Fake Love (Taehyung fanfiction)

Befejezés

Sziasztok!
Talán egyesekben ez egy visszatérés szerű sugallatot kelthet, ám sajnos nem az. Byul_Haneul "kérésére", vagy sokkal inkább enyhe unszolására (amit nagyon nagyon szépen köszönök ❤) úgy döntöttem, hogy nem fogom így a levegőben lógva hagyni a sztori befejezését és inkább elmesélem nektek, hogy mik is lettek volna pontosan a terveim Andyvel, Yiseoval és a többi szereplőmmel.
Azt így előjáróban elmesélem, hogy én a kezdetektől fogva egy sad endinges (szomorú befejezésű) sztorit szerettem volna kialakítani ebből az egészből úgy, hogy a lehető legjobban meg tudjam csavarni az egészet és az összes titokra és válaszra fény derüljön. De nem is húzom tovább a szót. Íme a sztori:

Az elkövetkezendő néhány részben (a "múltban") Yiseo mégtöbb rejtéjes fenyegető üzenetet kap, amikben ezúttal már nyíltan le is írják azt neki, hogy milyen válogatott kínzásoknak fogják alávetni őt és a szeretteit. Egyre zaklatottabb lesz, a mentális betegsége egyre inkább erősödik, emiatt pedig öncsonkításba kezd éppen úgy, mint az első évadban Andy. A fiúk igyekeznek minél gyakrabban összeülni azért, hogy valamiféle gyógymódot találhassanak a számára, de nem sikerül kitalálniuk semmit, így tehetetlenül figyelik, ahogy egyre mélyebbre süllyed. Egyik este egy ilyen levelet kintfelejt az íroasztalán, amit Jungkook talál meg és ő felismeri a kézírást. Andy írta a fenyegetéseket.

Ezután egy kisebb időugrás következik néhány részben elmesélve Yiseo szemszögéből a videók elküldése utáni időszakot, azt hogy hogyan figyelték meg különböző módszerekkel Andyt és hogy hogyan segítették őt (Jin felbukkanása a sikátorban, Jimin segítsége az iskolában, Suwoong kiiktatása stb), valamint azt, hogy hogyan nőtt Yiseoban egyre inkább a gyűlölet a lány iránt. Egyrészt féltékeny volt rá, amiért gyönyörűnek találta, másrészt dühítették az üzenetek, amik tőle származtak. A "jelenben" játszódó cselekmények akkor érnek véget, amikor Jungkook és Andy újra találkoznak, azaz a Virágot a sírodra! befejezésével.

Ezután következik a "jövő" amiben Andy és Yiseo viharos kapcsolata van ábrázolva. Yiseo továbbra is nagyon neheztel a másik lányra főleg akkor, amikor tudomást szerez arról, hogy amint bekerült a csapatukba mindenki elkezdett hercegnőként bánni vele. Ráadásul Andyből is előbújik a kisördög, ugyanis gyakran szándékosan tesz neki keresztbe és bosszantja fel. Ez az egész csatározás pedig akkor mérgesedik el igazán, amikor heves vitázásba kezdenek (a sztori leírása) KT teljesen üres irodájában. Yiseo a dühtől teljesen elvakulva egy hosszú konyhakéssel leszúrja Andyt, aki szinte azonnal bele is hal a sérülésbe. Innen pedig következni fog búcsúajándékként tőlem a sztori tényleges lezárása. Fogadjátok sok szeretettel ❤

