🌼01

2.1K 155 26
                                    

Korai órákban éppen csak ébredezni kezd a forgalmas város, húzódnak felfele a redőnyök és el a különböző színű sötétítők, készülnek a legelső, keserű kávék, nyitódnak fel komótosan a fáradt szemhélyak, éledeznek a különleges virágok — Jisung ébresztőórájának is éppen most esedékes, hogy ébressze az eddig nem mélyen alvó, szőke fiút, ki szinte úgy öleli hosszú karjaival sötétkét huzatos párnáját, ahogyan a gyönyörű, színesebbnél színesebb, vagy éppen ritka, különleges helyeken megbúvó virágok kapaszkodnak gyökerükkel a talajba.

A fiú ezúttal sem aludta ki magát, ezért tompa ásítást nyom el, mikor meghallja az ismerős dallamot, majd felülve az ágyának szélére keresi lábaival fakó, szürkés, majdhogynem színtelen papucsát, amiben kicsoszoghat meginni első feketéjét, hogy az valamiféle életet költöztessen legbelül még szunnyadó porhüvelyébe, s ténylegesen elkezdhesse ezt a napot is.

Sietősen issza a sötét nedűt tejjel és nem éppen kevéske cukorral — rajong az édes ízekért —, majd készülődik is, hiszen iskola előtt még összefut a felsőbbéves barátjával, Minho-val, kinek minden bizonnyal ma is várnia kell majd rá.
Hiába lakik Jisung közel — gyalog maximum tíz percre —, nem erőssége az időnek a megfelelő beosztása, ezt pedig a világosbarna hajú Minho is tökéletesen tudja, s nem is unatkozik; ő mindig talál társaságot.

Ez pedig ezúttal sincs másképp, viszont Jisung lágy mosolya azon nyomban lehervad arcáról talán akaratlanul is, amint az ő szívének tulajdonosát megpillantja Seungmin társaságában. Közel sem lenne igaz az az állítás, hogy Jisung sosem féltékeny, hogy nem zavarja minden reggel, mikor Minho valaki mással beszélget, valaki másra mosolyog olyan édesen, de egészen eddig nem fogadta egyszer sem olyan kegyetlen látvány, ami ezen a szívszaggató reggelen.

Ugyanis Minho ezúttal Seungmin ajkait becézgette, s mintha egy virág szirmát tépte volna le, úgy repedezett meg Jisung hatalmas szíve is.

WITHERING FLOWER - ✓Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang