short stories

Soulmate - Muke

Egy muke oneshot, egy alternatív univerzumban, ahol 16 éves korodban megjelenik a lelkitársad neve a csuklódon, az ő kézírásával.

"Luke"

Elég ronda egy kézírás, de hé... A lelkitársamé. Végigsimítottam a csuklómon, ahol a tetoválás elhelyezkedett, immár három és fél éve.

"Mike, szükséged van rám, vagy mehetek?" - szólt be Calum a szobába. Hogy hova akart menni? Vacsorázni Roy-jal a saját lelkitársával.

"Menj már Cal, érezd jól magad." - hesegettem ki a szobából nevetve, mire mégegyszer elém szaladt és egy puszit nyomott az arcomra.

"Hamarabb visszajövök, mint gondolnád." - kurjantotta, majd eltűnt a folyosón.

Sóhajtva dőltem végig az ágyamon, majd átgondoltam minden Lukeot akit ismerek. Egyetlen egyet. De vele meg is van a történetem....

/flashback/

Eleinte zavart, hogy pont egy férfi név szerepel a csuklómon, de egy idő után elfogadtam a tényt és nem is próbáltam rejtegetni, főleg hogy Calumnak pár hónappal utánam is egy férfi név jelent meg a csuklóján.

Végigszaladtam a középiskola folyosóján, csak remélve, hogy senkinek nem megyek neki. Lefékeztem a szekrényem előtt, majd felnéztem a felém tornyosuló Luke Walsh-ra.

"Heló, Luke vagyok." - tudom. Mindenki tudja. A sztárfocis. "Michael, ugye?" - tartotta ki a kezét. Egyből tudtam mit akar. A kezébe adtam a csuklóm, hisz nincs ebben mit szégyellni.

Mosolyogva simít végig a tetkón, majd én is kitartom az én kezem. Megrázza a fejét, majd a kötésre mutat. Oh, szóval vallásos, ami azt jelenti, hogy 18 éves koráig a szűk családon kívül nem mutathatja meg senkinek a nevet a csuklóján.

Aztán egyszer, amikor Luke 18 lett és még mindig együtt voltunk... Megmutatta a csuklóját... Egy női név állt rajta, "Emma" kicsi, olvasható, gyönyörű kézírással. Mélyet csalódtam a fiúban, a szívem porrá zúzta.

Azonnal erősen pofonvágtam és hazarohantam. Természetesen sírtam... Annyi ideig elhittem és sírtam utána.

/flashback vége/

Ahogy reggel kilépek a Calummal közös lakásomból eszembe jut, hogy dolgozni indulok, hisz csak délután vannak óráim. Szinte rohanok a Starbucksig. Igen, tudom, elég alapszintű, de legalább alkalmaznak embereket egyetem mellett is.

Kiadom a kávét a vendégnek, majd kamu mosollyal lediktálom az összeget, amit kifizet, majd további jó napot kívánva beteszem a kasszába. Ahogy hallom, hogy nyílik az ajtó felnézek, majd szinte eltátom a szám.

Talán a legszexibb ember akit valaha láttam. Nagyon magas, rettenetesen széles vállakkal, keskeny csípővel.  A haja hosszú, ahogy belép eres kezeivel hátrasimírja a piszkosszőke tincseket. Egy féloldalas mosoly fekszik ajkain, oh de még milyen ajkain... rózsaszín, csókolnivaló ajkain.

MICHAEL LE KELL NYUGODNOD.

Ahogy közelebb ér, feltűnik, hogy a szemei tengerkékek. Az orra pedig a legtökéletesebb orr, amit valaha láttam. Az arcán borosta helyezkedik el, ami kiemeli az álla vonalát.

"Jónapot, mit adhatok?" - nyögtem ki végül, a szám kiszáradt, a szívverésem a duplája.

"Jónapot, egy vaníliás kávét kérnék." - ahogy meghallottam mély, öblös, de mégis kedves hangját, azt hittem ott helyben vetkőzni kezdek. Mire lenne képes az ágyban ez a hang...