A reggel széttárja lódenkabátját:egyik ujjában te alszol, a másikban én.Nézd, hasadra süt a hála napsugara,engedd, hogy lecsókoljam rólad,majd a szádba leheljem.
A belső szobában éppen ébredni tanulsz.A konyha jéghideg csempéjén állokmezítláb, őszintén,mint az Úristen színe előtt-borzongva húzódok a lánghoz.Kisíklott egy vonat- mondja a rádió.Eszembe jut, hogy félsz a vonatoktól,Isten temérdek kórelőzménye ez-én is kisíklottam.Ki vagy te tulajdonképpen?Milliárd fényévnyi múltban látlak-beléd látom magam.Elhagyom a felforrt kávét éscsonttá fagyott lábamat hozzáérintem a tiedhez,habár ezzel nem dobok nagyot-mozdulatlanságod békés.Hátad íve,öled íze,bársony ajkadmind reggeli kontűrök,pasztőrözött nyugalom- tenger.Minden, ami vagy, voltál-Budapest felforrósodott teste,éjszakai furcsa álom.A kigördülő vonattal eltűnökegy vakvágányon,de te örök maradsz ésa belső szobában éppen ébredni tanulsz.
