short stories

Snow - Narry

Nem saját ötlet, fordítás, kisebb változtatásokkal

❄Harry Styles ❄

Ijedt voltam. Anyuval a gyerekkórházba tartottunk. Csatlakoztunk a Make A Wish alapítványhoz, a segített kisfiúhoz tartottunk. 8 éves volt, pont mint én. Niallnek hívták. A kívánsága az volt, hogy hazamehessen, Írországba. Angliában élt, mint mi. Elvittük születési helyére őt és a családját. Mondott valamit a hóról is, de mivel ősz volt, nem gondoltuk, hogy lesz.

Megszorítottam anyu kezét, mikor végighaladtunk a köhögő gyerekekkel teli folyosón. Kinyitottak nekünk egy ajtót. Félve beléptem, a szobában fehérség, mint mindenhol máshol az épületben. Az ágyban egy szőke kisfiú feküdt.

Ő biztos Niall. Helyes arca volt, majdnemhogy csinos is. A haja szőkített, de illett hozzá. A szemei hatalmas kékek. Szinte csillogtak. Alatta táska, de még mindig sugárzott. Hatalmas mosoly az arcán, ami furcsa volt a karjából kilógó csövekkel párosítva. A tejfehér arcán apró szeplők helyezkedtek el.

Mellette egy szőke nő állt. Ő biztos az anyukája. A nő mellett egy olyan orrú férfi, mint aki az ágyban fekszik. Az apukája. A sarokban egy idősebb szőke fiú változat. Az ő arcán nem ül hatalmas mosoly, de kivehető a hasonlóság. A bátyja.

- Te csak Niall lehetsz. - mosolygott rá anyu a fekvő fiúra.

- Csókolom Mrs. Styles. - mosolyodott el szélesebben.

- Neked csak Anne. - javította ki - Ő itt a fiam Harry. - félve intettem neki.

- Maura vagyok, Niall és Greg anyukája. - rázott kezet a nő anyukámmal.

- Bob Horan. - rázott kezet anyu ezek szerint Bobbal.

- Indulhatunk? - kérdezte anyu. A válasz bólintás volt. Szorítok mégegyet anyukám kezén. Maura kisegíti Niallt az ágyból, de a fiú ügyesen és könnyedén jár, ami meglepett. De azért el lehetett mondani, hogy egy picit fáj neki.

A reptéren felvett minket az a repülő, amit anyu vett egy jó ideje. Anyu egy sikeres divatcég igazgatója, így sok pénze van. Lehuppantam Niall mellé. Az anyukájának a kérése volt, hogy mellé üljek.

- Szia. Harry vagyok. - a szám szokatlanul száraznak éreztem.

- Niall. Örülök, hogy találkoztunk. - mosolyog rám.

- Miért szeretnél Írországba menni? - tettem fel a kérdést.

- Anya mindig azt mondogatja, hogy hiányzik neki az otthoni légkör. Azt hiszem, hogy ennek örülne. Ez az egész rák dolog elvette az életkedvét. - játszott az ujjaival.

- És a hó?

- Az egyetlen dolog, amire Írországból emlékszem, az a hóesés. Mindig egy pici városkában éltünk, ha havazott, napokig mindenki otthon maradt. Csak nézted a háborítatlan, tiszta havat. Egyszer utoljára szeretném látni.

- Jól hangzik.

- Csodálatos. - mosolygott, mélyen a szemembe nézve. Egy picit elvörösödtem, emiatt lehajtottam a fejem és félénken a cipőm néztem. - Te nem félsz tőlem, ugye?

- Nem. Miért félnék?

- Minden barátom fél. Azt hiszik elkaphatják a rákot. - lenézett az ujjaira. Megfogtam a kezeit, és támogatóan megszorítottam.

- Ne hallgass rájuk. Biztos csak viccelnek. - próbáltam vígasztalni.

- A kórházban ijedtnek tűntél. - mondta.