Fordult a kocka /MIRACULOUS TÖRTÉNET/

Chloé színrelép

Adrien szemszöge:

Kissé szomorkásan értem haza. Marinette járt az eszemben, akárcsak az utóbbi napokban mindig. De mostmár befurakodott a szerelem érzése mellé a csalódottság.
- Szia, Adrien! - köszönt rám anya, mikor beléptem az étkezőbe - Máris visszaértél? Nem úgy volt, hogy...
- Nem akart eljönni - sóhajtottam, és leültem az asztalhoz, anyám mellé.
- Ó, kincsem ne vedd a szívedre. Lehet, hogy sietősnek tartotta még, vagy...
- Áh, dehogy, csak szerinte a szülei kész étellel várták otthon.
Anyám erre mintha némiképp felderült volna.
- Akkor meg mit szomorkodsz? - kérdezte - Legközelebb ne kerülgesd a forró kását, hívd el vacsorázni valahova.
Bólintottam, és rámosolyogtam. Ő mindig lelket tudott önteni belém. Nemsokkal később apa is csatlakozott hozzánk az étkezőasztalnál.
- Ne haragudjatok! - mondta - Belemerültem a munkába. Nos, Adrien mesélj.
- A lány nem ment vele vacsorázni - mondta helyettem anya - Szerinte a szülei kész étellel várták otthon.
- Ó, hát ez bizony nagy kár.
- Szerintetek holnap is meghívjam? - kérdztem - Ezúttal vacsorázni.
- Még ne - mondta apám - Nem szabad túl sűrűn meghívni. Várj a néhány napot, hogy sóvárogjon a társaságod után!
Ezután pedig megbeszéltük, hogy mit hogyan érdemes csinálnom. Mikor befejeztük a vacsorát, Nathalie lépett be a terembe, egy levéllel a kezében.
- Adriennek érkezett, mialatt ő távol volt - mondta.
Meglepetten vettem át a levelet. Egy sárga borítékban volt, és a polgármester pecsétje volt rajta. Nem tudtam mire vélni a dolgot, amíg ki nem nyitottam a borítékot. A levél így szólt:

Drága Adri-bébi!

Ezennel meghívlak, a világ legszuperebb szülinapjára, vagyis az enyémre, ami egy hónap múlva lesz. Természetesen hozz magaddal annyi embert amennyit csak tudsz, hogy mindenki láthassa milyen menő a bulim! Ja, és te leszel a díszvendég!

Ezer csók, a te Chloédtól!

