Tóth Krisztina: Szemhunyás
Gondolni, hogy helyén van,
helytelen volt, hiába,
hinni, hogy hűlt helyén majd
fölmelegszik hiánya,
hogy ami volt, fölenged,
hullik rá másik ősz is,
mi majd utadra enged,
útban levőt – meg őt is,
alacsony, kába napba
nézve most már ki merhet
hinni, míg szembesütve
szembesít és diderget,
valahogy kínos is most,
nem kellett volna mégsem,
mi minden hülyeséget
mondtál a Dérynében,
küzdött vitézül ő is,
boldogabbat ki látott
vitéz, küzdő szemednél,
ha véle szembeszállott,
elég egy szemhunyás is
meglátni, most is ott áll –
hátulról lépni hozzá.
Ne lássa, hogy futottál.
