A szerelem fogságában

12. fejezet

Nos, mivel hétvégén lehet, hogy itthon sem leszek, így most kapjátok meg a folytatást. :) Jó olvasást! :)

Perselus dühösen járkált fel-alá a roxforti lakosztályában. A mai éjszakát nem így tervezte. Sokkal inkább Luciusszal szeretett volna lenni, és nem Dumbledore piszkos ügyeivel foglalkozni. Legszívesebben jól megátkozta volna az öreget, vagy Umbridge-et, aki a folyosón megállította, és ömlengeni kezdett neki magáról meg a macskás tárgyairól, majd végül a Roxfort felemelkedéséről. Perselus kerek öt percig bírta hallgatni a nőt, majd faképnél hagyta, hiába rikácsolt utána Umbridge. Most a hálószobájában lehetne, és szenvedélyesen szeretkezhetne Lucius Malfoyjal, ehelyett gyűlést kell tartania a Rend okosabbik felének.

A bosszúság szinte tapintható volt Perselus körül, így az ajtón belépő Minerva eleinte nem merte megszólítani, várt, hátha lenyugszik, de mikor ez nem következett be, diszkréten köhintett egyet. Perselus felé fordult, majd beletörődően szusszantott egyet.
- Itt vannak? – kérdezte a nőtől, mire az csak bólintott. – Akkor jöjjenek be.
A lakosztály pár pillanat múlva már zsúfolt volt, egy légy sem fért volna el a nappaliban. Ott volt Remus és Sirius, a Weasley házaspár, Bill, Charlie, George és Fred Weasley is, Mordon, Abelforth Dumbledore és Kingsley is.

- Valamit tennünk kell, ez nem mehet így tovább! – csattant fel Sirius, miután mindenki helyet foglalt.
Perselus gúnyosan horkantott.
- Mégis mit, Black? – kérdezte utálatosan a bájitalmester. - Szerinted, eddig mit csináltam?! Bámészkodtam?!
- Perselus, Sirius, ezzel most nem segítetek – csitítgatta a már-már egymásnak eső két férfit Remus. – Inkább most a tanárok ügyében keressünk valamilyen megoldást. Nem engedhetjük, hogy Umbridge rendelkezzen a Roxfort felett. Ki tudja, mit akar?
- Az a nőszemély nem normális – szólalt meg Minerva is. – Kirúgta Aurorát, Filiust és Pomonát is. Ez... ez felháborító!
- Bezzeg Trelawney-t megtartotta – jegyezte meg rosszmájúan Sirius. – Pedig eddig tőle akart megszabadulni anno – utalt ezzel Harryék ötödévére.
- Ezt nem nehéz megfejteni. A befolyásolható, vagy semleges tanárokat tartotta meg.
- De te és Minerva nem vagyok azok – mondta Kingsley.
- Igaz, viszont Albusnak szüksége van rám, és a kémként betöltött szerepemre, Minerva pedig már évek óta segít neki irányítani az iskolát.
- Mit tehetnénk, amivel megakadályozhatnánk a Roxfort hanyatlását?
- Le kell váltani Albus Dumbledore-t – ajánlotta Mordon, mire mindenki – kivéve Perselus Piton – döbbenten meredt rá.

- Ez... khm... ez nem is rossz ötlet – jött meg Sirius hangja pár pillanattal később. – De hogyan?
- A hogyanra nekem van egy válaszom – mondta Perselus elgondolkodva.
- Mégis mi? – kérdezte Remus.
- Inkább ki – helyesbített a bájitalmester. – Kinek sikerült leváltania akár csak egy rövid időre is a drága igazgató urat?
- Na, ne! Lucius Malfoyt ne! – ellenkezett Sirius.
- Muszáj, mert Albus már megbízhatatlan – felelte Minerva. – Nekem sem tetszik a személy, akit fel kell kérni a feladatra, de kénytelenek vagyunk a kisebbik rosszat választani. Egyébként is, az idősebb Malfoy egyszer már segített nekünk.
- És ki lenne az, aki megkérni Malfoyt, hogy most is tegyen valamit értünk?
- Én – mondta a bájitalmester.
- Gondoltam – felelte gúnyosan Sirius.
Az éjszaka folyamán még megbeszélték, hogy Minerva és Remus a Roxfortban maradnak, és megfigyelés alá veszik Umbridge-et, majd feloszlatták a rögtönzött gyűlést.

