Tiltott gyümölcs [Shawn Mendes fanfiction]

11. rész

Hajnali ötkor felkeltem, rendbe szedtem magam és elindultam szokásos utamra. Az utcán viszonylag kevés ember volt. Mire hazaértem már fél hét volt.

- Jó reggelt Kincsem! - kiáltott anya.

- Sziaa! Elkészítenéd nekem a szokásos reggelit? Sietnem kell, mert nem fogok odaérni.

- Persze, nyugodtan öltözz csak át még fürödj le, megcsinálom. - mosolygott.

- Köszönöm! - és már rohantam is a fürdőbe.

- Apaaa! - futottam le a lépcsőn. - Elviszel akkor? Már ígyis késésben vagyok! - Nem volt senkisem a házban. - Ez most komoly? Megint itt kell hagynotok? Remek... - morogtam, miközben az asztalon lévő cetlit kezembe vettem.

"Ügyes legyél hercegnő! Nagyon szurkolunk neked! Jess nénikédnél beindult a szülés, el kellett mennünk.. Nagyon szeretünk téged!

Puszi, anya és apa"

Gyorsan felkaptam táskámat és már rohantam is a városba egy taxit keresni.

- Kérem, álljon meg! - csápoltam, mint valami őrült a felém tartó taxisnak, de mindhiába, nem állt meg. - Ez nem lehet igaz! Hogy ma semmi sem akar összejönni! - idegesen hajamba túrtam, mire elkezdett esni az eső. - Ez csak egy rossz vicc. - mondtam a sírás szélén állva.

- Hát újra itt. - hallottam egy ismerős hangot mellőlem.

- Connor! Szia! Hát te?

- Előbb reggeliztem, de neked nem a fősulis felvételin kellene lenned?

- De... És nem fogok odaérni, valami közmunkásként fogom Torontó utcáit söpörni... Anyuék reggel csak úgy eltűntek, úgy volt hogy elvisznek de ők inkább a nénikémhez mentek be aki éppen szül... Elindultam otthonról, egy csomó taxisnak intettem már de egyik sem állt meg... És most csuron víz vagyok... Ezt nem hiszem el.

- Tudod, most egy percet beszéltél és azalatt az idő alatt már rég úton lehetnénk. - mondta mosolyogva a fiú.

- Tényleg elvinnél?

- Természetesen! Nem hagyhatom, hogy egy ilyen lánynak ne valósuljanak meg az álmai. Na, irány a fősuli! - mutatott a tőlünk körülbelül öt méterre álló járműre.

- Hát nem is tudom hogy mit mondjak Connor! Annyira hálás vagyok neked ezért! Nagyon szépen köszönöm! Hogyan hálálhatnám meg?

- Ha kijöttél megbeszéljük. De most menj! Alig három perc múlva kezdődik...

- Jézusom! Sietek! - gyorsan kiszálltam az autóból és már szaladtam is az épületbe.

Egy nagyon hosszú márványból készült lépcső vezetett fel az épülethez, amit magassarkúmnak köszönhetően elég lassan tettem meg.
Az ajtóhoz érve láttam ahogy öltönyös fériak és költözött nők hagyták el az épületet. Egyből földbe gyökerezett a lábam. Elkéstem. Ekkor csak ez járt a fejemben. Az eső eleredt, én pedig csak ott álltam és bámultam a gyönyörű épületet.

- Kisasszony, segíthetünk? - kérdezte egy ősz hajú férfi.

- A felvételire jöttem. - mondtam határozottan.

- Sajnos elkésett. A bizottság fele már hazament. Sajnálom. Jöjjön el októberben. Akkor tartjuk a pót felvételit.

Mit sem mondva magassarkúmat lekapva rohantam vissza Connorhoz az autóba.

- Mi történt?

- Csak...csak menjünk el innen. Kérlek! - mondtam szinte már sírva.

- Meghívlak valamire. Rendben? Beülünk egy jó cukrászdába. Okés?

- Rendben. - szipogtam.

Hamarosan odaértünk.

- Mit adhatok? - kérdezte az idős hölgy.

- Milyen laktóz mentes sütijük van?

- Amit látsz aranyom, minden laktóz mentes. Direkt a laktóz érzékeny emberek miatt van ez a cukrászda. Szóval akármit kérhetsz. - mosolygott.

Elmondtuk mit kérünk, majd leültünk az egyik sarokba.

- Elkéstem a felvételiről. - mondtam sóhajtva.

- Sajnálom, gyorsabban kellett volna mennem.

- Nem, dehogy! Nekem kellett volna előbb elindulnom.

- És most mi lesz?

- Októberben lesz a pót felvételi, szóval addig szabad vagyok. Szerintem elmegyek dolgozni.

- Értem. Engem ma hívtak. Megyek Bécsbe fotózni és videózni és vihetek valakit.

- Na az remek! Kit viszel?

- Rád gondoltam.

- Tényleg?

- Igen, persze ha nem akarsz jönni, azt is megértem, hiszen alig ismerjük egymást.

- Szívesen mennék veled. De a szüleimmel még beszélnem kell erről.

- Rendben, amúgy július 19-én indulnánk, szóval van időd.

Nagyon jól elbeszélgettünk, rengeteg új dolgot megtudtunk egymásról.

- Anyu hív... Mindjárt jövök. - felkaptam a mellettem lévő székről fekete blézeremet és kimentem a friss levegőre.

- Elizabeth, Shawn itt van Torontóban. - mondta remegő hanggal.

- Anya, mi a baj? Miért van itt Shawn?

- Balesetet szenvedett a turné busz és Shawn is megsérült. Ide kellene jönnöd.

- Pár perc és ott vagyok! - letettem a telefont és kitört belőlem a sírás.

- Eli, mi történt? - kérdezte a fiú miközben felállt.

- Az unokatestvérem, akiről tegnap meséltem, ma balesetet szenvedett és itt van Torontóban. Muszáj vagyok bemenni hozzá a kórházba! - szipogtam.

- Gyere, beviszlek.

Alig tíz perc autózás után ott voltunk a kórház parkolójában.

- Nagyon szépen köszönöm Connor, nem is tudom, hogy fogom meghálálni!

- Ez csak természetes, de most menj, az unokatesód fontosabb, mint hogy azon törd ebben a pillanatban a fejed, hogy hogyan háláld meg. - mosolygott.

Rögtön kiszálltam és berohantam az épületbe, ahol rögtön megláttam Shawn szüleit, Aaliyaht, Adamet és anyut.

- Elizabeth! - futott hozzám Aal sírva.

- Hogy történt? - kérdeztem szintén könnyeimmel küszködve.

- Álmos volt a kamion sofőr aki áttért a turné busz sávjába, így azzal szemben haladt, Greg, a buszsofőr pedig nem tudta időben elrántani a kormányt és összeütköztek.

- Shawn hogy van?

- Nem a legjobban. Épp a műtőben az üvegszilánkokat szedik ki belőle.

- Édes Istenem. - arcom kezembe temettem, a fal mellett lecsúsztam a földre és sírtam.

Nem csak azért sírtam, mert ez történt Shawnnal, a másik ok az volt hogy szerettem. Talán jobban, mint kellett volna, de abban a pillanatban semmi sem érdekelt. Rögtön bevallottam volna neki, hogy mindennél jobban szeretem őt és ne haragudjon, amiért utolsó találkozásunk alkalmával elutasítottam.