Halk nyöszörgéssel ébredem. Valaki bökdös. Egy kómás fóka életerejével tolom félre a lábammal. Tuti a macska piszkál.
– Mila.
– Mila.
– Mila.
– Hagyjál...
– Kelj, már fel.
Na, várjunk. Nekem nincs is macskám. A felismerésem szikrájára riadtan ugrom fel az ágyamra. Hátra dobom a vörös loboncom, hogy lássak is valamit, és akkor megpillantom. Ott áll ő. Loki! A matracom mellett ácsorog, és rosszkedvűen méreget, mint aki máris a pokolba kíván. Reszketve hátrálok az ágy végébe, hátamat a falnak vetem és az első dolgot, amit az ágyban ér a kezem a fejéhez hajítom. A párna az arcának csapódik, aztán a földön puffan. Loki nem moccan. Unott hangon kérdi.
– Ennyi?
– Bakker, te mi a kénköves poklot keresel itt?! Nem is létezel!
Rezignáltan áll, mint akinek világi átok, hogy itt kell most állnia előttem.
– Látod az őszinte lelkesedést az arcomon? Komolyan azt hiszed, hogy önszántamból vonszoltam magam idáig?– Oké, ez nagyon para – térdelek fel, és közelebb kuszva megbököm a karját.
– Az én vagyok.
A vállát.
– Az is.
A hasát.
– Elég lesz.
– Hogy kerülsz ide?
– Te hívtál – von vállat. Értetlenül bámulok. – Idézem. "Inkább szolgálnám Lokit egy álló éven át, csak ne kelljen egy egész napig még elviselnem téged!"
– Hát, azt csak úgy mondtam... – hebegem zavartan.
– Azt felejtsd el. Te szólítottál, ezzel megidéztél. Alkut ajánlottál, a kívánságodért cserébe, amit teljesítettem. Záradék, pecsét, dátum, aláírás mi egymás.
– Dehogy idéztelek! Nem volt se gyertya, se temető, se szeánsz, se semmi...
– De kimondtad a nevem.
– Hát, igen.
– És hozzá tetted, hogy inkább.
– Na, ja.
– Nos, én eltüntettem az öcsédet egy egész napra, teljesítettem az alku rám eső részét. Cserébe egy évig a szolgálatomban állsz.
– Mi vagy te az ördög?
– Ha neked úgy tetszik – von vállat.
Az órára pillantok, és mikor meglátom, hogy fél nyolc is elmúlt rögtön kipattanok az ágyból.
– Jézusom!
Egyből a szekrényhez rohanok, kikapkodom az első kezembe akadó farmert és felsőt, mielőtt végleg elkésnék.
– Most mit csinálsz? – fordul utánam.
– Épp elkésem!
– Szentséges Fa! Figyeltél rám egyáltalán?
– Persze! De most rohadtul nem érek erre rá.
– Momentán hidegen hagy.
– Momentán engem meg nem érdekel, dolgom van, és nincs most időm veled lógni!
– Jól van – dobja le magát a fotelomba – Van egy egész évünk, én ráérek.
Háborogva fordulok felé.
– Ugye most csak viccelsz? Nincs valami dolgod? Elfoglalni a trónt, borsot törni valaki orra alá, idegesíteni a bátyádat?
– Nincs. Ráérek.
Gyanakvón méregetem, ahogy kényelembe helyezi magát, és a mellette álló szekrény tetején pihenő kacatjaimat kezdi babrálni.
– Hát, ez nagyon gyanús – fonom össze a karjaimat. – Miben mesterkedsz? És hol az öcsém?
– Ne aggódj, él még, csak jól kialussza magát.
– És te? Itt fogsz ülni az üres lakásban, amíg haza nem jövök?
– Vagy, veled is tarthatok!
– Azt biztos nem.
– Nekem itt is jó. Gondolom nincs semmi rejtegetni valód – húzta ki szekrényem felső fiókját, amiben a fehérneműk egy részét tárolom.
– Nincs – csuktam vissza.
– Aucs!
– Ne turkálj, nem illik!
Magasba szaladnak szemöldökei és könnyedén felnevet.
– Ehehe! Tipli van kislány, el fogsz késni.
Ránézek az órára. Bakker már háromnegyed nyolc is elmúlt!
– Basszus! Ez az egész a te hibád! – förmedem rá, majd sietve kinyitom a fehérneműs fiókot, és gyorsan kikapok belőle mindent, amire szükségem van.
– Hát, hogyne. Annak semmi köze a dologhoz, hogy hajnalig sorozatot néztél. Ha nem ébresztelek fel, még most is húzod a lóbőrt.
Mit se törődve a zagyválásával robogom ki a fürdőbe.
– Légy hálás, mert...
Azzal rácsapom a fürdőszoba ajtót.
YOU ARE READING
Istenem, az agyamra mész!
HumorFülszöveg: Történetünk egy fiatal lányról szól, aki imád mindent, ami fantasy, rajong a skandináv mitológiáért, de soha sem gondolta, hogy egy óvatlan imával ő maga is egy őrült univerzum részesévé válik, ahol rajongásának tárgyai is életre kelnek...