summertime sadness |billy hargrove ff|

Harmadik fejezet

-Nem hallottad? Azt kérdeztem,ki vagy!-hangja mérges. Én meg csak állok itt,mint valami szerencsétlen.
-Maxine,ne beszélj így a vendégemmel!-lép ki a szobából az én "hős lovagom",Billy. Hangja fenyegető mostohahúgára nézve.
-Cora vagyok. És ne aggódj,csak felöltözöm,és már itt sem vagyok.-mosolygok rá a vörös lányra. Billy rámkapja a tekintetét,és ha szemmel ölni lehetne,én holtan feküdnék most a lábuk előtt. Talán azt hitte,itt maradok vele egész nap?
Zavartan elmosolyodom,és bemegyek a fürdőbe. Kulcsra zárom,de hallom hogy a fiú szitkozódik kint. A tükör elé állok és ujjaimmal próbálok a hajamnak valami normális állapotot csinálni. Amikor nagyjából okésnak ítélem,leveszem magamról Billy ruháit,és felveszem a tegnapi kék ruhámat. Összehajtogatom a "pizsamámat" és kilépek a fürdőből. Belépek a fiú szobájába s lerakom az ágyra a ruhákat. Megfogom a táskámat és indulásra készen elindulok egyenesen a kijárat felé.
A kilincsre helyezem a kezem,lenyomtam csakhogy az ajtó nem nyitódott.
Megfordulok,és a gúnyosan mosolygó,kanapén pöffeszkedő lényre emelem haragos tekintetem.
-Kinyitnád az ajtót,hogy távozhassak?-ejtek egy gúnyos mosolyt felé,de belül tombol bennem a düh.
-Nem.-vág vissza ő is gúnyos mosollyal. Ezt nem gondolhatja komolyan. Keresztbe fonom magam előtt a karjaim és bosszúsan meredek a fiúra.
-Billy,semmi jogod arra,hogy itt tarts engem! Egy önző állat vagy!-kiabálok rá. Ez hiba volt,ugyanis felpattan a kanapérős és elémtrappol. Hátralépek de a hátam a falnak ütközik. Két kezét a falnak támasztja s tekintetébe látom,ahogy forr a dühtől.
-Ne merd mégegyszer felemelni a hangod,ha hozzám beszélsz!-sziszegi az arcomba,s bal kezét elemeli a faltól. Összehúzom magam és becsukom a szemem,várva az ütésre,de ökle a fejem helyett a falba csapódik berepesztve a gipszkartont. Összerezzenek,és támadóm arckifejezése megváltozik. Félelem költözik a düh helyébe. Észre se veszom,hogy sírok,csak amikor a meleg folyadék elkezdi áztatni arcom. Kibújok a karja alól és a fürdőszoba fele kezdek rohanni. Kikerülöm a bámészkodó mostohahúgot,és hallom Billyt,ahogy elkezd trappolni utánam. Bezárom magamra az ajtót és kiutat keresek ebből a pokolból.
-Cora,én annyira sajnálom!-dörömböl a faszerkezeten a fiú. A helységben csak egy ablak van,az is magasan és nagyon kicsi. Esélyem sincs elmenni. Könnyeim áztatják az arcom és én kétségbeesettem leülök a földre. Kapkodom a levegőt és egyre tompábban hallom a kopogást és Billy szavait. Perceken belül elnyom az álom. Ez túl sok volt nekem.

Egy ismerős kanapén ébredek. Az ülőalkalmatosság mögül hangokat hallok,de nem mozdulok meg.
-Ez mind a te hibád! Egyáltalán minek hozol ide lányokat? Lehetne jobb dolgod is!-mondja egy számomra ismeretlen férfi hang.
-Apa,én esküszöm nem csináltam vele semmit!-tudom jól ki ő. Billy Hargrove.
-Azért van berepedve a fal?-elcsattan egy pofon. Felülök és feléjük fordítom a fejem. Billy az arcát fogja és támadni készül,de ekkor mindketten felém fordítják a fejüket.
-Na,most hogy felébredt,megkérdezhetjük,mit is műveltél már megint! Kedvesem,mit művelt veled a fiam?-változik meg hangneme mikor hozzám beszél. Egyszerre gúnyos és kedves. Billyre nézek,aki csak a padlót bámulja.
-A fia nem csinált semmit. Tudja,éjszaka keveset aludtam és éppen fürödtem, amikor elaludtam.-hazudom. Akármennyire is önző ez a fiú,nem akarom,hogy miattam kerüljön bajba. Találkozik a pillantásunk és tekintete tele van hálával.
-Nos Billy,akkor haza viszel?-kérdem hamis mosollyal az arcomon. Bólint egyet és elindul a kijárat felé. Az asztalról felkapom a táskám és utána eredek. Mire kiérek,Billy már beült a kék Camaroba. Behupponak az anyósülésre.
Az út kínos csendben telik,csak az a szörnyű zene tölti be a kocsi légterét. Egyszer sem nézek rá,de én érzem a tekintetét magamon. A házunk előtt megáll,de a motort nem állítja le. Éppen szállok ki amikor megragadja a csuklóm.
-Sajnálom Cora. Tényleg.-érzem a hangjában hogy igazat mond. Elmosolyodom.
-Semmi baj,Billy.-becsukom az autó ajtaját és elindulok a kis ház felé. A kocsi teljes gázzal elhajt,én pedig belépek az ajtónkon. Végignézek minden helységet édesanyám után kutatva,de nincs itthon. A konyhapulton találok egy kis cetlit:
"Szia kislányom. Gondolom,túl sokat ittál az éjjel,így valamelyik barátnődnél alszol. Ha éhes vagy,kaja a hűtőben.
                          Szeretlek,Anya."
Összegyűröm a papírt és kidobom a kukába. El kell mesélnem ezt Nancynek. A telefonhoz megyek és tárcsázom Wheeleréket. Pár csengés után fel is veszik.
-Haló?-szól bele a telefonba kedves Mrs Wheeler.
-Jónapot Mrs. Wheeler! Nancy otthon van? Odatudná hívni a telefonhoz?
-Szia Cora! Nancy nincs még itthon. Az megfelel,ha átadom neki,hogy kerested?
-Persze,nagyon köszönöm! Viszont hallásra!-teszem vissza a telefont a helyére. Kicsit csalódottan felmegyek a szobámba,ahol átöltözöm egy szürke melegítőre és egy fehér pólóra. A tegnapi ruhámat beviszem a mosókonyhába,majd az étkezőasztalhoz leülök egy könyv társaságában megenni az ebédemet.