Az exem, Park Jimin

Vágyom rád

Már sokadszorra próbájuk újra a Best of me koreográfiáját. Hoseok a fejét fogva leguggol a színpad közepén. Tudom, ez semmi jót nem jelent.

- Mi a fészkes fene van már veletek? - üvölti hirtelen felegyenesedve. - Ezt a részt várja a legjobban a közönség, hogy ti ketten - mutat rám, és exemre. - táncoljatok. Erre folyton elrontjátok! Hol van az a baszott összhang, amiről olyan híresek vagytok. - kérdezi öklével a levegőbe integetve.

- Mostanában sok konfliktus van köztünk. - mondja Jimin karba tett kézzel.

- Igeeen? Nem mondod? Szerinted vak, és süket vagyok? - gúnyolódik főtáncosunk.

- Mondjuk, inkább olyan, mint valami furcsa előjáték... - gondolkodik hangosan Taehyung, amitől most képen verném.

- Azt ígértétek, nem lesz hatással a munkára. - lép közelebb Namjoon hyung, én pedig elszégyellem magam. Folyton a saját bajomat helyezem a középpontba. Önző, és egomán vagyok.

- Jó bocs! Menjetek haza. Mi itt maradunk, és visszaszerezzük azt a harmóniát. - ülök a földre fáradtan. Jimin sóhajtva követ, és bólogatva iszik a kikészített vízből.

- El is várom. - indul el sértődötten Hoseok, és a többiek lassan követik. Elgondolkodva nézem a még épülő színpadot. Körbe tudjuk majd járni az egész helyet. Alig várom, hogy... Hirtelen a gondolataim is elakadnak, amikor Jimin apró meleg kezeit megérzem vállamon.

- Nagyon feszült vagy. - mondja nekem, és érzem, ahogy szorosan mögém ül. - Így nem tudsz koncentrálni. - mondja olyan közel hajolva, hogy lehelete csiklandoz. Valóban sokat bámultam ma az exem seggét. De ha egyszer olyan formás.

- Szóval az én hibám, hogy nincs meg a harmónia? - kérdezem kissé felháborodva, és felé fordulok. Térdünk egymásnak feszül, és tekintetünk ismét összeolvad. Jimin barnái nem is engedik el a szemeimet.

- Nem. Én törtem meg a köztünk lévő bizalmat. De ez, így nem maradhat. Nem akarok pont itthon leégni. - túr a hajába.

- Hát én sem. És mit tanácsolsz? Talán rám küldöd az egyik táncos fiúkádat? - horkantok fel idegesen. Jimin idegesen ráncolja a szemöldökét.

- Nem, te csak az enyém lehetsz. Épp ezért, én segítek lenyugodni kicsit. - csusszan hirtelen ölembe. 

- Ó milyen nemes felajánlás. - forgatom a szemem mosolyogva. Óvatosan körbe pillantok, de senki sincs a közelben. Tehát ezért ilyen bátor.

- Nyugodtan mondhatsz nemet. Akkor dolgozunk kicsit a bizalom kérdésen. - ránt vállat.

- Jó. Miért kellett más, mikor ott voltam én? - kérdezem derekára markolva.

- Miért jöttél utánam tegnap? - kérdez vissza elmosolyodva.

- Minek firtatod ezt annyit már? - nézek rá zavarodott szemekkel.

- Mert a két kérdésre, ugyan az a válasz. - feleli egy hajtincsem félre simítva. Gondolataim egymással harcolnak. Végül végig dőlök a színpad padlóján. Ez a szemszög kissé zavarba ejtő. Eszembe jut, hányszor lovagolt meg ez a gyönyörű apróság, ebben a pózban. 

- Inkább vezessük le a bennem felgyűlt feszültséget. - sóhajtok.

- Szuper! - vidul fel, és hirtelen feláll rólam. - Gyere! - nyújtja a karját, én pedig kezünket összekulcsolva, hagyom, hogy felhúzzon.

- Hová megyünk? - kérdezem morcosan, amikor az autóban ülünk. 

- Majd meglátod. - mosolyog rám, azzal a tökéletes Jimin vigyorral, amibe azonnal beleszerettem. Szívem hevesen dobog, amióta belementem, hogy könnyítsen rajtam. Azt hittem gyorsan elintézzük az öltözőben, vagy a vécében, de a parkolóba vonszolt, és beültetett a kocsiba. Ráadásul nem is a hotel felé megyünk. Fogalmam sincs mit tervez, de alig bírom a farkam a nadrágban tartani. - Itt vagyunk! - kiállt fel, és rögtön ki is szál. Izgatottsága rám is átragad, és gyorsan kipattanok a kocsiból. Egy hatalmas vidámpark előtt állunk, és őszintén sejtelmem sincs mit keresünk itt.