Tovaszálló ígéretek (Kim TaeHyung FF) - BEFEJEZETT

A MÚLT - 5. fejezet

/ChaeYoung/

A lelkem legmélyén éreztem, hogy valami baj lesz, és már bánom, hogy ilyen ostoba voltam. Bár az odáig rendben van, hogy nem jó nekem otthon lenni, de az, hogy ilyen közel legyek álmaim legfontosabb személyéhez úgy, hogy a barátnője is jelen van, több volt, mint kínzás. Mégis miben reménykedem minden egyes pillanatban? Hogy majd észre vesz, hogy majd kelleni fogok neki, amikor semmi különlegeset nem tudok felmutatni? Igen, abban reménykedem, minden nap, hogy majd ott hagyja azt a lányt, eldob mindent értem... Kár, hogy a valóság ennél sokkal árnyaltabb... Ám mégis mit tehetnék?

Azután, hogy HaNa ilyen aljas módon belém kötött, egyszerűen nem volt maradásom. Sőt, abban a pillanatban, amikor az a csodás piros ital az új ruhámon landolt, még mélyebbre zuhantam, és egyszerre szerettem volna sírni, és ordítani kínomban. Viszont az elvette a rózsaszín ködöt a szemem elől, amit JungKook mondott rólam... Hiszen nem is ismer... Én szerettem volna őt megismerni, ha nem lenne fogoly, de ő... nem tart engem semmire... Aztán kinevet, és gúnyt űz belőlem...

Csupán TaeHyung akadályozta meg, hogy MinJi Hanának ugorjon, és nem tudtam eldönteni, hogy miattam teszi, vagy csak dühös a méregdrága ruhák miatt, amiket éppen tönkretettem, vagyis inkább tette az a némber. Bizakodtam abban, hogy kijön valahogyan belőle, hiszen összességében nem néztem ki rosszul, a sötétbarna hajtincseim egészen a hátam közepéig értek, mindent összevetve, nem néztem ki rosszul, bár a magabiztosságom már azóta nem létezik, amióta megszülettem, hála apámnak.

A könnyeimmel küszködve rohantam le a lépcsőn, nem hagyhattam ezután a megaláztatás után, hogy sírni is lássanak, ám abban az egyben egyet kellett értenem a dilis bandával... Egyáltalán nem illek közéjük, és rettegtem attól, hogy az egyetlen értelmes embert is elveszítem. Szükségem volt MinJire... Persze fogalmam sem volt, hogy mégis mit kezdjek magammal, hogy merre menjek, mert el akartam menni innen minél messzebb, de csak a kék furgonig jutottam, ami idehozott ebbe a pokolba.

– Várj, ChaeYoung! – hallottam meg a hátam mögül TaeHyung mély basszusát.Egészen eddig a pillanatig nem is gondolkodtam azon, hogy valójában milyen mély hangja is van, és mennyire jól esik hallgatni. Olyan megnyugtatónak tűnt... Az már nem, hogy a kis házból kiabálás, és HaNa sikolya hallatszott, és a két fiú nagyon igyekezett lenyugtatni MinJit, aki nagy valószínűséggel már a másik lány haját tépi... Őszintén megvallva, megérdemli...

– Mire? – fordultam a fiúhoz. – Arra, hogy újra megalázhassanak? Köszi, de ebből nem kérek!

– Talán hiba volt téged idehoznom – ismerte el nagyot sóhajtva. – Én csak azt akartam, hogy...

– Tudom! – szakítottam élbe durván. – Hogy ne legyek otthon! De ez semmivel sem jobb.

– Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle!

– De sejtetted volna...

– Abban talán igazad van, hogy sejtenem kellett volna, abból a pár lopott pillantásból, hogy az a gyökér tetszik neked? – kelt ki magából felháborodva, holott nekem lett volna jogom dühösnek lenni.

– Ez több annál... – védekeztem azonnal. – De te ezt nem értheted!

– Tényleg? Akkor avass be!– Nincs mit mondanom!

– ChaeYoung! Olyan ábrándot kergetsz, ami sosem lesz a tiéd!

– Fogalmad sincs arról, hogy ez az ábránd valójában mennyit jelentett nekem.

– Ezer meg ezer szabad pasi rohangál Szöul utcáin, és neked pont az kell, aki sosem fog észre venni.

– Köszönöm, hogy figyelmeztetsz erre. Voltál te egyáltalán szerelmes? – bukott ki belőlem illetlenül.