************

Másnap reggel Harry egyedül ébredt. Ködös elméjével még fel sem fogta hol van, de érezte, hogy valami – vagy inkább valaki – hiányzik mellőle. A hiányérzetet később felváltotta a csalódás, mikor rájött, kit is keresett önkéntelenül maga mellett. A férfi nem maradt vele. Mielőtt azonban teljesen eluralkodott volna rajta a csalódottság, a fürdőszoba ajtaja kinyílt, és belépett a helyiségbe, egy vizes testű, a derekán törülközőt viselő Tom Denem, mire Harrynek nagyot kellett nyelnie a látványtól. Egy értelmes szót sem tudott volna kinyögni, így inkább csendben maradt. Az arca valószínűleg vörös lehetett, mert amikor Tom ránézett, elmosolyodott, majd a kezében tartott törülközővel megtörölte a vizes haját, majd leült az ágy szélére Harry mellé.

- Jó reggelt! – A férfi mosolya szinte ragyogó volt, amitől Harry csak még nagyobb zavarba jött. – Jól aludtál?
Harry csak bólogatott, nem volt biztos benne, hogy sóhajtáson kívül más hangot is ki tudna adni. Tom lehajolt hozzá, majd megcsókolta, mire Harry torkából kiszakadt egy rekedt sóhaj, amit a férfi biztatásnak vett, és csókokkal borította el a nyakát is. Harry önkéntelenül ölelte át a férfi nyakát, és odabújt a férfi még kissé nedves testéhez, melyet még mindig csak egy derekára csavart frottír takart, és a fiút ez most nagyon is irritálta. Kezeivel végigsimított Tom hátán, de mielőtt elérte volna a törülközőt, Tom megállította.
- Nagyon boldoggá tennél, ha megint az enyém lennél, de most mennem kell. Ígérem, még bepótoljuk – ígérte, majd adott még egy csókot Harry ajkaira, majd felöltözött. Az ajtóból még visszamosolygott Harryre, aki ezt nem tudta nem viszonozni, majd távozott a fiú szobájából.


Amint az ajtó bezárult Tom mögött, a férfi az irodájába ment, hol már várta őt Lucius Malfoy.
- Nagyuram, híreim kaptam a Roxfortból.
- Mi lenne az, amiért megzavartad a kellemes reggelemet, Lucius? – kérdezte enyhén bosszús hangon a feketemágus.
- Elnézést kérek, Nagyuram! – hajolt meg a férfi előtt a Malfoy családfő. – Perselustól hallottam, hogy Dumbledore összefogva Umbridge-dzsel kirúgott három tanárt a Roxfortból. Úgy gondoltam, ez érdekelheti önt is, Nagyuram.
Tom szemöldökei enyhén megemelkedtek meglepődése jeléül, majd kacagásban tört ki, ami megdöbbentette Luciust. Még sosem hallotta urától ezt a fajta kacajt. Nem gonosz volt, pusztán szórakozott nevetés volt a feketemágus részéről.
- A vén kecske már tényleg szenilis. Umbridge az a varangy a Minisztériumból?
- Igen, Nagyuram.
- Az a nő ugyanolyan bolond, mint Dumbledore. Kiket rúgtak ki a professzorok közül?
- Aurora Sinistrát, Pomona Bimbát és Filius Flitwicket.
- Pedig ők még nem is a silány óraadók közé tartoznak.
Tom tudta, hogy Albus Dumbledore készül valamire, de nem tudta, mit is akar valójában, és ez bosszantotta. Meg kell tudnia!
- Lucius, derítsd ki, mit csinált Dumbledore azóta, hogy Harry Potter itt van! Le merném fogadni, hogy ez is közrejátszik a vén kecske mostani viselkedésében. Értetted?!
- Igen, Nagyuram!
- Rendben. Még lenne egy feladatod.
- Mi lenne az, Nagyuram? – kérdezte alázatosan a szőke férfi.
- Mivel megígértem a fiúnak, hogy küldhet levelet a barátainak – a barát szót szinte undorodva mondta ki –, így el kellene hoznod a kölyök baglyát. Hedvig a neve, ha jól emlékszem. Valószínűleg még a Roxfortban van.
- Értettem, Nagyuram. Még ma elhozom onnan.
- Most elmehetsz.
Lucius mélyen meghajolt a férfi előtt, majd távozott. Tom az íróasztalához lépett, majd leült. El nem tudta képzelni, mit akarhat Dumbledore, amiért képes azzal a nővel szövetkezni, akit ő maga rúgott ki a Roxfortból.