Nem volt szülség aláírásra, virított róla, hogy Chloé fogalmazta meg. Régóta ismerem őt, és nem mondhatnám, hogy örülök neki. Mikor még tízéves kölykök voltunk jó volt vele hancúrozni, de ahogy megnőttünk egyre inkább eltávolodtunk egymástól. Vagy legalábbis én szerettem volna eltávolodni tőle, mert kezdett úgy viselkedni mintha a barátnőm lenne. Valahányszor találkoztunk a nyakamba ugrott, és csókolgatni kezdett, de egyelőre sikerült elkerülnöm az ajkaink érinkezését. Ha pedig más lányokkal modellkedtem, elkezdett megjegyzéseket tenni rájuk. Először azt hittem csak viccel, de egyre durvább dolgokat mondott róluk, sőt! A szemükbe mondta a véleményét az intim testrészeikről! Megkértem, hogy hagyja abba, úgyhogy most megint csak nekem említi meg az általa felfedezett hibákat. Elég idegesítő, de el kell viselnem, mert nem akarom megbántani. A szüleink jó barátok, ezért nem kéne összevesznünk. Inkább nem is mondtam apáéknak milyen Chloé.
- Mi áll benne Adrien? - kérdezte apám.
- Semmi különös - feleltem - Csak Chloé meghívott a szülinapjára.
- Valóban? És mikor lesz a kérdéses születésnap?
- Az áll itt, hogy egy hónap múlva.
- Remek. Természetesen elmehetsz.
- Kösz. Jó éjszakát - motyogtam, és felmentem a szobámba. A meghívót leraktam az asztalomra, és átöltöztem a pizsamámba, bogy aztán lefekhessek aludni. Éjjel vele álmodtam. Szép volt, mint mindig, és rám mosolygott.
Az elkövetlezendő egy hét alatt végig tűkön ültem. Alig vártam, hogy elhívhassam vacsorázni. Apa azt mondta, hogy péntek estére kéne meghívnom, és mivel a Marinettel való mozizás napja vasárnap volt, elég hosszú időt kellett várnom. De bíztam apámban, elvégre neki felesége van, tehát valamennyit biztos ért az udvarláshoz. Marinette a héten kezdte meg a próbaidőszakát, és minden nap találkoztunk. Próbáltam a szokásos napirendemet követni, ami azokra a napokra vonatkozott, mikor még nem vagyunk nyaraláson egy másik országban, de az iskola is véget ért már. Vagyis a nyáriszünet első két hetére. De most valamiért nem bírtam magammal. Semmi sem kötött le. Ugrásra készen vártam, hogy valaki bejöjjön a szobámba és azt mondja: "Marinettnek kéne egy férfi modell néhány percre." De a várva várt pillanat csak nem jött. Végül nagy nehezen eljutottam a pénteki napig, amikor apám az étkezőbe hívott engem. Az ajtóban Nathalie megállított, és azt mondta:
- Itt várj amíg Mr. Agreste befejezi a beszédét.
Bólintottam, és megálltam az ajtó előtt. Megpróbáltam feltűnes nélkül hallgatózni, de csak pár mondatfoszlányt hallottam:
- Ideje... Bizonyíts... Alkalmas... A két ruha... Szerződtetés... Íme... - ekkor az ajtó kitárult - ...a férfi modelled, akit már bizonyára ismersz, valamint a női, akit talán már kevésbé. Kinyílt a másik ajtó, és belépett rajta Chloé. Megdermedtem. Ez nem lehet igaz! Marinette jelenlétében kell elviselnem a csókáradatát, és a beceneveit? Na nem, ezt biztos nem fogom túlélni! Chloé felém integetett, és egy valószínűleg aranyosnak szánt mosolyt is küldött felém. Aggódva néztem Marinettere, de ő csak meglepetten bámulta Chloét. Ajaj... Ugye nem értette félre a helyzetet? Végül csak apa felé fordult és bólintott. Ezután kiderült, hogy marinettnek a próbahéten az volt a feladata, hogy állítson össze egy ruhapárost bármilyen stílusban. Ezt a ruhapárost kellett nekem, és Chloénak felpróbálni, és bemutatni. És ha tetszik apámnak, Marinette hivatalosan is szerződtetve lesz az Agreste ruhatervező vállalathoz. A ruhák estélyi ruhák voltak, egy egészen érdekes csavarral. Mindkettő tele volt csillagokkal. És most nem azokról az ötágú sárga csillagokról beszélek, amik a kisgyerekek pizsamáin vannak, hanem rendes űrfényképeken látható csillagokról. Volt a ruhákon még mindenféle színes csillagköd, és galaxis, de ennek ellenére megmaradt a ruhák sötét árnylata, amitől elegánsak maradtak. Kivonultunk az előtérbe, ahol a lépcsőn lefelé menet közben pózolgattunk a ruhákkal. Nem akartam Chloé fejéhez vágni... Na jó, igenis a fejéhez akartam vágni, hogy nagyon ügyetlen, de csöndben maradtam, tekintettel a körülményekre. Mit gondolna rólam Marinette, ha félbeszakítanám a bemutatót? Végül apám odasétált Marinettehez, a vállára tette a kezét és nyugodt hangon csak ennyit mondott:
- Ez igen.
Marinette arcára meglepett mosoly ült ki, és felém pillantott. Én csak visszamosolyogtam rá. Oda akrtam lépni hozzá, hogy valami olyat mondjak mint: "Most, hogy hivatalosan is együtt dolgozunk, úgy érzem meg kell ünneplnünk a mai napot, volna kedve esetleg egy közös vacsorához?" De ehelyett Chloé megragadta a karomat, és felráncigált a lépcsőn, egészen a szobámig. Sajnos nem egyszer járt már ott. Becsukta mögöttünk, az ajtót és vetkőzni kezdett.
- Chloé! Te meg mi a csudát csinálsz?! - kiáltottam fel.
- Hogy én? Ó, Adri-édes ennyi idő után már nem kell egymás előtt szégyenlősködnünk. És minél gyorsabban szeretném levenni ezt az undormányt magamról - felelte. Ekkor valami nagyon erős érzés fogott el, valami kifejezhetetlen düh. Méghogy ez a ruha undormány? Minden egyes perc ami benne tölthet ajándék! Ezt a ruhát Chloé meg sem érdemli! Gyorsan belöktem őt a fürdőszobámba a saját ruháival együtt, nehogy valami olyanra szánjam el magam amit utólag megbánok. Gyorsan én is átöltöztem, még mielőtt Chloé kijöhetett volna. Már épp mentem volna vissza Marinettehez, amikor kiért, és újra megragadta a karomat.
- Adri-baba! - kezdte - Hová mész?
- Vissza az apámhoz, és Marinetehez.
- Mégis miért akarsz te azzal a ronda fruskával lenni, ha itt vagyok neked én?
Hogy Marinette ronda? Ebben a pillanatban minden önuralamamra szükségem volt ahhoz, hogy ne szaggassam darabokra Chloét. Ehelyett inkább, csak kiszabadítottam magam a szorításából, és továbbmentem. Azthittem, hogy végre leráztam, de ahogy leértem a lépcsőn, újra a csuklómon éreztem ujjainak szorítását, és azzal a lendülettel, amivel a lépcsőn lefutott, rovábbrántott engem, az ajtóig, és azon keresztül egészen a kapuig, ahol az inasa várt minket.
- Hé, Jean-hogyishívják! - kiáltott rá - Vigyen el minket apám éttermébe!
- Azonnal kisasszony! - felelt az inas és már be is szállt az autóba. Kirántottam a csuklóm Chloé kezéből, és hátrébb léptem egyet.
- Chloé, - mondtam - én nem megyek most sehova!
- Jaj, drágám! - felelte - Már hogyne jönnél? - Azzal belökött a limuzinba, és behuppant mellém. Az inasa már el is indult, én pedig reményvesztve figyeltem a távolodó házunkat.

Folytatása következik...

-----------------------------------------------------------

El sem hiszem emberek! Meglett az első, és egyébként rögtön a második csillagom is! Nagyon szépen köszönöm nekik: @BrigittaMorgenstern és @Bence21
Ez tényleg sokat jelent nekem, nagyon köszönöm, és remélem, hogy tetszik a folytatás! Viszlát legközelebb!