Találkozásom az Élettel

Egy szakítás

Nos, igen, ez most egy személyes történet lesz, de korántsem önsajnáltatás céljából, inkább azért írom le, hogy én is rendezzem gondolataimat és az is tanuljon belőle, aki hasonló helyzetben van vagy lesz.

Ma ért véget az egy éves kapcsolatom. Nem sok tudom, volt hosszabb kapcsolatom is, de közel, s távol ez volt a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb, ezáltal a legstresszmentesebb, legboldogabb talán. Ezért nekem érzelmileg többnek tűnik egy évnél.
Nagyon sokat tanított nekem az ember és maga a kapcsolat is. Tanított türelmet, megértést, elfogadást, nyitottságot, de ami a legfontosabb: azt tanította, hogy szeressem magamat. Sokat fejlődtem - mégha ez neki nem is volt elég.

Kapcsolatunk végének oka az volt, hogy ő egy nagyon pozitív, én viszont egy eléggé negatív ember vagyok, de ez még nagy nehezen megoldható lett volna - hiszen én is tisztában vagyok a saját hibáimmal és folyamatosan változom, igyekszem jobb ember lenni. A probléma az volt, hogy bár ő volt kettőnk közül az, aki ki merte mondani, de valójában mimdketten szerettük a másikat, csak nem úgy, mint régen. Kialudt a tűz. És bár néha elég, ilyen fiatalon mégsem elegendő a szeretet: szerelem kell!

Előző szakításom alkalmával úgy éreztem, a nyakamba kell vennem az éjjelt, táncolnom, buliznom, idegenekkel smárolnom kell, hogy felejtsek és közben érezzem, hogy valakit érdeklek. Most viszont... Most csak haza akartam jönni, enni egy fagyit és Jurassic World Evolutiont játszani az öcsémmel. És ennyi egyenlőre elegendő.

Szóval, ha szakítás után vagy, szerintem ülj le egy kicsit, és gondolkozz el reálisan a történteken, mert mindig vannak dolgok, részletek, amik csak később tűnnek fel. Vegyél egy mély lélegzetet és ne abba törődj bele, hogy elhagyott valaki, hanem abba, hogy az élet nem áll meg! Megy tovább és ha most nem is tetszik a gondolat, akkor is jönni fog valaki más, valaki jobb, valaki, akit szerethetsz és aki teljes szívéből viszont szeret téged.

Mert a legjobbat érdemled :)