A Tündekirály lánya [Gyűrűk ura ff] // Szünetel //

9. Fejezet - Mindentől távol

Ez a fejezet eredetileg a szereplők szemszögéből íródott, a könyv első nagy átjavításánál fogalmaztam át írói szemszögbe, ha valami nem érthető akkor írd meg kommentben és megpróbálom átírni érthetőbbé. Jó olvasást! By Wwolf

-Olyan nagy baj úgyse lehet... Meghát... Tündék, már biztos legyőzték őket. Csak megnézem mit csinálnak. - nyugtatgatta magát Tina, miközben maga se értette miért, de elindult Lothrin és Legolas után.

Eközben a két testvér és az ork, az ádázhoz igen messze álló harcot vívtak. A tündék elszórakoztak fent a fán, míg az ork - nagy termetének köszönhetően - akárhogy is látta, hogy honnan jönnek a nyilak, nem tudott felmászni oda. Már a tegezeik fél tartalmát rálőtték a szörnyetegre, de az csak nem akarta feladni.
Ekkor azonban megzörrent az egyik bokor. Egy nyuszi volt? Nem, dehogy. Tina volt az.

-Ajjaj... - mondta, amint szembe találta magát a hatalmas teremtménnyel.

-Mit keresel itt?! - ugrott le a fáról azonnal Lothrin és Legolas, hogy a lány segítségére siessen. Levágták az ork fejét, Lothrin pedig jól lehordta Tinát, amiért a parancsa ellenére utánuk jött, ám Legolas félbeszakította.

-Te... te vérzel!

-Ó, ez? Csak egy karcolás. A tőrével csinálta, semmiség.

-Azzal a feketével? - mutatott a fegyverre Lothrin

-Igen.

-Az egy morgul tőr. Mérgezett tőr, ha úgy jobban tetszik. Most azonnal visszamegyünk.

-De...

-Nem! Azt csinálod amit mondok, megértetted?!

-Igen...

Visszamentek a lovakhoz és felültek rájuk. A palotához érve Tina már megérezte a méreg hatását. Azonnal bevitték a gyengélkedőre, a gyógyítók pedig kezelésbe vették.

Legolas és Lothrin addig újra kilovagoltak, ám most máshova. Távol a palotától, Mordor felé, de még onnan is messze, ahol senki nem jár, állt egy kis faház. Legolas és Lothrin faháza. Itt végre megszabadulhattak apjuk parancsaitól, a hercegi és hercegnői élet nehézségeitől, és élhettek csak maguk. Csak ketten. De hiányzott valami. Mindketten érezték, de egyikük se tudta, hogy mi.

Lassan elkezdett besötétedni. Sötétben már nem lovagol senki sehova a Bakacsinerdőben, szóval csak bevitték a lovakat a ház oldalához épített kisebb istállószerűséghez, lenyergelték, lecsutakolták és bezárták őket, nehogy elszökjenek, vagy valaki - vagy éppenséggel valami - meglássa őket, amire nagyobb esély volt, mint az elsőre. Ők maguk bementek a házba, megfürödtek, majd lefeküdtek aludni.
Másnap napkeltekor indultak is vissza, nehogy valakinek szemet szúrjon, hogy nincsenek ott. Azonnal a gyengélkedő felé vették az irányt, hogy meglátogassák Tinát, aki még aludt.

-És, ti hol voltatok este? - kérdezte Ríniel

-Ezt hogy érted? - jött zavarba Legolas

-Jaj, nyugodj meg, én nem árulom el, hogy nem voltatok itt. De hol voltatok?

-Honnan tudod, hogy nem itt?

-Bekopogtam Lothrinhoz és hozzád is, de egyikőtöktől se érkezett válasz...

-És az azt jelenti, hogy nem voltunk itt?

-Ismerlek titeket! Hol voltatok?

-Az erdőben. - zárta le a vitát Lothrin.

Ekkor azonban Tina ébredezni kezdett.

-Jó reggelt. Remélem ez elég tanulságos volt, és többet nem szegülsz ellen, ha valaki azt mondja, hogy maradj ott.

-I...igen.

-Ma még itt kell maradnia. - jelentette ki Ríniel, és elment egy másik sérülthöz. Ezzel a két testvér is elment, mindegyik a saját dolgára.