KakaSaku (Szünetel)

Nem lehet, hogy szeret

(Írói megj.: mostantól a story tele lesz párbeszédekkel. Bocsi, h az előző részben gyorsan haladtam, de gondolom senki nem akar órákon át arról olvasni, h csak barátok. És szintén bocsi az újításokért, de a további részeket csak így lehet megoldani.)

Sakura

Egy nappal azután, hogy felfogtam, hogy szeretem, nem jött elém. Furcsa volt, mert amúgy mindig hamarabb találkoztunk, de most annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy nem vettem ezt észre.
Amint odaértem, megtorpantam. Vajon mit mondjak majd neki? És tudnia kell, hogy szeretem? És viszont szeret?
Sokáig hezitáltam, de végül bekopogtam.

Kakashi

Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy szeretem. Egy idióta, öreg hülye, perverz ember vagyok, aki beleszeretett a legcsodálatosabb lányba a világon. És hogy ez miért baj? Mert a lány fiatalabb nálam, 15 évvel.
És ekkor bekopogott. Lefagytam, és csak egy idő után tudtam felállni, és kinyitni az ajtót. És ekkor láttam meg először úgy, hogy tudom, mit érzek.

Sakura

Úristen! Itt áll előttem! Mit mondjak? Vagy mit szoktam ilyenkor mondani? És... jaaj, de aranyos, ahogy itt áll az ajtóban! De cuki, és milyen édes... jaj, mondj már valamit!

Kakashi

De szép! Mindig ilyen szép volt? És olyan szép a szeme! Egyszerre kék és zöld... gyönyörű... és...
Köszönt! Azt mondta, hogy szia. De szép a hangja is! De... nekem válaszolnom kéne... köszönjek én is úgy, hogy szia? Jó, azt mondom.

Sakura

Visszaköszönt! És amikor beszél, látszik a maszkon át a szája... milyen aranyos... és egyszerűen annyira tökéletes!

