Csak te kellesz! - Yaoi /BEFEJEZETT/

12. Fejezet

Egy évvel ezelőtt a lépcsőn ülve vártam és bámultam a semmibe. A bolt lassan bezárt, bent még égtek a villanyok. Mindenki hazament.

Szerencse, hogy csak én voltam ott. Ha valakire rájött volna az öt perc, engem használtak volna boxzsáknak.

Egy fehér nejlonszatyrot fogva, idegesen néztem a sötét eget. Belül kétségbeesetten küzdöttem, hogy ezt valahogy elkerüljem. Hiába a szar élet és kilátástalan jövő, még így is harcoltam az érzéseimmel. Ujjaim megszorultak a vékony anyag körül. 

Nem látszott, mi van benne. Súlya lehúzta a földre, nagyjából egy havi megtakarításom ára feküdt abban a zacskóban. Csan én tudtam, mit rejt.

Lassan, grimaszolva belenyúltam, a copfom előreesett mozdulat közben.

Így vetek véget az életemnek. Szánalmasan az utcán fekve, a bolt lépcsőjén, hogy holnap hajnalban láthassák az utálóim, mekkora hibát követtek el azzal, hogy engem vertek és megaláztak. Azt akartam, hogy ez legyen az utolsó üzenetem feléjük.

Mivel semmit sem értem el az életben és még csak nem is hiányoznék senkinek, ez tűnt a legjobb ötletemnek.

Sosem számítottam viszont arra, hogy léteznek ekkora véletlenek. De az sem biztos, hogy véletlen volt, nevezhetném sorsnak is.

- Szia! Nyitva vagytok még? - hallottam meg egy kellemesen bársonyos hangot.

A révedezésből feleszmélve a pisztoly visszaesett a szatyorba és felnézve egy kézitáskás, gondtalanul mosolygó férfit pillantottam meg.

- P-persze...