Rengeteget gondolkoztam azon, mi a fenét tudnék kezdeni ezzel a lehetetlen helyzettel; folyamatosan dolgoztak agytekervényeim, naphosszat ültem a gépem előtt, miközben számtalan lehetőséget vettem számba.
Ezer meg ezer buta ötlet jutott eszembe, hogy tudnám visszaszerezni szívedet; de egy sem bizonyult elég jónak, tökéletesnek, makulátlannak.
Én pedig semmi mást nem akartam, csak hogy egy kifogástalan megoldással álljak elő.
Hisz te a legjobbat érdemelted, Felix - főleg ezek után, amiket veled tettem.
A mai napig nem értem - s nem is fogom talán halálom napjáig sem -, mégis mi foghatott meg bennem; mit láttál egy ilyen selejtes, elzüllött gyerekben.
Aranyszőke fürtjeid, arcodat pettyező csillagaid és ragyogó, szeretetteljes, pompában fuldokló valód teljes ellentéte volt annak, ami engem jellemzett.
Én sötét voltam, beforduló és arrogáns; nem bírtam magam körül az embereket.
De te mindig velem maradtál; sosem törődtél ezekkel az apró tényekkel.
Most mégis megdőlni látszott ez az édes képlet.
Fekete és fehér tökéletes párosítása voltunk, melyek együtt alkották a krémes szürkét, mely életünk képeit komponálta meg.
Most pedig itt álltunk az összeömlött, pacaként tündöklő festék közepén - magányosan, szenvedő lelkekkel, egymás kezét elengedve.
Tudtam, hogy tennem kell valamit, így döntöttem - hirtelen felindulásból, meggondolatlanul cselekedtem.
De belül éreztem, ez a megoldás lesz az, mely lángra gyullajtja a leégett parazsat - újra meggyújtja lelkünkben a mindent felperzselő tüzet.
YOU ARE READING
minden láng kétszer lobban | hyunlix
Fanfictionhiába égett le a parázs - ha újra szikrát kap, elsöpör mindent a tűz. Kezdete: 20190815 Vége: 20190825 ©halvajáró
