A Piton lány

A Sötét Jegy

A Világkupadöntőn álmatlanul forgolódtam az ágyamban. Nem tudtam elaludni. Talán a hangzavar miatt? Az írek még mindig ünnepelnek. Vagy talán attól a ténytől, hogy Draco Malfoy, az osztály szépfiúja, a mellettem lévő ágyon ugyanúgy nem tud aludni, mint én? Nem, kizárt, hogy ezért!
- Te se tudsz aludni? - a hirtelen hangtól összerezzentem, mivel nagyon közelről jött. Draco Malfoy az ágyam mellett térdelt.
Felültem.
- Ne ijesztgess már!
- Bocs! Azt hittem észre veszel.
A hátamat a sátor falának döntöttem, Draco pedig felmászott az ágyamra és mellém ült.
- Szóval miért nem alszol? - nézett rám a sötétben Draco.
- És te? - kérdeztem vissza.
- Nem tudok.
- Én sem.
- És miért?
- Jó kérdés - vontam meg a vállam, de ez a sötétben valószínűleg nem látszott.
- Hogyhogy velünk jöttetek?
- Se az anyám, se az apám nem akart elhozni. De mivel két jegyem volt, a másikat Sophie-nak adtam. Ez már azután volt, hogy apa megbeszélte a te apáddal, hogy elhoznak engem is - magyaráztam, és közben Dracóra néztem. Ő csak hallgatott, nem szólt egy szót sem. - Mi az?
- Semmi.
- Vagyis...?
Úgy helyezkedtünk, hogy mostmár egymással szemben ültünk az ágyon.
Draco a hálózsákomat piszkálta, majd a szemembe nézett és megszólalt.
- Tőlem kaptad a jegyeket.
- Mármint az ide szóló jegyeket?
- Igen.
- Ohh... és... miért? Vagyis... hogy...? - kerestem a szavakat.
- Volt két felesleges jegyem.
- Tényleg? - Draco bólintott, de megint a hálózsákomat kezdte babrálni és elveszett a szemkontaktus kettőnk között.
Már éppen meg akartam köszönni, de ekkor valami megmozdult a sátor nappalijában. Dracóval értetlenül néztünk össze.
Felálltam. A zoknis lábamnak hála, teljes csöndben lopóztam a szoba ajtajához, majd elhúztam a vászont és kilestem a nappaliba. A sátor bejáratán lépett ki épp egy férfi alak, akiben felfedeztem Lucius Malfoy-t.
- Mit csinál ez? - kérdeztem az időközben mellém érő Dracótól.
- Fogalmam sincs.
- Mit csináltok? - csattant egy halk, de mégis szigorú hang a konyhából. A hang tulajdonosa Narcissa Malfoy volt.
- Hova ment apa? - kérdezte Draco, rosszat sejtve.
- Apád? Hova ment volna?
- Kiment a sátorból - szóltam bele hirtelen felindulásból. Szerencsémre Narcissa nem Lucius, ezért nem haragudott meg.
- Nem tudom, hova ment - jelentette ki végül magabiztosan. De eléggé biztos voltam benne, hogy nagyon is jól tudja. - Menjetek, feküdjetek le! Jó éjt!
- Rendben. Jó éjt anya! - mondta Draco, majd a kezemet megfogva visszahúzott a szobába és elhúzta a vászon ajtót.
- Mit csinálsz? - kérdeztem suttogva, de dühösen.
- Ilyenkor nem nyerhetsz ellene csatát. Ha elhatározza, hogy nem mondja el, akkor nem fogja. És ha firtatod, csak egyre idegesebb lesz, és a végén lecsesz. És akkor megint te leszel a rossz. Szóval ilyenkor hagyni kell - magyarázta Draco, miközben a kezemet még mindig fogva maga után húzott.
Az ágyamhoz érve kirántottam a kezem a kezéből és leültem.
- Ez igazságtalan - mondtam, miközben Draco is leült a saját ágyára.
- Micsoda? - kérdezett vissza.
- Az, hogy nem... - a magyarázkodásomat félbeszakította egy hatalmas durranás, ami odakintről érkezett.
- Ez mi volt? - kérdeztem suttogva.
Draco tanácstalanul nézett rám, a következő pillanatban pedig egy újabb durranást hallottunk, majd jó páran felsikoltottak.
Draco felállt.
- Gyere - nézett rám és fejével az sátor ajtó felé bökött.
- Várj - felálltam és az ágyra felállva felkeltettem a békésen alvó Sophie-t.
- Mi van? - kérdezte álmosan.
- Vedd fel a pulcsid és gyere.