Eközben Harry lassan felült az ágyon, majd gyorsan maga köré tekerte a lepedőt, és a fürdőszobába ment. Utált meztelen lenni, hiszen a testét nem találta férfiasnak vagy szépnek. Erre a gondolatra eszébe jutott Tom vágyakozó tekintete, mikor végignézett rajta meztelenül. Fülig pirult az emléktől. Hálát adott Merlinnek, amiért senki sem látta most égő arccal, egy szál lepedőbe csavarva.
Gyorsan beállt a zuhany alá, majd megeresztette a meleg vizet. Jólesően nyögött egyet, mikor megérezte végigcsorogni magán. Teste elégedetten lüktetett, jelezve neki, mennyire imádta, amit Tom művelt vele az éjjel. A zuhany után maga köré tekert egy tiszta törülközőt, majd a szobájába ment, és felöltözött. Szeme az éjjeliszekrényen fekvő pergamenen akadt meg, amely a barátainak szánt levél volt. Elfelejtette megkérdezni előző nap, hogyan küldhetné el, így még mindig az szekrényen árválkodott. Úgy döntött, ma meg fogja kérdezni Tomot, de előtte még meglátogatja az Alapítók termét.

A teremben csak Mardekárt találta, aki épp egy másik festménytől elhozott könyvet lapozgatott, és hitetlenkedve szusszantott, mikor valami nem tetszett neki.
- Jó reggelt, Malazár! – köszönt az Alapítónak, mire az felnézett a könyvből, és rámosolygott a fiúra.
- Jó reggelt, ifjú Harry! Csak nem Godrickot keresed? Éppen a többi festményt terrorizálja a csínyeivel – csóválta meg a fejét rosszallóan Malazár, mire Harry kuncogni kezdett.
- Nem igazán. Csak beszélgetni akartam valakivel – felelte enyhén szorongó hangon Harry.
- Oh... Akkor gyere beljebb. Miről szeretnél társalogni? – kérdezte Malazár, majd letette maga mellé a könyvet.
- Hát, nem is tudom... – mondta Harry. – Kicsit össze vagyok zavarodva.
- Tom csinált valamit? – érdeklődött finoman Mardekár.
- Nem. Vagyis igen, de most nem róla van szó. Inkább a barátaimról. Félek, hogy bajban vannak, és Piton professzor levele óta nem is hallottam rólunk. Igaz, hogy megígértem, hogy írok nekik, amit meg is tettem, csak még nem küldtem el, de aggódom, hogy történt velük valami.
- Nem szóltál erről Tomnak? Talán ki tudna deríteni róluk valamit.
- Biztosan, de akkor beszélnem kéne neki az álmomról is, hogy megértse, miért aggódom.
- Ne titkolózz sokáig előtte, mert dühös lesz – figyelmeztette az Alapító a fiút.
- Tudom, de még magam sem nagyon hiszem el a dolgokat. Olyan hirtelen történt minden. Kiderült, hogy a szüleimet a példaképem ölte meg, aki engem is megpróbált megölni, majd kiadott Tomnak, akihez közelebb kerültem, mint akartam volna. Ez...
- Sokkolt téged. Ráadásul te is vonzódsz is Tomhoz ugyanúgy, ami nehezíti a helyzetedet, mert nem tudod utálni.
- Igen, és tegnap este... hát... – Harry elvörösödött, mire Malazár csak kuncogni kezdett.
- El tudom képzelni, mi történhetett.
- Nem tudom, mit csináljak. Csak sodródom az árral, de ez nem old meg semmit.
- Nem, nem oldja meg a problémáidat, de segítséggel könnyebben megy a dolog, ifjú griffendéles.
- Kinek kell segíteni? – kérdezte a visszatérő Godrick, majd mikor észlelte Harry jelenlétét, egy cinkos mosolyban részesítette a fiút. – Baj van, Harry?
- Nincs, csak kissé összezavarodtam.
- Rendben. Akkor elmesélem a napomat! – kiáltotta lelkesen Godrick, majd belekezdett a napja ecsetelésében. Harry a végén már levegőt sem kapott a nevetéstől, míg Malazár csak a szemeit forgatta, de nem szólt közbe egyszer sem. Persze a mesélésből Godrick kihagyta, hogy Tom Denem és Mardekár is már nem egyszer figyelmeztette, hogy kissé mérsékelje a csínyeit, mert rossz vége lesz.
Harry végül egész délelőtt a két Alapítóval maradt, és jobb kedvvel távozott, mint ahogyan érkezett.

