Magányos Lelkek

5. fejezet

Victor

Kedd reggel van. Itt ülök lent a konyhában, egy tejeskávéval előttem és majd belehalok az izgalomba. Már egy órája fent vagyok, azaz reggel hatkor keltem, holott általtalában hétkor szoktam. Annyira izgulok, hogy még aludni sem bírtam. Most biztos valami olyasmi jár a fejetekben, hogy "miért is kelt ilyen korán ez a tökkelütött" vagy "ennek meg mi baja". Hát igazából az a nagy harci helyzet, hogy ma együtt megyünk Alexanderrel iskolába, mert hogy tegnap megbeszélük. Hét húszra kell ott lennem a házuk előtt. Igazából Alexander tiltakozott ellene, hogy elé kéne mennem, de én hajthatatlan voltam. Tegnap nagyon jól éreztem magam vele és rájöttem, hogy amilyen tündéri kívülről, annyira tündéri belülről is, ha még nem jobban. Életemben nem találkoztam még ilyen kedves, aranyos és szeretnivaló teremtéssel, mint amilyen ő. Annyira boldog vagyok, hogy sorsunk útjai kerezteztek egymást. Lassan visszatértem a földre és rávezetem a tekintetem az órára. Hét tíz. Nemsokára indulnom kell. Felállok a már kiürült poharam mellől és miután felkaptam a táskámat, elsétálok a bejárat melletti tükörig. Végignézek magamon. Fekete Trasher pulcsi, fekete, szaggatot nadrág és a tegnapi Vans cipőm. Egész jól nézek ki. Kényelmes tempóban elindulok tündérlak felé. Az úton csak rajta kattogok. Már annyira belevesztem gondolataim rengetegébe, hogy majdnem belefejeltem a tündérkém háza melletti villanyoszlopba. Előveszem a telefonom ami hét tizenkilencet mutatot. Lassan odalépek a csengőhöz és becsengetek. Amíg várok van pár percem körülnézni. A házuk is olyan, mint a tündéreké. Az egész kert tele van virágokkal, főleg rózsákkal, amik még a falra is felkúsznak. Gyönyörű volt, de tényleg! Majd megkérdezem tőle ki gondozza a kertet. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy nyílik a fakerítés kapuja és kilép rajta a tündérkém. Egy fekete, szaggatott, szűk farmerban, egy fekete, vékony, pollár pulcsiban és egy fekete, platformos Puma cipőben. Te jó isten azok a vékony combok! Eszik rendesen egyátalán? De azt azért meg kell mondanom elég szexi összeállítás volt, főleg amikor megfordult bezárni a kaput és megláttam a fenekét! Úristen az a fenék!!! Még a külseje is tökéletes.
- Szia - köszönt azon a lágy, kellemes hangján.
- Szia, hogy aludtál?
- Tűrhetően és te?
- Hát, aludtam. De, hogy érted, hogy tűrhetően?
- Hát, igazából nem vagyok az a jó alvó, sokszor felébredek éjszaka.
- Úúú, nagyon sajnálom. - szegény, ha velem aludna orvosolni tudnám a problémát
Ezen gondolataim közben már megint szembe került velem az oszlop és megint majdnem nekimentem.
- Hát ezt nem hiszem el! Ma már másodszorra megyek majdnem neki ennek az oszlopnak! Ha még egyszer az utamba állsz... - nem tudtam folytatni mivel egy csillingelő, halk kacaj közbeavatkozott. Isteeem, ahwww, elolvadok. Hogy lehet valakinek ilyen édes nevetése? Az a hang és azok a kicsi, aranyos gödröcskék! Uram, Isten! Elolvadok!!! Mostantól mindig így szeretném látni!
Miután kinevette magát kb. öt perc alatt és lőttem róla sunyiban egy képet, muszály volt, hisz olyan édes, lassan elindultunk a suliba. Út közben elmondtam neki a villanyoszlopos esetet, persze azt kihagyva, hogy a gondolataim körülötte forogtak, amin megint nevetett egy jót. Ezután csak átlagos témák kerültek szóba, mint például a suli meg ilyenek. Mikor odaértünk az iskolához bementünk a terembe ahol mindenki tanult. Megböktem Alexander oldalát a könyökömmel, hogy megtudjam mi ez a nagy magolás.
- Hé, miért tanulnak ennyire?
