Magányos Lelkek

7. fejezet

Victor

Reggel a vakító napsugarak ébresztettek. Amikor szorosabban szerettem volna magamhoz ölelni a tündéremet, csak akkor vettem észre, hogy nincs mellettem. Miután tudatosult bennem az információ, rögtön ki nyitottam a szemem és keresni kezdtem. Ám Alexander helyett csak egy kis papírra írt üzenetet találtam. Az állt benne, hogy hazament és, hogy majd találkozunk csütörtökön az iskolában. Ez eléggé el vette a kedvem, mivel sokkal jobban éreztem volna magam, hogyha mellette ébredhettem volna. Ránéztem az órára, ami reggel tizet mutatott. Lassan kimásztam az ágyból és leindultam a konyhába. Út közben azon gondolkodtam, hogy milyen kellemes volt vele aludni, mennyire jó volt átölelni és a karjaimban tartani őt. Leírhatatlanul jó érzés áradt szét a testemben már csak az emlékétől is. Akkor eldöntöttem, hogy még aznap ellátogatok hozzá. Mikor leértem a konyhába, csináltam magamnak tejeskávét, amit lassan elkortyolgattam. Reggelire ettem egy szendvicset és miután ezzel is végeztem, visszamentem a szobámba. Egy idejig gondolkodtam, majd nagy nehezen ténylegesen rászántam magam, hogy elmenjek Alexanderhez. Odaléptem a a szekrényemhez és kivettem pár szimpatikusabb ruhadarabot. Ezután elmentem zuhanyozni, hátha ez megnyugtat egy kicsit, mivel nagyon izgultam. Ennek az oka pedig az, hogy ma be szeretném vallani neki az érzéseimet. Beszéltem már erről Jakekel is, elmondtam neki minden és ő is azt tanácsolta mondjak el neki mindent. Vajon milyen lesz a reakciója és ha megkérdezem, lenne a barátom, vajon mit válaszol? Reméltem igen lesz a felelete. A zuhany nem sokat segített, sőt talán még jobban felizgattam magam. Kiléptem a kabinból és elindultam öltözni. Felkaptam egy fekete, szűkebb melegítőnadrágot, egy szürke pólót és egy mustársárga pulóvert. Felvettem a szokásos Vansemet, eltettem a telefonomat, a kulcsomat és már rohantam is a tündérkém otthonába. Szó szerint rohantam, ahogy csak tudtam. Amikor odaértem a kapuban kifújtam magam és csak az után csöngettem be. Többszöri csöngetés után sem nyitott senki ajtót pedig tudtam, hogy otthon van. Így egy kis gondolkozás után átmásztam a kerítésen. A bejárati ajtó zárva volt ezért elkezdtem körbe járni a  házat. Amíg kerestem egy másik bejáratot volt időm körbe nézni. Ez a ház hatalmas és ő ebben egyedül él? Biztos magányos lehet ebben az óriási épületben. Ahogy tanulmányoztam a házat egyszer csak egy gyönyörű virágoskerten akadt meg a tekintetem. Tele volt rózsával és egyéb más szépséges virággal. Lassan közelebb mentem az elkerített kerthez és beléptem ebbe a színpompás gyönyörűségbe. A kertben egy kissebb kövezett ösvény volt kialakítva, amit  szebbnél szebb virágok vettek körül. Egyértemüen a rózsák uralták a kertet de voltak más növények is. Látszik, hogy szeretettel gondozták őket. Vajon ki gondoskodik róluk? Az rángatott ki az elmélkedésemből, hogy az ösvény vége felé észre vettem egy csomó falra felkúszó rózsát. Mind gyönyörű nagy és hófehér volt. Lassan felvezettem a tekintetemet oda ahová a rózsák tartanak és csodálkozva vettem észre, hogy egy erkélyre és annak környekére van felnövesztve az összes rózsa. Ahogy közelebb merészkedtem egyszer csak egy gyönyörű zongorajátékot hallok meg. Úgy tudom Alexander tud zongorázni, így elindultam a hang után. A zene az erkély felől jött, így elkezdtem nézegetni, hogy, hogy juthatnék fel rá.  