Pár másodperccel később már kifelé lopóztunk a sátorból. Az ajtón Draco ment ki először; majd amikor utána Sophie indult el, valaki ránk kiáltott.
- Mi csináltok? - csattant Narcissa hangja a hátunk mögül.
- Semmit - feleltem gyorsan és Sophie-t kilökve én is kiléptem a sátorból.
Odakint őrültek háza folyt. Az emberek fel alá rohangáltak, újra óriási tömeg lett és nem sokkal messzebb jó pár sátrat felgyújtottak.
Draco a sátor előtt állt és döbbent arccal figyelte a káoszt.
- Itt meg mi van? - kérdezte Sophie.
- Kiakadtak a bolgárok, hogy vesztettek - szólalt meg Narcissa a hátunk mögött.
- És ezért felgyújtottak pár sátort? - kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Ezek nem a bolgárok - szólalt meg Draco és összehúzott szemekkel meredt a lángoló sátrakra.
- Hanem? - kérdezte Sophie.
- Szóval ezért ment el apa - fordult dühösen az anyja felé Draco. - Ezek halálfalók. Ők gyújtogatnak - magyarázta nekem és Sophie-nak. - És az apám csatlakozott hozzájuk.
- Halgass Draco! - csattant fel Narcissa. - Tudod, hogy az ilyen dolgokról nem beszélünk hangosan!
Mrs. Malfoy most a sátor felé fordult és egy pálca intéssel kézi táska méretűre varázsolta.
- Gyerünk, tűnés innen - indult el az egyik irányba.
- Hova megyünk? - kérdezte Sophie és Narcissa után indult.
Draco nem mozdult.
- Gyere - ragadtam meg a kezét, de kirántotta a szorításomból.
- Néha nagyon utálom őket - azzal makacsul elindult a másik irányba.
- Ne, várj!
Narcissa és Sophie után néztem, de őket már nem láttam. Draco felé néztem és még pont láttam, ahogy a szőke feje eltűnik a tömegben. Tudtam, hogy az lenne a helyes, ha Narcissával mennék, de nem akartam egyedül hagyni Dracót, akármilyen hülye is. Ígyhát utána indultam.
- Draco! - hiába kiabáltam, elveszett a hangom a tömegben.
Az emberek ide-oda lökdöstek, kezdtem vészesen közel kerülni az egyik égő sátorhoz, amikor megláttam Dracót. Egy magas, fekete köpenyes varázsló mellett próbált tovább jutni, de a férfit idegesítette a tolakodó fiú és egy mozdulattal arrébb lökte. Mellettük azonban egy felgyújtott sátor volt, és Draco beesett a lángok közé.
Rémülten felkiáltottam, de persze senki sem hallotta.
Valahogy sikerült a lángokban álló sátor mellé lépnem és benéztem az ajtaján. Bent nem láttam senkit. Hogy tűnt el így benne? - kérdeztem magamtól, és a kezemet az arcom elé téve gyorsan átléptem a lángoló sátor ajtót.
A sátor belülről kb. olyan volt, mint Dracóéké, csak épp már a fele leégett. De egyetlen ember sem volt bent. Draco sem.
Rémülten néztem körbe, léptem beljebb, kiabáltam a nevét, de semmi válasz nem érkezett.
A füst eléggé kaparta a torkomat, és már éppen fordultam meg, hogy kimenjek, amikor a bejárat fölött leszakadt a sátor teteje. Rajtam pont nem, de mellettem landolt egy égő darab és felgyújtott egy fa asztalt. A bejárathoz nem fértem hozzá, máshol pedig mindenhol falak voltak.
Kezdtem kába lenni, fogyott az oxigén, az erőm és a hely is, ahol még nem lángolt a sátor. Mindenhol égetett a tűz és ekkor bántam a lehető legjobban, hogy a sátorban hagytam a pálcám.
Kétségbeesetten néztem körbe, de ekkor eldőlt egy szekrény is, ezzel egy időben pedig fel is lángolt.
A felszálló füsttől és hamutól köhögni kezdtem, majd összeestem. Homályosan láttam és már kezdtem teljesen elveszíteni a reményt, hogy valaha is kijuthatok az égő sátorból, amikor két ember alak lépett mellém. Nem tudtam kik azok, hogy kerülnek ide, mit akarnak, de megmentették az életemet. Először váltottak néhány szót, de nem hallottam semmit belőle. Aztán az egyik felemelt, majd pár másodperc múlva kint találtam magam a sátorból. A földön fekve mélyeket lélegeztem a füst mentes, friss levegőből, miközben örömmel vettem tudomásul, hogy már nem látok homályosan. Megpróbáltam felülni, de valaki visszanyomott.