- Felelés lesz földrajzból. - válaszolt halkan.
De jó, komolyan nem elég, hogy nyolc órám lesz, még ezzel is szenvedjek.
Végül órán nem én feleltem, hanem egy lány, aki még tudta is valamennyire az anyagot, így négyest kapott. Ezután nem volt semmi említésre méltó, csak unalmas órák és tartalmas beszélgetések Alexanderrel a szünetekben. Az utolsó óra végén az igazgató üzent nekem az egyik diákkal, hogy le kell mennem hozzá, néhány elmaradt papír miatt, így megkértem Alexet, hogy várjon meg az aulában.
Ezután elmentem, beszéltem az igazgatóval, aláírtam pár papírt és már mentem is az aulába, de mire odaértem nem volt ott senki. Rossz érzésem támadt és a vészjósló gondolatok úgy lepték el az agyam, mint egy szökőár. Gondolataim egész nagy skálán mozogtak, attól, hogy "elrabolták" egészen az "itt hagyott, mert megunt"-ig. Lassan, kétségek között elvánszorogtam a mosdóig, hogy megmossam a fejem, hátha így ki bírom üldözni ezeket a gondolatokat a fejemből. Ahogy beléptem a mosdóba még jobban elfogtak ezek a rossz gondolatok, ígyhát gyorsan odaléptem a csaphoz és már mostam is volna meg az arcom, ha egy nyöszörgő hang meg nem állítot volna ebben a cselekedetben.
Az egyik fülkéből jött, így benéztem az összesbe. Amikor benyitottam az utolsóba olyat láttam amitől megszakadt a szívem. Az én drága tündérkém ott ült a kövön, könnyezve, felszakadt szájjal, vérző orral és a hasát szorongatva. Te jó Isten!!! Mi történt már megint vele? Ki csinálta ezt és miért? Ha megtudom ki volt esküszöm, megölöm!!! Olyan mérhetetlen dühöt éreztem, hogy azt szavakkal le sem lehet írni. Lehajoltam a tündérkémhez és szólongatni kezdtem.
- Alexander, Alexander, hé Alexander! - lassan kinyitotta a szemét és rámvezette bággyadt tekintetét. Először megilyedt, de aztán megnyugodott. - Hé, fel tudsz kelni?
Bólintott és megpróbálta, de nem járt sikerrel. Így hát felkaptam kezeimbe és úgy indultunk el a házam felé, mivel nem tudom, hogy nála van-e minden szükséges dolog az ellátásához és az enyém közelebb is van a sulihoz.
Miközben mentünk a fejét a nyakamba temette, éreztem minden egyes lélegzet vételét és bőre melegségét, ami jó érzéssel töltött el.
Pár perc alatt oda értünk a házhoz. Amilyen gyorsan csak tudtam letettem a kanapénkra és már szaladtam is az elsősegély dobozért. Először elláttam a sérüléseit a fején, aztán segítetten levenni róla a felsőtestét takaró ruhákat is. Más helyzetben ámulatba estem volna a vékony, kissé izmos testétől és hófehér bőrétől, ám most nem ennek volt itt az ideje, mivel több kissebb, nagyobb zúzódás tarkította az egész felsőtestét, legfőbbképpen a hasfalát. Ezek zúzódások, úgyhogy nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Már épp szóltam volna neki, mikor észre vettem, hogy elaludt. Betakartam egy pléddel és ránéztem az órára. Négy húsz. Anya bármikor hazaérhet. A mai napon nem túlórázott, így előbb érkezik.
Amint anya megjött rögtön megkértem rá, hogy vizsgálja meg Alexet. Felkeltettem a tündérkémet és anya elkezdte megvizsgálni a sebeit.
A végére kiderült, hogy Alexander egyik bordája megrepedt és számos zúzódása lett. Ezekkel nem nagyon tudott semmit csinálni, csak krémet adott neki és fájdalomcsillapítót. Miután anya lekezelte a tündéremet, ő rögtön vissza is aludt. Mi kimentünk a konyhába és elkezdtünk beszélgetni. Elmondtam neki mindent ami eddig történt velem, beleértve ami Alexszel kapcsolatos. Ő erre majd kicsattant az örömtől, hogy a fia szerelmes és megjegyezte, hogy milyen helyes fiúcskát fogtam ki.
