CSAK SZÍNHÁZ

III.

Beletúrtam a szekrényembe és kihúztam egy fekete, ujjatlan garbót, ehhez pedig egy skinny farmert párosítottam és egy magas talpú bokacsizmát vettem fel. A tükörbe néztem, majd az ajkaimra egy bordós-lilás árnyalatú rúzst kentem és halvány réteg, feketés szempillaspirált tettem fel.
Késznek nyilvánítottam magamat.

- Szofi! - ordibált át Kriszti a vékony falon. - Kész vagy már?

- Igen - morogtam, de inkább csak magamnak, mert ezt a lány valószínűleg nem hallhatta. Kisétáltam és magamhoz vettem a vodkát, majd pedig a táskámba csúsztattam a műanyag zacskós sós, pörkölt mogyorót. Kriszti is kilépett a szobájából, az ő kezében egy üveg bor volt, felcímkézve.

„Füredi pincészet;
2018 - Merlot"

Kriszti szülei szőlőműveléssel is foglalkoznak, így mindig küldenek bort, a lakótársamnak pedig szüretkor mindig le kell mennie segíteni.

- Indulás! - kiáltott fel a barátnőm izgatottan. - Baj van? - kérdezte, amikor meglátta a fancsali fejemet.

- Olvastad a szövegkönyvet? - néztem rá. Kriszti sokat sejtően elmosolyodott.

- Csókjelenetek? - csavarta le a borosüveg tetejét. - Sok van belőle, én is észrevettem. Noémi belevetíti azért, hogy mit szeretne - húzta meg a palackot. - Kérsz? - nyújtotta felém. Az üvegért nyúltam, melyben bíborszínű folyadék lötyögött. Az ajkamhoz emeltem és belekortyoltam. Azonnal megéreztem a bor savanykás ízét. Két nagyobb korty végezte a hasamban, majd visszaadtam az üveget.

- Finom - tettem hozzá. Fura, már két kortytól jobban éreztem magamat. A telefonom megzizzent a farzsebemben.

Barni: Ha befejezted a durcizást, indulhatnánk! Miki, Liza meg én itt várunk. c: Sietni kéne!

Szofi: Csönd, Barni! Pár percbe nem haltok bele...

Barni: Nem bírok ki annyit nélküled, tudod. ;P

Szofi: Jólvanna, zárom az ajtót, csak ne kelljen ezt a nyálas dumát hallgatnom!! :O

Barni: Akkor bevált, amit írtam. Ez volt a cél.

Kinyomtam a mobilom és kulcsra zártam az ajtót. Kriszti mellettem türelmetlenül toporgott. Egy kicsit erőszakosabban rántottam meg a kilincset, hogy biztosan bezártam e az ajtót.

- Barni írt? - bólintottam Kriszti kérdésére. - Írt valami faszságot? - újabb bólintás a részemről. - Felhúztad magad és csöndben le fogsz menni a lépcsőn, és ha odaérünk Barnihoz figyelmen kívül hagyod őt - még egy bólintás. Kriszti ismer. Méghozzá nagyon is.

Ahogy "meg volt tervezve" hulla csöndben mentem le a lépcsőn, néhány perc múlva pedig már a villamos megállóban voltunk Krisztivel. Még az utolsó pillanatban, mielőtt odaértünk volna a többiekhez előszedtem a telefonom és írtam egy üzenetet a csoportba.

Szofi [thaleia]: Most indulunk. :)

Gyorsan el is süllyesztettem a készüléket a zsebemben.

- SZIASZTOOOK! - üvöltötte el magát Kriszti a tőlünk pár méterre lévő barátainkra. A körülöttünk lévők egy pillanatra felkapták a fejüket, de aztán mentek tovább. Barni a homlokára csapott a tenyerével. Ahogy odaértünk Lizi a nyakunkba vetette magát.