-Bejössz?
-Hmm...? Ja, igen, persze, bocsi. Csak... ő... elbambultam...
-Nem, semmi baj... én is...
-Tessék? Bocsi, nem figyeltem... ma kicsit szétszórt vagyok...
-Ja, nem semmi... kérsz inni? Vagy... ő... mit csináljunk?
-Nem, nem vagyok szomjas... és... nem tudom... szerinted?
-Mondjuk... Ichiraku? Vagy... esetleg... dango? Éhes vagy?
-Nem, most nem vagyok éhes... te? Csak mert... ő... felőlem mehetünk enni...
-Jaa, nem nem... akkor... mi legyen?
-Őő... nem tudom... maradjunk itt?
-Nálam?
-Ő... igen... miért?
*Sakura elpirul*
-Jó... ( De aranyos így!) És... mit csináljunk?
-Nem tudom...
- . . . (Olyan édes, amikor így áll... hogy nem vettem észre ezt eddig... de... én... meg szeretném csókolni... nem, nem szabad... elvégre ő biztosan nem szeret...)
- . . . (Olyan szép! Hogyan lehet valaki ilyen szép? Rajta van a maszkja, de tudom, az arca is biztos gyönyörű... és... annyira... szeretném megcsókolni... legalább csak a maszkját... miért... megyek... egyre közelebb hozzá?)
*Kakashi is közelebb lép*
-(Mi a francot csinálok? Hiszen ő... ő nem szeret engem... az nem lehet... de... akkor miért jön közelebb? És... miért... érzem úgy, hogy meg akar csókolni? De... olyan szép... én is akarom... de... ő nem is akarja...! De... talán...)
*Sakura megáll egy fél méterre Kakashi-tól*
*Kakashi is megáll*
-(Szeretem... közelebb mentem, és ő is jött hozzám... de... az nem lehet... elvégre ő nem szerethet engem... az lehetetlen... de... én nem bírom... meg akarom csókolni!)
*Sakura megint közelebb lép, és már csak néhány centi van közöttünk*
*Kakashi felemeli a kezét Sakura arcához*
*Kakashi megsimogatja Sakura-t*
-(Te jó édes atyaég! De... miért csinálom ezt?! Szeretem, de ő nem engem... és ha ellök? Akkor soha többé nem tudnék kimenni az utcára... de... én szeretem őt... hátha...)
-Kakashi...
-Igen?
-Szeretsz?
-(Úristen, rájött! És nem szeret viszont! De... ha megmondom neki... és ha szeret, akkor meg kell mondanom... de... ha mégsem szeret... nem! Elmondom!) Igen...
*Sakura elmosolyodik, és Kakashi észreveszi, hogy csillog a szeme*
-Én... én is szeretlek... Kakashi...
*Kakashi és Sakura egyszerre kezdenek el könnyezni a boldogságtól, majd Kakashi jobb kezével megint simogatni kezdi Sakurát*
-Szeretlek, Sakura... mindennél jobban...
*Kakashi elkezdi lehúzni a maszkját*
*Sakura becsukja a szemét*
*Kakashi elmosolyodik, majd teljesen lehúzza a maszkot*
*Sakura és Kakashi egyszerre hajolnak közelebb a másikhoz*
*Majd megcsókolják egymást*
-Kakashi... én... azt hiszem... hiányoztál... amikor nem voltál velem...
-Te is nekem... és... boldog vagyok... köszönöm, Sakura...
-Te engedted... ha nem akartad volna... akkor most... szomorú lennél...
-Sakura...
-Igen?
-Tudod, hogy szeretlek... de... te is így szeretsz engem?
-Téged nem lehet nem így szeretni...
*Kakashi elmosolyodik*
-Szeretnéd látni az arcom?
-Csak ha... csak ha te is akarod...
-Igen...
*Kakashi megcsókolja Sakurát*
-Tudod... még mindig nincs rajtam a maszkom... miért nem nyitod ki a szemed?
-Nem tudom... nem tudom...
-Akkor nyisd ki...
-Nem... de... akarom... de félek...
-Ugyan mitől...? Te lennél az első, aki évek óta látja...
-Tudom... de akkor is... félek...
-Nem kell... én itt vagyok... és mindig is itt leszek neked.
-Kö... köszönöm...
*Sakura lassa kinyitja a szemét*
-Hű... gyönyörű az arcod... akkor... miért hordod... a maszkodat?
-Nem tudom... megszokás... régről...
-Pedig nagyon szép vagy...
-Te is...
*Sakura elneveti magát*
-Szeretlek, Kakashi...
-Én is, Sakura...
- . . .
-Mi a baj?
-Én... azt hiszem, tudtam... tudtam, hogy nézel ki...
-Tényleg?
-Igen... rémlik valami...
-Nem baj... nem érdekel... csak hogy... maradj itt... velem...
-Úgyis maradnék...
*Sakura nekidől Kakashi-nak*
*Kakashi áteli Sakura-t*
-Sakura... te vagy a legcsodálatosabb ember, akit valaha is ismertem.
-Nem igaz... elvégre ismered magad...
-De én nem vagyok csodálatos... úgy kellett visszarántanod a szakadékból...
-Tetszik ez a hasonlat...
-Ugye jó?
-Igen...
-És Sakura...
-Hm...?
-Tudod, hogy... én... mindennél jobban szeretlek? És hogy... soha... de soha... de soha nem akarlak megbántani?
-Tudom... mert... én is így érzek...
-És... Kakashi... te... szerettél már mást?
-I-Igen... úgy hívták, hogy Rin... szép volt, de... meghalt...
-Sajnálom...
-Nem baj... nem tudhattad... de te... te nem Sasuke-t szereted?
-Már nem... nem tudom, mióta... de... beléd szerettem... de.... ettől még... tudom, hogy visszajön...
-Én is... és ezt neked köszönhetem...
-Köszönöm...
-Mit?
-Hogy így gondolod...
-És... Sakura... nem akarsz ma... esetleg tovább maradni...
-Én örökké itt akarok maradni... de... anyáék...
-Tényleg...

Narrátor

(Írói megj.: a narrátor más, mint az író, az író nem a történethez csatol hozzá általában, míg a narrátor a ki nem mondott dolgokat meséli el)

Kakashi és Sakura sokáig maradtak így. Tovább beszélgettek... és amikor Sakurának mennie kellett, még kapott egy búcsúcsókot és egy mosolyt, és boldogan indult haza.

Kakashi

Azt hiszem... azt hiszem, még soha nem szerettem így. És... ő megtanított újra szeretni, és így még jobban szeretem... lehetetlen... de ő is szeret...

Sakura

Anyáék kéedezték, miért vagyok olyan boldog... nem tudtam mit felelni, csak megvontam a vállam, és bementem a szobámba. Elalváskor is csak Kakashi-ra tudtam gondolni... és róla álmodtam.

Kakashi

Sakuráról álmodtam... szeretem... és ő is szeret... és ez olyan szép... holnap is róla szeretnék álmodni majd...