CSAK SZÍNHÁZ

IV.

Az arcom vérbe borult és a fülemben visszhangzott az előbbi mondat; 'gyönyörű vagy ma este'.

- Köszönöm... - leheltem, és a fülem mögé tűrtem egy rövidebb szőke tincset. Az ajkamhoz emeltem a poharat, de Barni megakadályozott ebben.

- Nem koccintunk? - emelte fel a saját poharát.

- De - mosolyogtam rá és gyengéden a poharának ütöttem a sajátom, majd lehúztam a szeszes italt. Az arcom egy gyors fintorba rándult.

- Jössz snapszerezni? - kérdezte, majd a hüvelykujjával hátra bökött, oda, ahol kártya volt az asztalon.

- Persze - csillant fel a szemem, felkaptam a poharam és azt is magammal vittem.
Nagyon szeretek snapszerezni. Azon belül is inkább nyerni.

- Jó. KI AKAR SNAPSZEREZNI? MÉG KÉNE KÉT EMBER! - üvöltötte el magát Barni. Barni karakteresen mély hangjára rögtön felkapta a fejét mindenki.

- Én jövök - hallottam Noémi hangján, enyhén tompán, ugyanis félig az erkélyről beszélt hozzánk.

- Rám is számíthattok. Szofi keversz, légyszi? - tette fel a kezét Gabó is, majd belemarkolt az előtte lévő sajtos chipsbe és a szájába szórta.

Elhelyezkedtünk Gabó asztalánál. Barni, vele szembe Noémi. A jobb oldalán Gabó foglalt helyet, a bal oldalán én.
Gyors és határozott mozdulatokkal kevertem megviselt kártyát. Igen, pár éjszakát már végigkártyáztunk ezzel a paklival.
Miközben osztottam körbenéztem; Lizi Krisztivel beszélgetett, Miki pedig a telefonján keresztül rakott be valami zenét.

Esti Kornél - Veled együtt minden.

Az egyik kedvencem. A fejemet a tenyerembe támasztottam, úgy hallgattam a dalt.
Halkan dúdolni kezdtem a dalt, majd Barnira szegeztem a tekintetem.

- Te hívsz! - biccentettem enyhén oldalra a fejemet.

Barni éles tekintettel pásztázta végig a kezében tartott lapokat, aztán pedig végigfutatta rajtunk, a játékosokon is a tekintetét. Megnyalta az alsó ajkát és ezt mondta;

- Piros ász - ez volt a hívás. Osztottam tovább a lapokat mígnem mind elfogyott, ekkor felvettem és a kezembe tartott kártya lapokra néztem.
Hát nem magamnak osztottam a piros ászt?
„ Jól van, Szofi! Megint ügyes kislány voltál! " - gondoltam magamban.

- Kezdhetsz, Barni - igazgatta a kezében a lapokat Noémi. Barni pedig az asztalra dobta az első lapot, egy piros királyt. Kirakta hozzá a piros felsőt.

- Húsz - mondta Barni és a hajába túrt egy laza mozdulattal, hogy még jobban összekócolja. Gabó egy piros kilencest, Noémi pedig egy hetest rakott bele.

Elmosolyodtam és színpadiasan átnéztem - megint - lapjaimat.

- Szofi - vigyorgott a mellettem ülő fiú kajánul. - Rakd ki azt az ászt! - fordult felém. Egészen közel voltunk egymáshoz, a parfümjének az illata az orromba kúszott. Férfias, karakteres. Éppen olyan, mint Ő.

- Hadd tudjam már én jobban - morogtam, de azért a lapot a kis pakli tetejére vágtam, hogy hazavigyük a pontokat.

- Zöld király - raktam le a lapot. Barni egy zöld tízest rakott bele, Gabó egy alsót, Noémi pedig kénytelen-kelletlen volt belerakni egy királyt. Így ezt is mi vittük.

- Hallod, Szofi - nézett rám Barni és szürkéskék szemeivel az enyémbe nézett. - Még a végén összehozunk egy csendes snapszert.

- Kopogjuk azért le! - ingattam meg a fejemet, majd a bal kezemmel hármat koppantottam az asztal alatt. A játék ment még körökön át, amikor Gabó vicceskedve az asztalra csapott.