Szösszenetek

#4

Feltették a kezeinkre a karszalagot, amit a jegyek megvásárlása után kaptunk. Egy rock banda jött a városba, kész felüdülés volt a szürke, tanulással teli hétköznapokból kiszakadni egy kis időre. A nagy, füves területen - ami egyébként focipályaként üzemelt - felállított színpad körül még alig lézengett pár ember. A legtöbben a különböző célokra felállított sátrak ponyvái alatt várták, hogy lemenjenek az előzenekarok és végre láthassák azokat, akik miatt jöttek. Nem okozott meglepetést a sok részeg, ki tudja milyen szerek hatása alatt álló ember, a borzalmas, fojtogató cigifüst szagát pedig hamar megszokta az orrom.

Mivel még majdnem egy óra volt kezdésig, elindultunk körbejárni a sátrakat. Volt, ahol motoros dolgokat lehetett venni, máshol rocker pólókat, fejkendőket és hasonlókat. Egyik helyen se időztünk különösebben sokat, pedig szívesen elnézegettem volna még egy-két kirakott holmit.

Utunkat a büfés sátor irányába vettük, amihez egy hatalmas, sörasztalokkal telepakolt fedett terület is tartozott. Mindenhol feketébe öltözött, agyon tetovált rocker ült. Kényelmetlenül éreztem magam, ahogy az asztalok között átsétálva a legtöbben megnéztek minket. Anyám unszolására kivételesen nem a szokásos terepmintás nadrágomat vettem fel fekete pólóval, hanem egy világoskék farmert halványrózsaszínű pólóval. Ennél jobban, ha akartam volna se tudtam volna jobban kilógni a tömegből.

Míg családom elment magának valami ehetőt venni, én magamra kaptam fehér motoros dzsekimet, amiben egy fokkal kellemesebben éreztem magam, mint előtte. Nekem is akartak hozni valamit, de én csak egy üveg vizet kértem, mire furcsán pillantottak rám. Biztosítottam őket, hogy minden rendben van, csak otthon már ettem, mielőtt eljöttünk, ezért nem voltam éhes. Persze azt nem kellett tudniuk, hogy ez baromira nem volt igaz.

10 perccel később már kifelé verekedtük magunkat a hirtelen megnövekedett tömegből és egy viszonylag nagyobb szabad placcon álltunk meg, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a színpadra. Testvéremmel egyik, szüleimmel másik oldalamon vártuk a koncert kezdetét. Unottan nézelődtem, amikor megláttam őt.

Abban a pillanatban, ahogy tekintetem megállapodott rajta, mintha lelassult volna az idő. Nem olyan volt, mint a filmekben, nem álltak meg az események, mégis... én csak vele tudtam akkor foglalkozni; nem is fogtam fel, mi történik körülöttem.

Haja, amelynek furcsa, természetesen kifakult vörös színe volt, össze volt fogva egy szoros copfba. Alacsony volt, ha mellettem állt volna, nagyjából az államig ért volna. Tökéletes, halvány bőrét szeplők borították, ajkai keskenyek voltak, színük leginkább a cseresznyére hasonlított. A másodperc tizedrésze alatt mértem fel minden porcikáját, vékony alakját, amelyet egy sötétbordó pulóver valamint fekete farmer borított. Mikor a szemébe néztem, kissé meglepődtem, mert ő ugyanúgy engem figyelt.

Csak néztem őt, furcsán ismerősnek tűnő arcát tanulmányoztam, amit pedig biztosan nem láttam még ezelőtt, mert akkor emlékeznék rá és mogyoróbarna íriszeire. Egymást néztük, ahogy egyre közelebb ért hozzánk, majd anyám mögé érve eltűnt szemem elől. Tekintetem követte őt úgy is, hogy nem láttam, hol van. Mikor egy pillanatra újra előbukkant szüleim között, pillantásunk teljesen természetesen fonódott össze még egy kis időre. Gyönyörű mosolyra húzódott szája, ami a szemeit is elérte, arca pedig ettől az egyszerű mozdulattól szinte felragyogott. Viszonoztam gesztusát, egészen addig néztük a másikat, amíg apám teste végleg el nem takarta őt előlem.

Csak bámultam oda, ahol az előbb még állt, egy másodperccel később pedig forgolódva kezdtem keresni őt, de már sehol sem találtam. Amilyen hirtelen felbukkant, olyan hamar tűnt is el, ezzel visszazökkentve engem a valóságba. Meglepődve konstatáltam, hogy a koncert épp kezdetét vette, viszont engem annyira lekötött az ismeretlen lány, hogy ezt észre sem vettem. Tekintetemmel folyamatosan őt kerestem, még jóval a kis jelenetünk után is.

Gondolataim vissza-visszatértek rá, csodálatos arca lebegett előttem. Ahányszor csak behunytam szemeimet, magam előtt láttam, ahogy mosolyog, miközben pillantását enyémbe fúrja. Gyomrom összeugrott a gondolatra, hogy valószínűleg soha többé nem látom őt. Csalódottság lett úrrá rajtam, valahányszor úgy vezettem vissza íriszeimet a színpad felé, hogy nem találtam meg őt a tömegben.

Ezek után egyáltalán nem tudott lekötni a koncert.