🌟Little Star🌟

-4-

~A tréning~

Persze, hogy összeszedtem magam reggelre. Ki nem hagytam volna egyetlen edzést sem. Clint felvett a fekete kocsival, és kimentünk egy ügynökkel a pusztába gyakorolni. Pár bemelegítő gyakorlat és 10 nyílelkapás után Bartonnal másik gyakorlatra váltottunk.

-Jól csinálod - dicsért meg, és én olyan büszke voltam magamra, hogy csak na. Még le is pacsiztunk.

Az ötlete az volt, hogy jussak el hozzá úgy, hogy kikerülöm a nyilait. Persze ezt megcsinálhattuk volna egy sima gyakorlótérben a főhadiszálláson is, szimulációkon, de élőben annyival izgalmasabb volt.

-Asszem, ha eltalállak, Stark megöl, de nyugi, pontosan célzok - mosolyodott el.

-Nem félek. Neki kéne tőled - nevetek fel, és ő is nevet. 

-Jó, kölyök. - biccentett. - Készen állsz? A második vonaltól idáig. Mehet? Ééés... indulj! - kiáltott.

És ez így ment tovább, egészen addig, amíg meg nem untuk. Utána úgy kellett átfutnom egy holt téren, hogy ő folyamatosan lőtt rám - bár egy idő után már pisztollyal is, de azt már nem csak ő csinálta, hanem egy ügynök.  Volt úgy, hogy követ kötött rám, de ténylegesen egy szikladarabot, de már a golyóálló ruhában is rohadt nehéz volt futni. A harmadik hét végére valóságos apró harctéret építettünk ki a két vonal körül, és amikor Clint bejelentette, hogy ezután más veszi majd át a képzésem, akkor szabályosan elsírtam magam. Neki is párás lett a szeme, de boldog volt, hogy visszamehet a srácaihoz. Megígérte, hogy egyszer majd bemutat Lorának. 

-Köszönöm szépen - mosolyodtam el a könnyeim közben.

-Nincs mit. Nem tettem volna, amúgy, de nagyon örülök, hogy megismerhettelek.

-Én is nagyon örültem, Mr.Barton.

A délutánjaimat általában S.H.I.E.L.D.-esekkel töltöttem, és igyekeztem minél többet gyakorolni a lövést, erőnléti feladatokat végeztem. Esténként, ha Stark nem volt olyan fáradt, volt ideje arra, hogy együtt barkácsoljunk, tanítson a kvantumfizikára, meg ilyenek. És őszintén szólva, élveztem így a dolgot. Nem jártam suliba, már majdnem nyár volt, és hiába feküdtem minden este izomlázzal az ágyba, már nem dőltem ki, csak pár percre max, egy négy-ötszörös erőbevetés után. A gyorsaságom és a koncentrációs készségem, meg a reflexeim profik lettek. 

De akkor este nem tudtam, hogy mi lesz másnap. Ki folytatja a kiképzésem? Első bevetés? Bármi? Egy kiadós fürdő után fáradtan bújtam ágyba, és még megnéztem, hogy mi történt a sorozatomban. Azért nem szűntem meg tininek lenni, mert eljöttem Starkhoz. Nem akartam egyszemélyes gyilkológép lenni. Apám ügyével nem haladtam sehová. Nem nagy meglepetés. Már rég gondoltam mindenre, és se a fotóval, se a levéllel nem tudtam semmit kezdeni, mondjuk nagyrészt azért, mert a tréning minden időmet kitöltötte: Nem ismertem sem hétvégét, sem éjjelt, sem nappalt. Mondjuk egyszer Stark megdicsért a teljesítményemért, és elküldött vásárolni Happyvel. Nekem az volt életem egyik legjobb napja - neki kétségtelenül az egyik legrosszabb. Szerencsétlen. Tony semmilyen kifogást nem fogadott el, és egyedül nem akart elengedni. Pedig amúgy nem vagyok egy nagy vásárlós fajta.

(...)

Másnap reggel kilenc óra körül, tök kipihenten ébredtem, és Pepperrel a teraszon reggeliztünk, együtt. Tony csak kicsit később csatlakozott, és az első mondatával rögtön be is szólt nekem: