Istenem, az agyamra mész!

Hajnali tortúra

Összerezzenek, mikor lágyan felüvölt a The scarecrow az Avantasiatól.

– Ki a halál kapcsolta be spotit? – hörgök rekedt hangomon, mint egy felidegelt rozsomák, és alig, hogy kinyögöm mindezt, valami durva fém cucc koppan a homlokomon. – Áú!

– Hallgattasd el a mobilod, vagy én fogom. Örökre – fenyeget meg Loki, és amint lelibeg az infó, pufogva kúszom el a földön landolt eszközig a padlón, mert hogy oda száműztek a saját ágyamból. Kinyomom az ébresztőt, aztán lelibeg, hogy meg van a telefonom.

– Ez nem igaz! Annyira tudtam, hogy Dane végig nálad volt! – pattanok fel, az ágyamhoz lépve fenyegetőn felé tornyosulva.

– Akkor meg mit rikácsolsz, mint egy seprűtlen banya? – néz rám kómásan ő hercegsége, de amint megpillant, a szemei kikerekednek.

– Loki. Kifelé. Most. – parancsolok rá szigorúan.

– Biztos, hogy nem... – rázza a fejét enyhe pánikkal az ábrázatán, mikor Hama hatalmas horkantás közepette fordul egyet mellette az ágyban, és kézfejével lazán képen törli az istenséget. Igen, horkolva. Itt üvöltözöm barátosném feje felett, de úgy húzza a lóbőrt, mint egy jóllakot mormota.

– Viszed innen a mocskos kis mancsodat...! – háborog Loki, lelökve magáról Hama karját.

– A szád, az a mocskos, és ha így folytatod, szappannal mosom ki. Indíts kifelé – sziszegem, hogy lehetőleg a csajok még tudjanak kicsit aludni.

– Menj csak előre. Hat óra múlva követlek – közli, majd feje alá gyűri az én drága kis kincsemet, egyetlen Geraltos párnámat.

Kész, vége, ennyi volt. Loki Geralt arcát gyűrögeti maga alá. Nincs tovább. Geraltomhoz csak én nyúlhatok! Lokinak sürgősen le kell kopnia az aktuális fandom szerelmemről, különben csúnya világ lesz idehaza. Két kézzel ragadom meg aprócska negyvenhatos lábát, és annál fogva rángatom le az ágyról.

– Mit művelsz, te őrült nőszemély?! – kapaszkodik az ágytámlába, és Geraltba!

– Most - azonnal - kimegyünk! – rángatom tovább, és Odin tudja hogyan, de olyan erővel teszem, hogy sikerül letépnem a matracról. Egyenest az ajtó felé vonszolom, hogy odakint folytathassuk az üvöltözést, mikor Trixi álmatagon közbe morog.

– Rohadt csendesen öljétek meg egymást odakint, mert valaki még aludna!

– Nem gond – nyögök fel.

Viszont ekkor Loki beakad a küszöbbe. Megrúg a lábával olyan erővel, hogy kiejtem a bokáját kezeim közül, és mire utána kaphatnék egy apró mókussá alakul, és eliszkol vissza a szobámba.

– Loki!

Úgy vetem magam utána, mint valami őrült pankrátor, de kicsúszik a kezeim közül. Némán tátogom a szavakat:

– Ebben minutumban gyere ide! – bököm a padlóra, míg ő lazán megkerülve eliszkol mellettem, ki a szobaajtón.

Felpattanok és utána eredek a folyosóra. Épp elkapom a szőrős kis bundáját, mikor újra átalakul, ezúttal egy hollóvá. Csapkodni kezd a szárnyaival, én meg alig bírom magam a földön tartani olyan erővel repked.

– Loki! Azonnal szálljál le!

Bakker a konyhában nyitva hagytuk az ablakot, mert leégettem az éjféli gofrit, azonnal elengedem és rohanok, hogy becsukjam. Mikor sikerül lezárnom minden kijáratot, magamhoz ragadom a seprűt. Ezután csak két dolgot lehet hallani a lakásból: Ahogy Loki szárnycsapkodva oda-vissza repked a szobákban. Meg ahogy én mezítláb trappolok végig utána és próbálom leütni a seprűvel. A hálószobámban ismét felcsendül a scarecrow sejtelmes kalózdallama. Ez alatt kétszer vágódom el a hol a küszöbben, hol a szőnyegben, véletlenül belerúgok Hama bőröndjébe az előtérben. Egyszer átesem a konyhai széken, és azzal a lendülettel leverem a serpenyőt, ami kigurul a folyosóra. Egyszer sikeresen sarokba szorítom madár Lokit a hűtőbe, de mivel nincs rajta az ajtó, gond nélkül kiröppen a karom alatt, hogy újra kiszökjön az előszobába, mikor hatalmasat koppan csőre meg a feje valami acéltárgyon. Trixi barátnőm lazán lecsapta a serpenyővel repkedő hercegünket, aki férfi alakjában terül ki a konyhakövön. Hangosan nyögve fogja az orrát és a padlón fetreng, mint akinek valóban szörnyen fáj.
Trixi kezében a serpenyővel fenyegetőn áll meg felette, hót kócosan, mindenkit kinyírok fejjel:
– Tessék. Így kell lecsapni valakit, anélkül, hogy felvernéd a fél házat – méreget engem is szúrós szemekkel, tudtomra adva, hogy ennél diszkrétebben is nyúzhatnánk egymást. – Te pedig - mutat a serpenyővel fenyegetőn Lokira - nem érdekel, hogyan, de bocsánatot kérsz, és kiengeszteled Milát, amiért elloptad a mobilját. És most mindketten indítsatok befelé aludni, mert reggel hat előtt nem vagyok hajlandó felkelni!

Sarkon fordul, de még az ajtóban megtorpan, és azért még dob nekünk egy csontot.
– Ha reggel kávéval ébresztetek, talán, mondom, TALÁN, megbocsájtom ezt a tortúrát.

Azzal átvonul a szobámba, és magunkra hagy, hogy csendesen elgondolkodjunk a viselkedésünkön. Néhány pillanattal később Loki felpattan a földről, mintha nem most csapták volna le egy serpenyővel.

– Jól van. Én megyek aludni, te főzz neki kávét.

– Mi van? – kapom rá a tekintetem mérgesen, mire gonoszkodó vigyorral a képén visszafordul.

– Majd elintézem, hogy véletlenül se tudja meginni.

Megrökönyödve meredek rá.

– Te vágysz a halálra! Ki fog nyírni...

– Esélytelen – kuncog magában.

Gondolatban arról ábrándozom, bár olyan kemény csaj lehetnék, mint Trixi. Közben csöndben visszasomfordálunk a szobámba. Hangtalan mozdulatokkal vergődöm vissza a hálózsákomba, mint egy pici kis hernyó, magamhoz ölelve Geraltot, és Dane-t a mobilomat, reménykedve még egy szundi órában.
Loki nem tudom, hogy kászálódik be Hama mellé, de alig hallok némi lepedő, és pokrócsurrogást a sötétben. Néhány perc csöndes kóma után, már-már fejbe kólint az álom, mikor hallom, hogy Hama nagyot ásít, nyújtózik egyet, mint aki most ébredt. Felül az ágyban, majd ennyit súg:
– Srácok. Én éhes vagyok...

Egy emberként nyögünk fel.