Daydream - A zombivadász

Nyolcadik rész

A puskadördülést követő némaságot végül Scarlet törte meg. Hangjában érezhető volt az aggodalom.
- Te mégis honnan a fenéből szereztél puskát?
- A pult alatt találtam.
- Tudod kezelni?
- Úgy néz ki. - végig nézett a fegyveren - Tetszik. Gyors vele ölni.
- Igen, vettem észre. - nézett végig a szétloccsant agyú alfán.
Daydream körbe nézett a kihalt város néptelen utcáján. Aztán egy érdekes jelet pillantott meg ez egyik falra festve. Fehér festékkel volt odapingálva egy nap és mellette egy nyíl, ami északnak mutat, ki a városból. Oda lépett, aztán Scarlethez fordult.
- Ez mit jelent?
- Oh! Látom, megtaláltad Reményváros útjelzését. Az egy menedék, mindenféle embereknek.
- Nincsenek szörnyek?
- Egy darab sem.
- Tetszik. Menjünk!
- Biztosan jó ötlet ez Daydream? - nézett  végig a véres cafatkákkal borított alakon.
- Miért?
- Nos, tudnod kell néhány szabályt.
- Szabályt? - értetlenkedett.
-   Igen. Etikett, szókincs, modor, ilyenek. Mert tudod, ahová megyünk, nem nézik jó szemmel, ha letéped valaki arcát.
- Nem én kezdtem. Én viszonoztam.
- Értem, de ez akkor sem kifogás. Tudom is, hova kell elmennünk, ha ki akarsz kupálódni.
- Hova?
- Egy ismerősömhöz. Csak kövess, s holnap estére már ott is leszünk. Ő majd megmutatja, hogyan is kell viselkedned. Megegyeztünk?
- De azért ölhetek még?
- Igen, de csak szörnyeket. Az embereket nem szabad. Ezt fogod megtanulni ott.
- Rendben. Menjünk!
Ekkor előre lépett pár métert, felvette a földről a baltáját, majd agyik kezében a fegyvert, másik kezében a puskát tartva, elindult kifelé a városból.
- Elég félelmetes ember benyomását kelted... - jegyezte meg Scarlet.
- Az jó? - ekkor felbukkant egy éhes holt, amit Daydream egy jól célzott fejlövéssel reagált le.
- Nos, nézőpont kérdése. - mosolyodott el és elindultak kifelé a városból, a végtelennek tűnő pusztaságba...