A maffia angyala 1. évad // Befejezett //

12 / Március 17.

-Peti? - kérdeztem - Akkor igaz, amit mondott?
-Miért mit mondott? De tudod, mit inkább felejtsd el, amit most mondtam, ok? - mondta, majd kifutott a házból.
-Hé! - kiáltottam utána, de már elveszett a sötétségben.

Visszabotorkáltam Máté szobájába, ahol teljes sötétség fogadott.
Az egyetlen világosság egy telefonképernyõjébõl sugárzott.
Közelebb mentem a mobilhoz, de beleütköztem egy kemény tárgyba.

-Áu! - kiabált Máté.

Akkor ez nem egy tárgy, hanem egy ember. Upsz!

-Bocsi! Nem akartam beléd rúgni - közöltem vele sajnálkozóan.
-Semmi baj. Sikerült beszélned Marcival? - kérdezte, miközben felkapcsolta a lámpát az éjjeli szekrényen.
-Ja - válaszoltam, és lefeküdtem az ágyra.
-Ok, akkor aludj kérlek! Holnap, pedig szólj rám, hogy kössem át a sebeidet és vigyelek haza, majd hozzalak vissza.

Ahogy elmondta lekapcsolta a fényforrást.

~ Vasárnap ~

Hajnalban többször felkeltem, mivel a folyosóról egész jól behallani mindent, így az ajtócsapkodást is. Majd pontban 8:00-kor egy ébresztõ zavarta meg a szép álmomat.
Persze én rögtön kikapcsoltam, de Máté, mintha meg se hallotta volna.
Kikászálódtam az ágyból, ami elég nehezemre esett törött csuklóval. Majd elmentem átöltözni, azokba a ruhadarabokba, amiket Máté kikészített számomra. Azt hittem, mire visszaérek legalább valami mozgolódást látok Máté felõl, de semmi.
Kihúztam a függönyöket és odasétáltam Mátéhoz.

-Hahó! Ébresztõ! - mondtam, de még mindig semmi reakció.

Így elkezdtem egy kicsit ráncigálni a pólójánál fogva.

-Nem, anya! Nem szeretnék! NEM! - ordibálta, erre én rögtön elengedtem - NEM! NEM AKAROK! ANYA! NEM!

Majd Máté kinyitotta szemét és felült. A szemei kissé pirosak voltak és félelmet sugalltak. Aztán csak úgy a semmibõl elkezdett sírni. Megöleltem, mert ezt láttam a legjobb megoldásnak. A fejét a vállamra hajtotta és, úgy folytatta a zokogást.

-Hé, nyugi! - suttogtam a fülébe, miközben simogattam a hátát.

Tiszta víz volt, nagyon megizzadt.
Kopogtak az ajtón.

-Minden rendben van, Máté? - kérdezte az ajtó túlsó felérõl egy fiú.
-I-Igen - közölte elcsukló hangon - Át kell kötözni a sebeid.
-Elõször nyugodj meg! - utasítottam és megfogtam a kezét, de õ csak azt kirángatta az enyémbõl.
-Jól vagyok! - kiabálta, majd kivett pár ruhát és elment a fürdõbe.

Kiléptem a folyosóra, ami ki volt halva. Elindultam a konyha felé, majd egy kezet éreztem az enyémre kulcsolódni.

-Jó reggelt! - köszöntött mosolyogva Márk.
-Neked is - sajnos én csak egy halvány mosolyt tudtam magamra erõltetni.
-Fáj a csuklód, ugye? Pedig direkt nem azt fogtam meg.
-Hát az is, de más is nyomaszt.
-Értem. Mi--

A kérdést nem fejezte be, mert meghallotta a nagy visítozást a konyhából.

-Valami van? - kérdeztem.
-Ma van Máté szülinapja - válaszolta még mindig mosolyogva, de én csak rosszabbul éreztem magam - Nyugi, neki nem kell semmi! Csak kérlek egy mosolyt erõltess fel magadra, ok? Tudom, hogy vele vagy és, hogy vele alszol, és nem tudom, mit csinál, de légyszi! Mégis csak ez az õ napja.
-Oké - próbáltam a legmeggyõzõbb mosolyomat felölteni.
-Miben tudunk segíteni? - kérdezte Zsolttól Márk.
-Te semmiben, csak nézd, hogy jön-e. Lili, nem tennéd meg és tartanád föl egy kicsit? - nézett rám bociszemekkel.
-Én vagyok a legjobb személy rá? - kérdeztem kissé félénken.
-Ja - mosolyodott el Marci, aki kettõnk között ment át, hogy ezt megválaszolhassa.
-Kérlek szépen, Lili! Megcsinálom a házidat is - kérlelt Zsolt.
-Ok-ok, de a házimat nem kell megcsinálnod.