- Harry, hát itt vagy! – hallotta meg a háta mögött Tom hangját Harry, mikor kilépett a teremből. – Már kerestelek a szobádban is, de nem voltál ott. Lenne számodra valamim, gyere – mondta Tom, majd elindult az irodája felé.
Ahogy Harry belépett az ajtón, rögtön meglátta, mi lett volna az a valami, ami várta őt. Tom asztala mellett állt egy arany ülőrúd, melyen Hedvig ült, majd mikor észrevette gazdáját, lelkes huhogásba kezdett, majd Harry karjára repült.
- Szia, kislány – üdvözölte a fiú Hedviget, mire a hóbagoly gyengéden megcsipkedte Harry fülét. – Itt maradhat? – kérdezte Harry Tomtól, mire az csak bólintott.
- Elküldheted vele a barátaidnak szánt leveleket – mondta ki Harry első gondolatát.
- Köszönöm.
- Rendben van.
Harry tanácstalanul álldogált tovább az irodában, míg Tom oda nem ment hozzá. Hedvig gyorsan visszarepült az ülőrúdjára, hogy ne zavarja gazdáját. Tom végigsimított egyik kezével Harry arcán, mire a fiú elpirult. A férfi nagyon aranyosnak találta a reakcióját, és nem tudta türtőztetni magát, megcsókolta Harryt.
Harry elolvadt Tom csókjától, és karjait a férfi nyaka köré fonva viszonozta azt. Pár pillanatig tartott csak az egész, Harry teste mégis lángolni kezdett. Legszívesebben akár itt az irodában is képes lett volna szeretkezni Tommal, csak érezze magán a férfi izmos testét, de Tom nem engedte, hogy kigombolja az ingét.
- Este nem lesz ellenemre, de most gyűlést kell tartanom, így biztonságosabb lenne, ha bemennél a szobádba – tanácsolta Tom, mire Harry elszontyolodott. – Addig elküldheted a barátaidnak a levelet, amit az éjjeliszekrényen hagytál.
Harry elkerekedett szemmel nézett Tomra, mire az csak kuncogott.
- Ne aggódj, nem olvastam, bele, csak reggel láttam, hogy ott van. A baglyod szívesen elviszi neked.
- De hogy került ide Hedvig?
- Lucius Malfoy hozta el neked. A Roxfort bagolyházában tartózkodott a többi bagoly között.
- Köszönöm. Akkor most megyek.
Harry gyorsan magához intette Hedviget, majd a szobájába ment. Elvette az asztalról a már kész levelet, majd a bagoly felé fordult.
- Kislány, kérlek, vidd el ezt az Odúba Hermionénak és Ronnak – nyújtotta át az egyik összetekert pergament. – A választ is várd meg. Megteszed nekem?
Hedvig huhogott, majd elkapva a levelet kirepült a nyitott ablakon. Harry sokáig nézett a távolodó bagoly után, majd leült, hogy írjon Siriusnak is.


"Drága Tapmancs,

Tudom, hogy az Abszol úton megígértem, hogy írni fogok, ne haragudj, hogy eddig várattalak vele.
Jól vagyok, Denem gondomat viseli. Eddig még nem átkozott meg, és remélem, nem is fog, és persze én sem őt. Egész jó itt élni, nyugalom vesz körül, és képzeld, van egy terem, ahol az Alapítók festményei vannak kiállítva, és beszélgethetek is velük. Griffendél Godrick ugyanolyan majdnem, mint amilyen te is voltál fiatalon, ha igazak a történetek, amiket a Tekergőkről meséltél.

Valamit azonban még el szeretnék mesélni. Nem is tudom, hol kezdjem. Megtudtam Dumbledore igazgató úrról egy olyan információt, amit tudnod kell neked is. Apa és anya álmomban meglátogattak, és elmondták, hogy NEM Voldemort Nagyúr végzett velük, ő csak lefegyverezte őket. A valódi tettes maga Albus Dumbledore volt.
Képzelheted, milyen sokkot kaptam. Ezt rajta kívül még nem meséltem el senkinek, még Denem sem tud róla. Úgy hiszi, az ő pálcája végzett a szüleimmel. Tanácstalan vagyok, mit tehetnék. Az egész életem a feje tetejére állt.
Kérlek, adj valami tanácsot.
Remélem, azért veletek minden rendben van. Várom a válaszodat!

Ölel,
Harry

Ui.: Ronéknak majd én elmondom a dolgokat, kérlek, ne szólj nekik."

Harry még egyszer átolvasta a levelet, majd lepecsételte, és egy titkosító bűbájjal látta el, amit még Sirius tanított neki. Gyorsan betette a fiókba a pergament, majd az ágyára vetette magát, és a plafont bámulva merengett. Sok minden volt, amit még át kellett gondolnia.

Tom így talált rá két órával később. Mosolyogva figyelte a fiút, majd végül leült az ágy szélére mellé. Harrynek fel sem tűnt, hogy valaki mellé helyezkedett, gondolataiba merülve, behunyt szemmel feküdt tovább. Tom nem zavarta meg, mert látta Harry arcán, hogy fontos dologról lehet szó.
Harry lassan tért vissza a valóságba. Kissé megszeppenve nézett Tomra, majd halványan elmosolyodott, amit Tom viszonzott is. Borús gondolatai szinte egy pillanat alatt elillantak, ahogy belenézett a férfi fekete szemeibe, melynek sötétjében el tudott volna veszni is.