Magányos Lelkek

3. fejezet

Victor

Már hétfő van. Reggel. A találkozásunk óta másra se tudok gondolni csak rá. Normál helyzetben már halálra izgultam volna magam, mivel ma kezdek az új sulimban. Tegnap még anya is megjegyezte, hogy el vagyok varázsolódva. Hát igen, nincs mit ezen tagadni, elvarázsolt egy tündér, de persze ezt anyának nem mondtam. Ő meg letudta azzal, hogy megviselt a költözés. Csak egy valamit remélek, hogy még találkozom vele, azzal a gyönyörű fiúval, aki már a találkozásunk óta lefoglalja minden gondolatom. Na szóval, ma hétfő, vagyis suli. Ránézek az órára, hét óra. Kikelek az ágyból, elmegyek a fürdőbe és megmosom az arcom. Lementem a konyhába, anya már elment dolgozni, így egyedül vagyok itthon. Anyu nővérként kezdett dolgozni a közeli kórházban, mivel nagyon hosszú a munkaideje nem sokat fogunk találkozni. Csináltam magamnak egy tejeskávét és visszamentem a szobámba. Kisétáltam az erkélyre, leültem a fotelbe és elmerengve néztem a tájat. Az ablakom a ház mögötti erdőre néz, ígyhát láthattam a kora reggeli erdőt. Valahogy megint a gondolataimba férkőzött az a gyönyörű szempár és annak tulajdonosa. Vajon miért bántották? Mit ártott nekik az a tündér? Csak rá kell nézni és még a vak is látja, hogy nem tudna ártani senkinek. Azt mondta az egyik, hogy azért mert megszületett. Mégis hogy tudott volna azzal ártani, hogy megszületett? Arra eszméltem fel, hogy elfogyott az italom. Lassan visszamentem, letettem a poharat az asztalra és elindultam kiválasztani a mai ruháimat. Végül egy fekete farmerre, fehér pólóra és egy farmerkabátra esett a választásom. Gyorsan felvettem őket, a szekrényem tükre előtt állva végigsimítottam a hajamon, hogy ne nézzen ki úgy, mint egy szénakazal. Elmentem a telómhoz és megnéztem az időt. Már harmincöt volt így lassan indulnom kell. Felkaptam a fekete Vans táskám, a bögrét az asztalról és már mentem le a konyhába. A mosogatóba helyeztem a bögrét és eltettem két szenvicset a táskámba. Felvettem a fekete old schoolomat és már indultam is a suliba. Anya már volt bent és beszélt az igazgatóval a beiratkozáskor, de én még nem voltam egyszer sem ott. Lassan megérkezek a sulihoz. Felnézek az épületre és ahogy meglátom már fordulnék is vissza. Egy nagy, hófehér, rideg épülettel szemezek. Te jó Isten, hova kerültem? Rászánom magam és beljebb megyek. Rögtön minden szem rám szegeződik és összesugdosnak a hátam mögött. Fú de utálom ezt az érzést! Sietősebbre veszem a lépteimet és áthaladok az iskola küszöbén. Megkérdezem a portást merre találom az igazgatóit, aki el is navigál oda. Mikor odaértem az ajtóhoz kopogtam. Nemsokára meg is kaptam az engedélyt a bemenetelre, így hát beléptem az ajtón. A szobában egy negyveses éveiben járó férfivel találtam szembe magam.
- Jó reggelt!
- Úgyszint - köszönt
- Ön Victor Anderson, igaz?
- Igen
Nos ez után beszélgettünk még vagy negyed órát, megkaptam a tankönyveimet, az órarendemet, egy ünneplős eggyennyakkendőt, átbeszéltünk pár dolgot és ezek után elvezetett az osztályomig. Bekopogott, először ő ment be beszélt valamit a tanárral, aztán intett nekem. Beléptem a terembe. Először ránéztem az igazgatóra aki mondta, hogy mutatkozzak be az osztálynak. A kíváncsi tekintetek felé fordultam és belekezdtem.
- A nevem Victor Anderson, 17 éves vagyok. Most költöztem ide anyummal. Ja kábé ennyi.
- Rendben, kérlek ülj le valahova!
Leghátul volt egy üres pad így elindultam arra, de erre valaki megszólalt.
- Én nem ülnék oda a helyedben!
- Mégis miért?
- Hát azért mert az a bu - nem hagyták befejezni neki a mondatot, mert a tanár közbevágott.
- Mr. Morgen ezt már megbeszéltük!
- De tanár úr!
- Nincs de, Victor nyugodtan ülhetsz oda ha szeretnél majd lesz egy padtársad is csak ő majd később csatlakozik az órához!