Hevesen emelkedő és süllyedő mellkassal bámultam a vérbefagyott testet, ami teljesen kicsavarodott pozícióban feküdt a fehér szőnyegen. Tágranyílt szemei az ablak fele néztek, mintha csak egy utolsó pillantást akart volna vetni a szikrázóan kék, délutáni égre. Az egész lényem hevesen remegett, ahogy már már sokkos állapotban rogytam le Andy holtteste mellé és könnyek között próbáltam meg kitapintani a pulzusát.
-Én...én - heves dadogásba kezdtem ahogy végképp elhagyott minden erőm - Nem ezt akartam. Annyira sajnálom. Nem akartalak bántani - a könnyeim patakokban folytak végig az arcomon és az általam szorongatott hófehér csuklóra cseppenve törtek szét millió apró darabra.
Ebben a pillanatban vágódott ki az iroda ajtaja és hirtelen az egész termet megtöltötték a döbbent arcok. Taehyung sokkos állapotban bámult le rám, Yoongi a szája elé kapta a kezét, Hoseok az egyre inkább rosszul levő Jimint próbálta meg támogatni, míg Jin és Namjoon olyan leplezetlen undorral figyeltek engem, ahogyan még soha senki. Azonban mind közül Jungkookra volt a legnehezebb ránéznem. Éppen csak visszakapta élete szerelmét és én szinte azonnal el is vettem tőle. A szemében egyre inkább kihunyt a fény ahogy lassan realizálódott benne az, hogy mit is tettem az imént.
-Annyira szörnyen sajnálom - lassan pörgött a nyelvem ahogy a sírástól teljesen eltorzult hangon újra megszólaltam.
Ekkor éles tapsszó hallatszott az íróasztal felől, ahol a főnökasszony álldogált felettébb elégedett arcot vágva. A kezei csak lassan érintették egymást, mint akinek az a legfőbb célja, hogy ki tudjon minket gúnyolni.
-Azt kell, hogy mondjam, hogy felettébb szórakoztató látványt nyújtotok - ösztönösen összébb húztam magam, ahogy egy szadista mosolyra görbültek ajkai - Sejtettem, hogy remek show műsort fogtok nekem adni, na de hogy ennyire? "Annyira szörnyen sajnálom." - hangját szándékosan eltorzítva kezdett el utánozni engem, majd hangos nevetésben tört ki.
-Mégis mire véljük ezt? - a nem kicsit indulatosnak látszó Namjoon lépett középre.
-Ugyan Joonie. Ne vágj ilyen savanyú pofát! Én csak szórakozni akartam egy picit és a kis játékszereim tökéletes szolgálatot tettek nekem - olyan félvállról vette a teljes helyzetet, mintha csak valamiféle komédiát nézett volna a TV-ben.
-Csaknem úgy érti, hogy ez az egész maga miatt történt? - mutatott rá Hoseok arra az irracionális képre, ami a szemeik elé tárult amint beléptek.
-Pontosan úgy értem drágám. Kezdetektől fogva ezt terveztem. Olyan vicces volt látni ahogy marakodnak és mindketten egyre inkább szétesnek. És amikor megszorongattam Yiseot a kis levelimmel, hát Isteni volt minden egyes reakciója. Igazán hálás vagyok magamnak, amiért le tudom másolni a lányom kézírását - az arca egyre furcsább grimaszba torzult, míg végül már egyáltalán nem tűnt normálisnak - És ez az illat. Imádom a kiontott vér fémes szagát.
Egy percre mindannyiunkra rátelepedett a néma csend. Ahogy magamban emésztgettem az imént elhangzott, sokkoló információtömeget egyre inkább elkezdett elhatalmasodni bennem az undor és a gyűlölet. Mégis mi a francot képzel magáról ez a hülye némber és kinek néz engem? Szándékosan viszályt szít köztünk azért, hogy eltegyem láb alól a lányát és ő jól tudjon szórakozni? Hát ez a lehető legkevésbé sem így működik. Éreztem ahogy minden egyes idegszálam pattanásig feszül. Maradék erőmet összeszedve kászálódtam talpra kezemben továbbra is a vértől ragacsos kést szorongatva. Ennek itt és most pontot teszek a végére. Csak nagyon lassan tudtam közelíteni felé így bőven volt ideje elindulni a velem ellentétes irányba.
-Jaj édesem! Annyira kiszámítható vagy - egyetlen pillanatra mintha magával a sátánnal néztem volna farkasszemet, ördögi vigyor terült el az arcán - Tényleg azt hitted, hogy bármiféle védelem nélkül leszek itt?
