Servant of the Dark

A varjú vezér

Hirtelen egy kéz tapadt a számra és egy másik a derekamra, hogy hátra ne essek.

- Fel fogod kelteni a holtakat, ha nem vigyázol. – Alig láttam valamit a köd miatt, de ha jól látom kiváncsiskodó srác az, az óráról. Mikor meghallotta, hogy valamit motyogok, elengedett és el vette a kezét.

- Minek settenkedsz utánam? Elég para, hogy az egész órán csak bámulsz! 

- Most, hogy közelebbről megnézlek, nem is vagy akkora nagy szám Isabella Davis – mosolyra húzta a száját.

- Senki nem is állította, hogy az lennék, te barom. Ha megbocsájtasz, végre haza mennék. – Megfordultam, hogy elinduljak, de megragadta a kezemet és vissza rántott. Ezzel a lendülettel emeltem a másik kezemet és pofon vágtam. Ettől úgy meglepődött, hogy elengedte a kezemet, így könnyedén el tudtam menni. Remélem hazáig azért nem fog követni.

Mikor hazaértem, szószerint berontottam a házba. Christopher ki is jött a szobából, nem értette mi dúlt így fel.

- Merre jártál? – Kérdőre vont miután feljött utánam.

- Találtam valami temetőt a környéken, ott voltam – válaszoltam neki mérgesen.

- Talán a holtak voltak, akik ennyire felidegesítettek? – Tisztán érezhető volt a cinikusság a hangjában.

- Nagyon vicces, de nem. Az a srác ijesztett rám, aki az igazgató irodájában ült.

- Ne hisztizzél már egy gyerekes csíny miatt, Isabella. Lehetnél egy kicsit érettebb is. – Ezzel kiment és becsapta maga mögött az ajtót. Mi a baja már megint? Nem örülnie kéne, hogy végre találkoztunk és együtt vagyunk? 

Az éjszaka különös álmom volt. Megint abban a temetőben jártam, amit a sétálás közben találtam. Viszont most egy ismeretlen részén állok. Egy kripta előtt vagyok, aminek a kapujára nagy betűvel kiírva: CSAK AZ ARRA ALKALMAS LÉPHET BE! Vigyázz, ha nem vagy alkalmas, úgy végzed, mint a holtak! 

Mit jelenthet vajon? Körbe néztem, hátha találok valamit, de csak egy varjút láttam a kripta tetején. Amikor közelebb léptem a kriptához hirtelen egy hideg fuvallat süvített végig és a varjú elszállt. Egy kiálltást hallottam a közelből, megakartam nézni, de nem tudtam megmozdulni. Hallottam még egy kiálltást, de most hangosabban, aztán hirtelen felébredtem.

Az előadáson egyfolytában az álmomra gondoltam, órák után elmegyek és felkutatom azt a helyet. Már több, mint a fele elment az órának, én pedig semmit nem jegyzeteltem,körülnéztem, hogy el tudom-e kérni valakitől, de szinte mindenki mással volt elfoglalva. Sóhajtottam és megpróbáltam figyelni az óra maradék perceiben.

Mindig elcsodálkozok, hogy ezen a széles folyosón, hogy lehet ennyi ember. Mindig zsúfolásig tele van. A bejárati ajtóhoz mentem, hogy elinduljak a parkba, ahol tegnap is voltam, de hirtelen valaki nekem jött és elejtettem az összes füzetet, ami a kezemben volt. Lehajoltam, hogy felvegyem és közben hátrapillantottam, hogy megnézzem ki is volt az. Ki is lehetett volna, ha nem ő? Miért futok, mindig bele ebbe a srácba? Habár most nem egyedül volt. Két lány és két másik srác volt a társaságában és eléggé siettek valahova. Egy kéz nyúlt elém, én pedig csak csodálkozva néztem, hogy mi történik.

- Szia! Te új vagy itt, igaz? Gyere had segítsek - megfogta a füzetemet a földröl és felállt. – Oda se figyelj a varjakra.

- Szia. Köszi, hogy segítettél. Isabella vagyok. Téged...?

- Bocsánat, a nevem Linda. Hallottam ám rólad – mondta egy széles vigyorral az arcán.

- Igen? Mégis honnan? Hogy értetted, hogy a varjakat? – Teljesen meg voltam lepődve és össze voltam zavarodva.

- Szinte mindenki hallotta, hogy Christopher kishúga átiratkozott ide. Ők, úgy mond egy banda, ha érted, hogy mire gondolok. Varjaknak hívják magukat, ami a ruhájuk miatt érthető is. Mindegyikőjük sötét ruhákba öltözik. Az állítólagos vezetőjük Ethan Clark, a szőkésbarna hajú srác. Mindenhova együtt mennek, sose hadják el egymást.