- Maradj csak, minden rendben lesz - egy fiatal, barnás szökés hajú varázsló hajolt fölém. - Mindjárt értesítjük a szüleidet.
- Nem a...
- Tudom, hogy nem a szüleiddel vagy, már mondták.
Már épp megakartam kérdezni, hogy ki, de a férfi felállt mellőlem és arrébb lépett. Helyette egy másik alak térdelt le mellém, valószínűleg az, amelyik szintén bejött értem.
- Megőrültél?! - kérdezte idegesen Draco.
A hangja hallatára könnyek szöktek a szemembe, de összeszedtem minden erőm és megpróbáltam újra felülni.
- Segíts - kértem halkan Dracót, mire ő a karomhoz nyúlt és felhúzott ülő helyezetbe.
- Mit kerestél egy égő sátorban?!
- Téged - mondtam halkan, mert rekedt lett a hangom a sok füsttől.
- Engem?
Elmeséltem neki, hogy mit láttam, hogy mit csináltam és hogy aztán mi történt.
- Hol volt a pálcád? - kérdezte, amikor a végére értem.
- Az ágyamon hagytam..
- Ez nagyon nagy hülyeség volt!
- Tudom. Ebből tanulva legalább soha többet nem csinálok ilyet.
- Meghallhattál volna - jelentette ki Draco, és az arca vegyes érzelmeket tükrözött. Dühös volt, de megkönnyebbült is.
- De megmentettek - mondtam, miközben Draco a karomnál fogva felhúzott a földről. Úgyhogy mostmár elég ingatagon ugyan, de álltam.
- Szerencséd volt - húzta fél mosolyra a száját Draco.
- Te is bejöttél, igaz? - bólintott, mire nem szóltam semmit, csak megöleltem. Visszaölelt és egyúttal magához is szorított, mert majdnem eldőltem.
- Öhm, nem akarok zavarni - szólalt meg mellettünk a varázsló. - De meg kéne keresnetek a szüleiteket.
Elengedtem Dracót, de ő a karomat még mindig szorosan fogta, mivel elég gyengén álltam a lábamon.
- Köszönöm, hogy megmentett! - mondtam hálásan.
- Nem kell megköszönnöd - mosolygott a varázsló. - Most, ha megengeditek, magatokra hagylak titeket. Megyek további életeket menteni - magyarázta, azzal dehoppanált.
- Gyere, keressük meg anyát.
Elindultunk. Én Dracóra támaszkodva próbáltam minél gyorsabban menni. Az emberek még mindig elég sokan voltak, de már kezdett ritkulni a tömeg. Sokan hazamentek.
- Láttad amikor bementem a sátorba? - kérdeztem pár perc hallgatás után.
- Igen.
- Dehát előtte téged fellöktek, nem?
- De. Csak én a sátor mellé estem. Felálltam, mire te odaértél. Akkor épp elsodort a tömeg és mentem is volna vele, de megláttalak téged. Utánad akartam menni, de ez a varázsló megállított és megkérdezte miért akarok bemenni. Mondtam, hogy beestél, mire bement érted. Én meg követtem.
- És megmentettetek.
- Igen, megmentettük a koszos kis életedet - mondta Draco, mire elröhögtem magam. - Nézd, ott vannak anyáék! - mutatott előre. És valóban; egy félig leégett, de már eloltott fa mellett ott állt Narcissa Sophie-val az oldalán és a szemével a tömeget pásztázta, gondolom minket keresve.
Amikor meglátott, nem indult el felénk, csak dühös tekintettel nézte végig ahogy elérünk hozzájuk. Azért láttam az arcán, hogy nagyon megkönnyebbült.
- Mit képzeltek magatokról, hova mehettek?! - kezdte, amint odaértünk hozzájuk. - Uramisten, miért vagytok megégve? - nézett végig rajtunk.
- Mert megégtünk - közölte Draco, mire én elnevettem magam.
- Ne viccelődj, mert ez egyáltalán nem vicces!
- Nem én gyújtottam föl a sátrakat!
- Nyugi már! - szóltam békítően és a bal kezemmel megfogtam a másik kezét is, hogy megnyugtassam.
- Erről még beszélünk otthon, Draco, nem hagyjuk annyiban! - mondta szigorúan Narcissa, mire Draco dühösen megszorította az én kezemet.
- De anya, nem én...
- Aúú! - jajdultam fel, mert a bal kezembe éles fájdalom nyilallt.
- Jajj, ne haragudj! - rémült meg Draco. - Mutasd!
Felemeltem a bal kezem a levegőbe, és megértettem, hogy miért fájt ennyire. A kézfejemen és az alkaromon végig egy hosszú égés nyom húzódott.
