⚜️Egy Haláli Történet⚜️

9.rèsz 📌

"Hé Mirina! Ébredj már fel!"
"Hagyj békén!"
"Én a részed vagyok. A lelked sötét oldala. Nem foglak békén hagyni!"
"Elég már..."
Felriadtam. Folyt rajtam a víz. Valamit kezdenem kell ezzel...
-Jól vagy?- kérdezte egy ismerős férfi hang. Mosolyogva néztem Ikkakura aki az ajtóban állva figyelt engem.
-Igen.
-Örülök...Mirina én...
-Miri-chaaaan!!!- Yachiru a nyakamba ugrott. Ikkaku nem tudta befejezni amit mondani akart.
-Jó hogy felébredtél!- lépett a szobába Zaraki kapitány is. Yumichika is jött vele.
-Mirina drága! Úgy örülök higy nincs semmi bajod!- Yumichika is átölelt. Fel pillantottam Ikkakura. A fejéről azt lehetett leolvasni hogy nem igen tetszik neki ez a helyzet.
Nem sokat várt. Elindult felém, félre lökte Yumichikát és Yachirut majd felkapott és nagy lendülettel futni kezdett. Arcom vöröslött ettől. Soha nem voltam hozzá ilyen közel. Túl közel.
A kapitány és Yumichika csak pislogtak.
-Ilyen a szerelem uraim- vigyorgott Yachiru.

Már jóval a Tisztalelkek városán kívül jártunk. Kezdett ránk sotetedni. Meg mindig futott. Nem tudtam hova siet ennyire. De az biztos hogy jó erősen szorított magához.
Pár perc múlva megálltunk. Körülnéztem. Egy erdőben voltunk. Gyönyörű volt. A Hold be világította az egész területet. Apró, fénylő bogarak repkedtek mindenfele. A közelben egy patak csordogált. Nagyon romantikus volt az egyszer biztos.
Ikkaku letett végre. Szólni akartam de leintett. "Mit tervezhet?"
Közeledni kezdett felém. Nem tudtam eldönteni hogy hátráljak vagy maradjak egyhelyben. A végén márcsak centiméterek választottak el minket egymástól. Mélyen a szemembe nézett. A tekintete sokmindent elárult róla. Magabiztosságot és rengeteg érzelmet sugároztak a szemei. Éreztem hogy arcomat kezdi elönteni a pír. Megint.
-I...Ikkaku...?
-Ne haragudj!
-Micsoda?
-Azt ígértem megvedelek bármi áron. Megszegtem. Ez megbocsáthatatlan.
-De te nem is sze...
-De igen! Meg is halhattál volna!
-De itt vagyok.
-Igen...Mirina?
-Hmm?
-El kell mondanom valami fontosat. Meg hallgatsz?
-Persze.
-Oke. Ugye nekem soha nem voltak érzéseim a másik iránt. Nem éreztem soha senki iránt szerelmet, szeretetet vagy ehhez hasonló dolgokat. Azt gondoltam ezekről hogy felesleges dolgok amik csak hátráltatják az embert... De rájöttem hogy ez nem igaz. Mert megismertelek téged!
-E...Engem?
-Te felébresztettél bennem valamit. Valamit amiről soha nem hittem hogy nekem lehet. Érzéseket...
-Ikkaku...
-Már nem tudom tovább titkolni...Mirina...szeretlek❤️
A szívem nagyot dobbant. Már azt hittem soha nem mondja ki. Tudom azt mondtam hogy nem lehetünk egy pár. De most hogy biztossá vált a tény hogy szeret így már nem érdekelt semmi és senki. Mert én is ugyanígy érzek iránta. Már nagyon régóta. Csak eddig még titkoltam mindenki előtt.
-Örülök hogy elmondtad, Ikkaku.
-És mi a válaszod?
-Az hogy én is ugyanígy érzek irantad. El akartam mondani de nem tudtam hogyan.
-Akkor leszünk egy pár? Leszel a barátnőm?
-Igen!- most én ugrottam az ő nyakába. Szorosan öleltük egymást. Boldog voltam. Az első barátom. Olyan szorosan ölelt hogy alig kaptam levegőt. Bele néztünk egymás szemébe. Ikkaku a tarkómra tette a kezét és finoman maga fele húzta. Megcsókolt. Szenvedélyesen. Hosszan. Örökre így akartam maradni. Annyira örültem. Mondjuk nem is számítottam erre. De nem baj.

-Én megmondtam hogy erre készül!- súgta Yumichika Rangikunak és a többieknek akik a távolból figyeltek az eseményeket.
-Olyan édesek!- mondta Orihime és Rangiku egyszerre.
-Ő az első aki megdobogtatta Ikkaku szívet!- mondta Yumichika.
-Remelem így is marad- szólt közbe Ichigo aki épp azon gondolkozott hogy mikor beszéljen nővérével.