóval tudtam, hogy itt lesztek a környéken.