- Mi történt veletek? - kérdezte ijedten Sophie.
Mielőtt azonban bármelyikünk válaszolhatott volna, zöld fény villant az erdő felől és megjelent az égen egy szürkés zöld jelenség, amely kavargó, zöld füstködbe burkolózva emelkedni kezdett felfelé. A fényes, smaragdzöld szikrákból egy óriási koponya rajzolódott ki, melynek kitátott szájából nyelv helyett egy kígyó meredt elő.
Tudtam, hogy mi az, de nem akartam hinni a szememnek.
Narcissa felé fordultam, aki döbbenten nézte az eget, miközben a keze a bal alkarjához ért.
Az emberek most még jobban megőrültek. Mindenki el akart menni arról a helyről, haza akartak érni, és nem érdekelte őket, hogy mit vagy kit taposnak el ezért.
- Mi történik? - kérdezte rémülten Sophie.
- Gyertek. Hazaviszlek titeket - szólalt meg Narcissa halkan, majd elindult a kemping kijárata felé. Csendben követtük őt.
Alig fél órával később már az utcánkban álltunk és elengedtünk a zsupszkulcsként szolgáló üres üstöt.
- Sandra, apáddal majd holnap beszélek, ő úgyis érteni fog mindent. Sophie, téged viszont bekísérlek, a szüleidnek biztos lesz egy két szava ehhez a dologhoz. Draco, te várj kint, vagy gyere be - osztotta ki a tenni valónkat Narcissa.
- Köszönjük, hogy elvittek magukkal! - mondtam hálásan, mielőtt beléptem volna a kapun.
- Igen, köszönjük! - mondta Sophie is.
- Szívesen tettük - mosolygott ránk. - Bár ezután kétlem, hogy bármelyikőtöket is elengednek velünk bárhová.
- Szerintem ezután engem egyáltalán nem engednek el majd sehová senkivel - mondta Sophie és megvonta a vállát. Időközben megértette, hogy mi volt az a jel az égen.
- Engem se - vontam vállat én is.
- Engem igen - mondta Draco, mire az anyja egy kérdő pillantást vetett rá. - Akkor engem sem - vont vállat ő is, mire mindannyiunkból kitört a nevetés.
Sophie-tól és a többiektől elköszönve kinyitottam a kaput és a sötét kerten átvágva a bejárati ajtóhoz léptem.
Az ablak mellett lévő virágcserépben tartunk egy pótkulcsot, vész esetére. Ez most jól jött, mert ki tudtam nyitni a lakás ajtót.
- Sandra! - suttogta valaki a hátam mögött, mire ki híjján felsikítottam, annyira megijedtem. - Itt a cuccod - mondta Draco halkan, és felém nyújtotta a hátizsákom, a hálózsákom és a pálcámat.
- Köszi - vettem el a felém nyújtott tárgyakat, majd letettem a nyitott lakás ajtóba.
- Én most megyek. Majd találkozunk a vonaton.
- Igen, persze. Szia!
- Szia! - Draco megfordult, átvágott a kerten, majd az utcára kilépve becsukta maga mögött a kaput.
Én beléptem a lakásba és bezártam az ajtót. Megpróbáltam halk lenni, de leejtettem a kulcsot.
- Lumos! - egy pálca fénye villant mögöttem, mire megfordultam.
- Mit keresel te itt? - kérdezte csodálkozva apa, amikor meglátott.
- Haza kellett jönnünk - feleltem fáradtan. Ekkor jutott eszembe, hogy aznap éjjel még egy percet sem aludtam.
- Hogyhogy? - vonta fel a szemöldökét apa, és kérdőn meredt rám.
- A halálfalók miatt - mondtam, mire apának megrándult az arca.
- Mit csináltak? - kérdezte halkan, és kinézett az ablakon.
- Felgyújtottak egy csomó sátrat, óriási káosz volt, de nem tudom, mi lett végül, mert eljöttünk - foglaltam össze röviden, és reméltem, hogy elegendő magyarázattal szolgáltam.
Apa végigmért, aztán elgondolkozott.
- Fáradt vagy? - kérdezte egy pár másodperccel később.
- Nagyon - sóhajtottam.
- Menj aludni. Majd reggel megbeszéljük - enyhült meg apa, és megeresztett felém egy nagyon halvány mosolyt.
- Köszönöm! - mosolyogtam rá, majd a cuccomat felkapva besiettem a szobámba.

Annyira fáradt voltam, hogy bele se gondoltam abba, hogy tulajdonképpen mi történt az elmúlt pár órában. Alighogy bedőltem az ágyba, elnyomott az álom.