Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Fourty-four 18+

- Lou? Édesem? - lihegte akadozó hangon Harry. Még nem mert megfordulni bár minden sejtje sikoltott az érintésért.

- Csss...ssss.... - suttogta a fülébe Lou, amitől a férfi teste csupa libabőr lett. Ujjbegyei már a hátát simogatták, forró lehelete a tarkóját égette. Ujjaival elfésülte a göndör fürtöket az útból és apró nedves csókokkal hintette be kedvese formás, hosszú nyakát. Harry immár a megkönnyebbüléstől és a vágytól zokogott fel, mire Lou gyengéden maga felé fordította és felitta arcáról a sós cseppeket. Puhán puszilta az imádott smaragd szemeket, miközben keze szerelme arcára vándorolt.

- Istenem, kicsim... - sóhajtotta a férfi, már az ő keze is Lou hajában járt, ujjai beleszántottak a folyékony selyembe. A fiú ránézett, s a férfi végre láthatta újra a tengerkék íriszek ragyogását, melyekre napok óta éhezett. Az ablakon beszűrődő holdsugár és az utca fényei valóságos auraként vonták körbe a számára oly kedves arcot. Most tényleg olyan volt, mint egy angyal. Az ő gyönyörű angyala, aki végre visszatért hozzá.

Lou arca lassan közelített az övéhez. Szíve a torkában dobogott, amint megérezte először csak az édes leheletét, aztán ajkainak lágy érintését. Nem volt több, csupán egy pillanat, amíg egymásból lélegeztek, amíg kiélvezték az újra egymásra találás örömét. Aztán már egyikük sem bírta tovább, ajkaik kinyíltak, nyelveik félúton találkoztak és önfeledt tánccal üdvözölték egymást. Harry közelebb vonta magához Louist, míg a fiú teljes testtel rajta nem feküdt, minden apró porcikájuk lázban égett, nem tudtak elég közel lenni egymáshoz. Csókolták, ízlelték egymást, sóhajaik nyöszörgésbe fordultak, nyelveik egyre mélyebben merültek el egymásban.

Harry majd' megőrült, annyira szerette volna átfordítani és hatalmába keríteni Lou testét, de azt akarta, hogy most a fiú irányítson, ő szabja meg, hogy mi és mennyi történjen. Ha meg akar állni, megtehesse minden magyarázkodás nélkül. Lou teste távolodni kezdett és a férfi keserves erőfeszítések árán engedte csak elmozdulni, a fiú azonban nem hagyta ott, hanem megragadta, maga fölé fordította, hisz szintén arra vágyott, hogy az ő Hazzyja maga alá gyűrje és birtokba vegye.

- Megőrülök érted, Lou... annyira szeretlek, annyira hiányzol... - nyögte a fülébe miközben nedves csókokkal halmozta el a kívánatos kis kagylót, a mögötte rejlő selymes puha bőrt. Ajkai lefelé kúsztak a fiú nyakán, megpihentek a vállgödrében, nyelve körbejárt az érzékeny területen.

- Haaazzz...

- Mondd, édes, mit szeretnél? Mindent megkapsz, mindenem a tiéd...- alig lehetett érteni a kérdést, mert nem volt hajlandó elszakadni a puha bőrtől, amit végre újra érezhetett.

- Haz...én csak... én csak téged...ne engedj el... akkor se, ha azt hiszed, menni akarok...

Harry felkapta a fejét. Tudta, hogy Lou már rég nem a szexről beszél. Sokkal mélyebb értelme volt a szavainak és azt is, hogy ez most nagyon komoly.

- Nem tudok és nem is akarok nélküled élni, Napsugaram. De nem kényszeríthetlek, nem tehetem. Azt akarom, hogy szabadon dönts, és akármi is történik, mindig tudd, hogy itt vagyok neked.

- Tudom, Harry, és köszönöm. Köszönöm, hogy kitartottál és nem adtad fel. Tudom, hogy neked is nehéz volt, láttam, hogy szenvedsz és megszakadt a szívem, de idő kellett, míg feldolgozom a történteket. Hálás vagyok az égnek, hogy te vagy a párom. A társam. A szerelmem.

- Kicsim...

- Fent voltam. Minden éjjel, mikor a hátamra írtál, remegtem az érintésedért, de nem tudtam elmondani. Olyan volt, mintha a saját elmém fogja lennék, itt voltak a szavak a fejemben, de a szám nem mozdult. Vágytam a szavaidra, a csókjaidra, az ölelésedre, de nem tudtam kérni őket. Láttalak reszketni és sírni, láttalak szétesni és csak abban reménykedtem, hogy az érzéseid elég erősek ahhoz, hogy meg tudj várni.