A Tündekirály lánya [Gyűrűk ura ff] // Szünetel //

2. Fejezet - Menekülés

Ez a fejezet eredetileg a szereplők szemszögéből íródott, a könyv első nagy átjavításánál fogalmaztam át írói szemszögbe, ha valami nem érthető akkor írd meg kommentben és megpróbálom átírni érthetőbbé. Jó olvasást! By Wwolf

Felszaladtak a szobájukba. Egy ideig csak nézték egymást, aztán Lothrin megszólalt.

-Szerinted mi lesz a vége?

-Nem tudom. - válaszolta a herceg - De jobb lett volna egyből feljönni.

-Sajnálom.

-Mit?

-Hát...én akartam hallgatózni...

-Én pedig beleegyeztem.

-Akkor nem haragszol?

-Nem - mosolygott rá a herceg. Újabb kínos csend következett, amit megint Lothrin szakított meg.

-Megnézhetem a térded?

-Persze. - felhúzta nadrágját a térdéig. A királylány fogott egy kis vattát meg vizet és kitisztította a horzsolást.

-Köszönöm. - mondta Legolas

-Szívesen.

Ekkor azonban sikolyok és ordítások közepedte Thranduil berontott a szobába. Egyik kezében kardja volt, amiről csöpögött a vér, csakúgy, mint karjáról, amin hatalmas vágás éktelenkedett.

-Gyorsan! Kifelé! Anyátokkal bújjatok el az erdőben! - kiáltotta

Ők pedig tették amit apjuk mondott.

-Gyertek! - mondta a királynő - Gyorsan! - szeme könnyes volt, keze véres.

Futottak ahogy a lábuk bírta az erdő mélyére. Találtak egy helyet ahol lepihenhettek.
-Lothrin, Legolas, édeseim jól vagytok? - széttárva a köpenyét, választ se várva magához ölelte őket. Egyszer csak zörgést hallottak a mellettük lévő bokorból. Anyjuk felállt és előhúzta kardját. A bokorból egy ork ugrott elő.

-Fussatok! - mondta

-De... - próbáltak ellenkezni

-Semmi de! Futás! - kiáltotta

Kénytelen voltak szótfogadni. Csak futottak és futottak. Aztán kiértek az erdőből. Ekkor Legolas eszébe jutottak apja szavai: "az erdőn kívül pedig egy hatalmas sárkány is vár ránk"

-Jaj ne! - mondta Legolas. Katonáik egy hatalmas sárkánnyal harcoltak.

-Menjünk vi... - és ekkor megfordultak. Orkok álltak mögöttük.

- FUTÁS!!! - Ordította Lothrin. Futottak. Újfent futottak. Csak egy ork íjász volt és szerencséjükre egy nyíl. Futottak. Az orkok utánuk. Az íjász kilőte a nyilat. Beletalált a királylány bal karjába. Felsikított fájdalmában és összeesett. Legolas felsegítette és futottak tovább. Egy hatalmas fához értek, ami mögött el tudtak bújni egy kis ideig.

-Fel tudsz mászni? - kérdezte Legolas. Futás közben Lothrin karjából kiesett a nyíl.

-Ha segítesz talán igen.

-Akkor segítek. - előre mászott.

Nyújtotta a kezét, Lothrin pedig megfogta a jobb kezével. Nagy nehezen sikerült felmásznia a fára. A sebe egyre jobban fájt. Fázni kezdett.

-Jól vagy? - kérdezte Legolas - Folyik rólad a víz.

-Persze. - hazudta

-Remélem igazat mondtál. Nagyon jól hazudsz.

Leültek az ágra és átkarolt. Lothrin kezdett homályosan látni. Pár másodpercig semmi aztán kitisztult a kép.

-Apám! - állt fel Legolas - Ott van! Látom! Még él! - a királylány majdnem leesett, mikor testvére felállt. Teljesen neki dőlt mikor átkarolta. Újra csak foltokat látott. Jött egy piros fény és csak zuhant. Hallotta, ahogy Legolas felkiált:

-APÁM!!!

A királylány melegre érkezett. Valószínűleg elégett a fa amin voltak és a hamvai közé estek. Nem voltak lángok, annyit látott. Aztán újra kitisztult a látása. Tényleg a fa hamvain ült. Legolas futott a sárkány felé.

-Legolas! - kiáltott testvére után. Ő csak futott.

Lothrin felállt és utána futott. A királyfi a sárkány előtt megtorpant és elkezdett hátrálni. Valószínűleg akkor tudatosult benne, hogy tulajdonképpen mit is csinál. Lothrin elkezdett szédülni és mégjobban fázott. A ruhája rátapadt az izzadtságtól. Látni még úgy ahogy látott. Megfogta testvére kezét és elkezdte húzni. A királylány ekkor vette észre, hogy a sárkány hátán ül egy páncélos alak. Mikor észrevette őket olyan érzése támadt, mintha a páncél mögött ilyesztően mosolyogna. Ettől a gondolattól kirázta a hideg. Az alak valamit morgott a sárkánynak, mire az Legolasra nézett. Érezhető volt, hogy nem feléjük, nem rájuk, nem Lothrinra, egyenesen Legolasra néz. A hercegnő fejébe belenyilalt a fájdalom, látása eltompult, de nem érdekelte. Testvére elé állt. Csontjáig hatoló hideg járta át testét és egy éles, szörnyű hangot hallott:

-Öld meg!

A látását még mindig nem nyerte vissza, így csak annyit látott, hogy egy nagy mancs szerű valami (valószínűleg a sárkány lába) felé kap. Az arcán és egész testén égető fájdalmat érzett, de legfőképp a jobb szeménél. A fájdalomtól sikítva összerogyott és elsötétült előtte a világ.