minden láng kétszer lobban | hyunlix

11

Chanra várva úgy éreztem, már legalább ezerszer meghaltam lélekben.

Nem tudtam mit kezdeni magammal, hisz gyatra angol tudásommal semmire se mentem; csak bolyongtam az emberseregben, miközben tekintetemmel folyton-folyvást őt kerestem.

Már majdnem feladtam volna a menetelést - s nyúltam volna mobilomért -, amikor megpillantottam a hidrogénezett tincseket, melynek tulajdonosa csak hangosan fütyülve, integetve hívta fel magára a figyelmet.

Kínosan, megfeszülve sétáltunk egymás mellett az ismeretlen autóhoz, mely hozzá vitt először.

Tudtam, hogy nem toppanhatok be ilyen koszosan és büdösen hozzád, így nála töltöttem maradék időmet; mely mindkettőnk hangulatára alaposan rányomta a bélyeget.

Az autóút alatt egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak idegesen markolta a kormányt, s sebesen nyúlt a váltóhoz; egyetlen pillantást sem váltottunk.

Mégis, amikor üresen kongó hasam jelt adott, azon nyomban megállt az első gyorsétteremnél, és kifizetve a kért ételt ült le; komoly, mindenre elszánt arckifejezést feltöltve.

Az egykor oly csodásnak számító csend fojtogató lett, így néhány perc toporgás után én törtem meg és köszöntem meg mindent, amit értem és legfőképp érted tett.

Hisz ha ő nem lett volna, te nem tudtad volna átvészelni ezeket a hónapokat, melyeket borzalmas módon keserítettem meg.

Ha ő nem lett volna, sosem tudtam volna eljönni ide; sosem jutok el erre a földrészre.

Hiába nem szívleltük egymást, Chan mégis ott volt nekem és neked is egyaránt.

Tudod, sosem köszöntem meg neki, amit értünk tett; de mélyen legbelül tudtam, hálás és reszketeg pillantásaimból mindent megértett.