Ahogy a főnökömre összpontosítottam minden figyelmemet teljesen kiment az a nyílvánvaló tény a fejemből, miszerint biztos nem lehet olyan ostoba, hogy egyedül merészkedjen a közelembe. Idegesen forgattam körbe a fejem és ahogy megpillantottam a rám szegeződő pisztolyt azonnal lefagytam. Már meg sem próbáltam palástolni a félelmemet, ahogy Taehyung érzelmektől mentes arcára vezettem a tekintetem. A tudatom egyik leghátsó sarkában érzékeltem azt, hogy Jungkook görcsösen zokog, valamint azt, hogy Hoseok ugrásra készen figyeli a barátomat.
-Egyikőtök se jöjjön közelebb! - a hangja ellentmondást nem tűrően csendült - Ha egy lépést is tesztek meg fogom húzni a ravaszt.
-Hát nem jó látni az önzetlen szeretet kimutatását? Ő tényleg hálás nekem, ezért velem fog maradni, míg ti mind a pokolban fogtok elégni. Igazán élvezetes lesz - mostanig azt hittem, hogy ilyen és ehhez hasonló jelenetek csak a filmekben láthatók, most azonban teljes erővel vágott pofon a valóság könyörtelensége.
-Ennyire nem jelentett magának semmit sem a saját lánya? Mivel fogja megmagyarázni ezt az egészet a férjének? - a mindig kedves Jinből most csakúgy áradt a mindent elemésztő gyűlölet.
-Hogy annak a bolond vénembernek? Neki már rég nem kell semmit sem megmagyarázzak - a halálra utaló jelzés miatt végigfutott a hátamon a hideg - És hogy ő mit jelentett nekem? - bökött a fejével Andy holtteste felé, amely még mindig ugyanúgy feküdt - Az égegyadta világon semmit. Ő csak egy aprócska láncszem volt az én tökéletes tervemben. Azt akartam, hogy örökké hűségesek legyetek hozzám, hogy ha kell megöljétek egymást csak azért, mert én azt mondom nektek, hogy legyetek olyanok, mint Taehyung. Ő az én tökéletes bábom, akihez fogható gyönyörűséggel még soha nem találkoztatok. Most pedig drágám... - úgy fordult Taehez, mint aki magát Istent látja - Vedd el tőle az életét!
Többé már nem volt erőm sírni. A halál szaga terjengett a levegőben, ahogy lassan elkezdtem beletörődni a sorsomba. Mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha egyszer s mindenkorra eltűnök ebből az elátkozott világból.
-Gyerünk! - fordultam újra a barátom felé - Tedd meg! Lőjj le Taehyung!
Szemeimet összeszorítottam, mintha azzal csökkenteni tudtam volna a hamarosan rámszabaduló kínok erősségét, majd vártam. Vártam, hogy megtörténjen az elkerülhetetlen, hogy véget érjen minden. Ijedten rezzentem össze ahogy meghallottam a pisztolydördülést és a levegőbe hasító, éles sikolyt. A vér szaga fojtogatóan erőteljessé vált, ahogy KT vicsorogva szorongatta a bal vállát.
-Mégis hogy képzelted azt, hogy ellenem merészeltél fordulni? - a fájdalomtól eltorzult hangját mintha vízből hallottam volna, ahogy a megkönnyebbülés hullámai alatt összecsuklottam a padlóra.
-Én nem vagyok senkinek sem a bábja és nem tartozom neked sem hálával, sem semmi mással. Te csak egy őrült vagy, aki mások legyilkolásában leli a saját örömét - még egy utolsó pillantást vetettem az ezúttal már teljesen összetörnek látszó Katherinere mielőtt utat engedtem volna az erőteljesen szorongató fáradtságnak és egy utolsó pisztolydördülés hangjának. Habár én életben maradtam, két élet kiontatott a mai nap folyamán, és ezekből az egyik megérdemelte, a másik viszont lehető legkevésbé sem.
Gyönyörű, virágos mezőkről álmodtam, naplementéről, ami melegen simogatta az arcom bőrét, vadregényes tájakról, amik mindig új dolgokat tudnának nekem mesélni. Aztán láttam Andy arcát, ahogyan halványan rám mosolyog és azt mondja, hogy megbocsájt nekem.
Néha a szív fájdalmát semmivel sem lehet orvosolni és jobb mindent úgy hagyni, nehogy csak még rosszabb legyen.

~Vége~