Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Eighteen

- Hogy hogyan??? - Harry a döbbenettől hirtelen kicsit feljebb emelte a hangját, amitől Louisa elfehéredett.

- Én... sajnálom, Harry, nem akartam semmi rosszat, nem tudtam, hogy te... hogy ti... Istenem, mit csináltam??? - sírta el magát - Ne haragudj rám, bocsáss meg... bocsássatok meg...Lou megint miattam szenved...annyira hülye vagyoooook!

- Cssss...sssss... nincs semmi baj, LouLou, te ne haragudj, hogy kiabáltam, de annyira meglepett, amit mondtál, hogy hirtelen nem tudtam a helyén kezelni. Nézd, nagyon megtisztelő, hogy így érzel, de én meleg vagyok, soha nem volt és nem is lesz barátnőm.

- Én idióta, hülye tyúk, mindent összekavartam! Boo végre boldog lehetne a világ legjobb, legrendesebb pasijával, és én mindent elrontok. Már megint!

- Már megint? Máskor is beleszerettél a bátyád fiújába? - mosolyodta el magát Harry.

- Jaj, dehogy, neki még sose... mármint...

- Hm??? - Harry felvonta a szemöldökét - Ugye most nem azt mondtad, amit hallottam???

- Nem, most tépem ki a saját nyelvem... Harry, kérlek... beszéljünk másról. Mondd el inkább, hogy jöttetek össze, milyen volt az a két hét! - Harry szemei bepárásodtak a sok szép emléktől.

- Hát... mint mondtam, már akkor megtetszett, amikor benéztem hozzád az ablakon át aznap. Épp ebédelni mentem, mikor megakadt rajta a szemem és... egyszerűen földbe gyökerezett a lábam. Nem tudom máshogy kifejezni, én ilyen csodát, mint Lou, még életemben nem láttam. Egyszerűen a feje búbjától a kislábujjáig mindene gyönyörű. Aztán bejött hozzám az irodámba, hogy megkérdezze, mikor vihet haza. Nagyon zaklatott volt, egyszer el is sírta magát és akkor én átöleltem. És legszívesebben soha többé nem engedtem volna el. Esténként, miután téged meglátogatott, besurrant hozzám és együtt töltöttünk pár percet vagy órát. Beszélgettünk, összebújtunk, khm.. csókolóztunk... de semmi több. Nem léptük át a határt soha. Én szerettem volna felvállalni a kapcsolatunkat, de ő azt kérte, várjunk még vele. Nem tudom, mitől félt ennyire, de... belementem. Amíg vele lehettem, nekem mindenhogy jó volt. Beleszerettem, LouLou, teljes szívemből. Mikor elhagyott, úgy éreztem, vége a világnak. Életemben először nem a vágyam hajtott, illetve nemcsak az. Mindenem neki akartam adni. Teljes valómat. És nem kellett neki. Vagyis... talán mégis. Louisa, mondd, zavarna, ha megpróbálnám visszaszerezni őt? Úgy értem, ha...

- Nem butáskodj, Harry! Még szép, hogy visszaszerzed! Ha kell, én magam lököm a karjaidba!

- Jó, csak ez neked nem...nem kellemetlen?

- Őszintén, Harry? Mikor megláttam, hogy csókolgatod, úgy éreztem megcsaltatok. Megcsaltatok mind a ketten. Te mert szerettelek és ő mert tudta, mégsem mondta el, hogy együtt vagytok. De abban a pillanatban ott, mikor az életéért küzdöttetek, ez volt a legkisebb problémám. Azóta már rájöttem, hogy mindent félreértettem. A kedvességedet irántam vonzalomnak hittem. A csillogó szemeid azt hittem, nekem szólnak. A lelkem mélyén tudtam, hogy kizárt, hogy én valaha is kelljek egy férfinek, de annyira el akartam hinni...- Louisa ismét zavarba jött, nem szokta a lelkét így kitárni a bátyján kívül senkinek.

- Miért lenne kizárt, hogy kellj valakinek, ezt nem értem...

- Jaj nemár, nézz rám, Hazz! Kinek kellene egy ilyen kripli? - Harry éktelen haragra gerjedt a hallottaktól.

- Na ide figyelj, LouLou, és nagyon figyelj, mert csak egyszer mondom el! Nincs, érted? Nincs nálad szebb lány a Földön. Néztél te már tükörbe? Láttad, milyen gyönyörűek a szemeid? Milyen bájos az arcod? Milyen kedves a mosolyod? Milyen selymes a hajad? Kerekesszékben, vagy anélkül. Ez nem számít. Amikor először megláttalak, azt mondtam magamnak, hogy olyan vagy, mint egy Murillo angyal.