Egy ideig szemléltem a virágokat és az erkélyt, mikor észre vettem, hogy a rózsák egy farácson keresztül futnak fel és ekkor támadt az az ötletem, hogy mi lenne ha felmásznék azon. Néhány pillanatig mérlegeltem, hogy elbíre és ha nem akkor mi történik, de aztan elindultam. Mászás közben a zongorához társult egy gyönyörű, megbabonázó hang is, amiből rögtön felismertem, hogy jó felé tartok, mert aki énekel nem más, mint az én tündérem. Ez adott egy energialöketet a tovább mászáshoz és így újjult erővel indultam neki. Lassan vigyázva haladtam felfelé és figyeltem arra is, hogy ne csináljak semmilyen feltünést és közben hallgattam azt a csodálatos melódiát amit szerelmem játszott. Felérve az erkélyre majdnem felestem egy babzsákban, de még időben megbírtam tartani az egyensúlyom, így nem estem arccal a földre. Miután kiegyenesedtem vettem csak észre, hogy egy nagy, nyitott erkélyajtó van velem szembe amin át beláttam egy aranyos szobába. Ahogy körülnéztem rögtön szemet szúrt az óriási, fekete zongora, ami mögött Alexander játszott. Hallottam a hangját, láttam az ujjai kecses mozgását a billentyűkön, láttam őt magát, Alexandert és egyszerűen lefagytam. Annyira annyira csodálatos volt ezeknek az eggyüttes ereje, hogy az szavakkal nem kifejezhető.
Mikor véget ért a dal, hirtelen, mintha csak megérezte volna a jelenlétem, hátrafordul. Mikor meglátott ijedtében fel akart sikítani, de mielőtt ezt megtehette volna, odarohantam hozzá és befogtam a száját. Lassan megnyugodott, mire én elengettem.
- Mielőtt bármit is mondanál, én szeretnék valamit bevallani! - meglepetten bólintott, mire én meg folytattam a szónoklatomat - Tudod tegnap valamit nem tudtam neked elmondani. - itt tartottam egy leheletnyi szünetet, hogy lenyugodjak kicsit - Pontosabban egy nagyon fontos dolgot. Azt nem tudtam neked elmondani, hogy szeretlek. Alexander, szeretlek téged teljes szívemből, már az első pillanattól, ahogy megláttalak. Szerelmes lettem a szemeidbe, a lelkedbe, az aranyosságodba, az egész lényedbe. Eddig nem akartam róla szólni, mivel nem tudtam, hogy meleg vagy-e, de mostmár nyugodtan kimondhatom, hogy megőrülök érted és tiszta szívemből szeretlek!
A vallomásom végére Alexander tátott szájjal nézett rám és látszott rajta, hogy nem bírja felfogni a szavaim jelentését.
- Ez tényleg igaz? - kézdezett vissza aranyosan
- Igen, szeretlek.
Egy ideig csak a távolba révedt üveges tekintettel, majd utána könnyek indultak útnak a szemeiből.
- Ez biztos, hogy nem csak valami átverés?
- Igen biztos. Nagyon szeretlek drága Alexanderem.
Ezután a mondatom után sírva borult a nyakamba azt hajtogatva, hogy ő is szeret engem. Azt a boldogságot, amit akkor éreztem semmivel nem tudom összehasonlátani. Ott ültünk a zongoránál, Alexander a karjaimban zokogva és én szorosan őt ölelve. Ez volt az életem egyik legszebb pillanata.
Azon a napon megkértem Alexandert, hogy legyen a párom, amire igent mondott. Ezután egész nap összebújva feküdtünk a tündérkém szobájában beszélgetve, ölelgetve, puszilgatva a másikat.