Már fél hét fele járhatott az idő és kint már sötétedett amikor felébredt a tündérkém. Lassan, nagyokat pislogva nézett körbe a nappalinkban és elsőre úgy tűnt azt se tudja hol van, de aztán eszébe juthattak a történések, mert villám gyorsan fel is ült, amit így utólag megbánhatott, mivel valószínűleg elkezdett hasogatni a bordája, meg úgy mindene. Nagyon sajnáltam őt. Odamentem és segítettem neki felülni, mert eddig a fotelből néztem már egy ideje, míg anya a konyhában főzött.
- Gyere, segítek. - szóltam neki, mire elsőnek megilyedt, de miután látta, hogy csak én vagyok az megnyugodott.
- Hol vagyok?
- Nálunk, a mosdóba találtam rád félájultan és mivel nem tudtam mit csináljak, haza hoztalak és elláttam a sebeidet. Anyum ápolónő és megvizsgált, kiderült, hogy elrepedt egy bordád és lett pár zúzódásod. Elmondanád nekem miért vernek össze már másodszorra pár nap alatt?
- Köszönöm, hogy segítettetek, de nekem most mennem kell. - már épp állt volna fel mikor megállítottam, így visszahuppant a kanapéra.
- Alexander! Kérlek mond el!
- De ha elmondom megutálsz és azt nem szeretném.
- Hidd el soha nem tudnálak megutálni.
- Azért vannak ezek, mert meleg vagyok. - mondta halkan, elpirulva. A végét már annyira halkan mondta, hogy alig értettem.
- Hogy mi?
- Megértem ha megutálsz... - mondta volna tovább, de mielőtt befejezhette volna beleszóltam.
- Nekem semmi bajom a melegekkel. - mondtam. Már, hogy lenne mikor én is az vagyok? Majd ki csattantam a boldogságtól a hír hallatára, ugyanakkor szomorú és mérges is voltam, hogy ezért bátják. Legszívesebben megcsókoltam volna, de tudtam, hogy ennek még nincs itt az ideje.
- Tényleg?
- Igen.
- Gyertek kész a vacsora! - jött ki anya nagy mosollyal a konyhából. Tuti hallgatózott!
- Jó estét Alexander White vagyok.
- Szia én Kate vagyok, Victor anyukája. A fiam már sokat mesélt rólad. - Tündérke nagy szemmekkel, pirulva nézett előre úgy ahogy én is csak annyi különbséggel, hogy én a földet tanulmányoztam.
- Na gyertek enni!
- De nekem haza kell mennem.
- Nincs semmi de! Ma itt maradsz, már sötét van, nem engedlek el ilyen későn.
Ezután megvacsoráztunk és beszélgettünk vagyis inkább anya faggatta ki Alexszet. De ennek hála megtudtam róla, hogy egy hagyományos japán táncot táncol és, hogy tud zongorázni. Ő mit nem csinál jól? Hisz tökéletes mindenben! Mondom én, hogy tündér!
Vacsora után adtam neki ruhát és elment fürdeni, de amikor belépett az ajtón az egy szál fehér, kapucnis pullóveremben ami legalább négy mérettel nagyobb volt rá és ahogy semmi nem takarta hófehér lábait azt hittem ott helyben leteperem. Uralkodva vágyaim felett elmentem fürdeni. Miután kész lettem kimentem egy szál melegítőben. Amikor tündérkém meglátott úgy elpirult, akár a paradicsom és rögtön elfordította a fejét. Annyira aranyos, de akkor ezek szerint ő is vonzódik hozzám. Mivel nincs vendégszobánk és nekem kétszemélyes az ágyam, ezért együtt alszunk. Befeküdtünk az ágyba, lekapcsoltam lámpát és kényelembe helyeztem magamat.
- Jó éjszakát Victor.
- Jó éjt Alexander.
Elfordultunk egymástól és kihúzódtunk az ágy szélere. Akárhogy próbáltam nem tudtam aludni. Mikor már csak Alex egyenletes szuszogását lehetett hallani a szobában felé fordultam. Nekem háttal aludt az ágy szélén, már annyira, hogy félő volt, hogy leesik. Nem tudtam fékezni magam, így hát lassan átfogtam derekánál és magamhoz húztam. Annyira édes. A füléhez hajoltam és halkan belesuttogtam.
- Megígérem, bármi áron megvédelek tündérkém.
Ezután lassacskán elnyomott engem is az álom, karjaim között szerelmemmel.