- Ööm, rendben!
Lassan leültem az újdonsűlt helyemre és elgondolkodtam. Furcsa volt ez az egész. Mi baj van ezzel a paddal? És vajon milyen lesz a padtársam? Fiú vagy lány? Egy ideig ilyeneken gondolkodtam, majd visszatértem a földre és az órára figyeltem.
Volt még vagy tizenöt perc az órából, mikor egy halk kopogásra lett figyelmes az osztály.
- Gyere - mondta a tanár 
Lassan kinyílt az ajtó és belépett egy nagyon ismerős személy. Alig hittem a szememnek mikor megláttam a tündérkémet belépni az ajtón.
- Jónapot, elnézést a késésért - mondta azon a gyönyörű hangján.
- Jónapot!
Odalépett a tanárhoz, majd átnyújtott valamilyen lapot neki.
- Jólvan Alexander, ülj le a helyedre.
Szóval Alexander. Illik hozzá. Pont olyan gyönyörű a neve, mint ő.
Elindult a padok között, annyira de annyira örülnék neki ha ő lenne a padtársam. És láss csodát az én padom felé közelít. Igen, igen, igen még egy pár méter és leül mellém. Úristen ez most komoly? Hogy lehet ekkora mákom? Egy iskolába, egy osztályba és egy padba kerültem egy tündérrel. Elhatároztam, hogy valahogy kommunikálok vele. Letéptem egy kis lapot a füzetem sarkából és ráfirkantottam egy sziát. Odacsúsztattam az orra alá. Egy kicsit megijedt, de válaszolt. " helló "
Lassan felvezette a tekintetét rám. Tényleg eddig még rám sem nézett mióta bejött. Az arcán egy kis meglepődés suhant át, de utána egy mosolyt küldött felém, amit nem voltam rest rögtön viszonozni. Ezután figyelmét újra az órának szentelte, én pedig a gyönyörű lényének, de persze csak fél szemmel. Semmi feltünés, a végén még elijesztem magam mellől. Hamar kicsöngettek. Óra után a tanár szólított minket az asztalához.
- Alexander, Victor! Gyertek ide egy percre!
Lassan odasétálunk, miközben a terem kiürül, míg csak mi hárman maradunk bent.
- Na szóval, Alexander arra szeretnélek kérni, hogy segíts Victornak az iskolában, ha már padtársak lettetek. Vezesd körbe az iskolában, mutasd meg neki a szekrényét, segíts neki eligazodni stb, stb...
- Rendben Mr. Black.
Istenem, olyan szerencsés vagyok. Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
- Na fiatalok menjetek órára!
Elköszöntünk Mr. Blacktől és indultunk a következő órára.
- Milyen óránk lesz?
- Irodalom
- Jaj tényleg, még ne sem mutatkoztam rendesen. Victor Anderson vagyok, 17 éves és most költöztem ide anyummal.
- Alexander White vagyok 16 éves és igen, ömm kb. ennyi. - mondta egy gyönyörű és édes mosollyal.
- Te milyen nemzetiségű vagy?
- Amerikai és japán. Amerikában születtem, de a szüleim japánok.
- Oh, értem. És szoktál Japánba látogatni?
- Igen, évente kb. egyszer. Tudod a nagyszüleim ott élnek.
- Az jó lehet, Japán biztos szép hely.
- Igen az. Főleg a melegvizes források és kertek. Valahogy Japán régebbi helyei jobban belopták magukat a szívembe, mint a modern
nagyvárosok.
Olyan átéléssel és szeretettel beszélt Japánról, hogy megirigyeltem az országot. Bárcsak én is belophatnám magam a szívedbe. Bárcsak rólam is olyan odaadással beszélnél.
Lassan eltelt az egész nap és mégjobban  beleszerettem. Nem csak a külseje miatt, hanem a természete, kisugárzása és az egész lénye miatt. Imádom, olyan kedves, szerény, gyönyörű. Imádnivaló. Kívűl belül gyönyörű. Ma megtudtam, hogy okos, szeret táncolni és szereti a zenét. Mintha csak nekem teremtették volna. Egyszerűen elbűvölő.
Nap végén együtt mentünk haza és kiderült, hogy a szemben lévő utcában lakik. Hazakísértem és megbeszéltük, hogy reggel együtt megyünk suliba. Megadta a számát, hogy el tudjam érni reggelről, amikor a házukhoz érek. Mikor hazaértem megcsináltam a házimat, vacsoráztam, zuhanyoztam és befeküdtem az ágyba. Egész nap az én tündéremen, Alexanderen gondolkodtam. Istenem kérlek add nekem ezt a tündért. Kérlek.