- Gondolom ők a suli nagy menői. Linda mi a helyzet a bátyámmal? Miért olyan lényeges, hogy a húga vagyok?

- Nagyon egyszerű a válasz. Chris ide jár, vagyis pontosabban járt. Valami oknál fogva passziválta ezt az évét. A bátyád ugyan olyan nagy pályás volt, mint Ethan, ebből kifolyólag amolyan ősellenségek voltak. A különbség közöttük csak annyi, hogy míg Chrisért oda voltak, addig Ethan minden csajt elküldött.

- Úgy érzem, hogy sose fogom ezt megszokni. Sajnálom Linda, de most már mennem kell. Örülök, hogy megismerhettelek.

Ezzel elbúcsúztam és elindultam kifelé. Egyenesen a temető felé vettem az irányt. Nappal kevésbé volt ijesztő, de még így is hideg futkosott a hátamon. Egyetlen egy lélek sem járt itt, teljesen egyedül voltam. El kezdtem bejárni a helyet, de sehol nem találtam meg azt a kriptát, amit álmomban láttam. Volt egy hasonló környék, de kripta nem volt hozzá. Ezek szerint csak egy egyszerű álom volt és semmi több. Elindultam kifelé, mikor megint egy kellemetlen érzés futott át rajtam. Mióta ebbe az államba jöttem, még szinte semmi jó dolog nem történt velem, kezdek kicsit belefáradni. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne, már megint, mint tegnap este. Hátra fordultam, de senki nem volt ott. Mikor vissza fordultam, Ethan állt előttem. Akkorát sikítottam, hogy szerintem még a szomszédos államokban élők is meghallották.

- Leállhatnál ezzel, de komolyan. A frászt hozod rám. –kiabálltam rá.

- Sajnálom – mondta miközben az arcomat fürkészte. – Mit csinálsz erre felé? Ennyire érdekel a halál utáni lét?

- Ha nagyon tudni akarod, csak kíváncsi voltam valamire, nem mintha sok közöd lenne hozzá. A halál utáni lét, már ha létezik is, se érdekel. – Felhúzta a szemöldökét, és éreztem, hogy valami zavarja és kérdezni szeretne.

- Hogy-hogy nem érdekel?

- Miért kellene, hogy érdekeljen? –Kikerültem és közben elindultam kifelé. Ethan pedig tartotta velem a lépést. Nagyon fura ez a srác, de a külseje legalább kárpotól érte.

- Nem is tudom. Haza kísérlek. – jelentette ki szárazon.

- Ethan... mit tervezel?

- Tudod a nevemet? – Megdöbbent , majd elmosolyodott. – Miből gondolod, hogy tervezek?

- Ó nem is tudom. Lássuk csak: Először is, nem is ismerjük egymást. Kettő, tudom, hogy nem szimpatizálsz a bátyámmal, amit kicsit meg tudok érteni. Három, elég ijesztő voltál tegnap, köszönöm, de nem kell még több olyan meglepetés. Így is a hideg futkos ettől a helytől a hátamon, nem kell, hogy te is szivass. – Az az érzelem, ami kiüllt az arcára, felbecsülhetetlen volt. Még kicsit én is meglepődtem magamon. Egyszerre volt megsértett, meglepődött és pimasz.

- Én ismerlek itt egyedül, te nem ismersz, ha jól mértem fel a helyzetet. A bátyáddal igazad van, sose kedveltem. Utolsónak pedig hidd el, sokkal ijesztőbb dolgok is vannak itt mint én.

Közben megérkeztünk hozzánk és épp mentem volna be, amikor Ethan megállított.

- Tényleg sajnálom Isabella... Nem állt szándékomban ennyire megijeszteni téged.

- Ezt jó tudni...

- Az a probléma, hogy nagyon nem tudlak megfejteni, pedig nagyon érdekes lánynak tűnsz.

- Na ezt nehezemre esik elhinni – nevettem egy jót. – Kössz, hogy haza kísértél, de ne vedd roszz néven, nem kedvellek.

Éppen mondani készült valamit, amikor Chris nyitottajtót és jött ki. Amikor meglátta Ethant lefagyott, de végül intett neki ésbetessékelt a házba. Az ablakból még láttam, ahogy Ethan a házunkra mered, majdelindul ő is.

Sziasztok! Újra itt lennék egy résszel. Isabella útját egyre több titok keresztezi. Remélem tetszett nektek ez a rész is. ^^  Eve