Tizennegyedik fejezet

476 34 4
                                    

A fiú birtoklóan veszi kezelésbe ajkaim. Ujjaimmal göndör fürtjei közé markolok,így húzom ha lehetséges még közelebb. Zihálva válunk el egymás ajkaitól ő pedig a nyakamba temeti az arcát.
-Sajnálom én csak...-kezd el magyarázkodni,de mutatóujjam a szájára teszem,így hallgatom el. Tekintetében már semmi nyoma sincs az előző,jól ismert erőszakosságnak. Helyét átvette a gyengédség,a lágyság. Sosem tudna engem ilyen módon bántani. Egy apró puszit nyomok a homlokára és mellkasára hajtom fejem. Biztonságban érzem magam a karjai között.
Délutánunkat így töltjük,beszélgetünk mindenféléről. Lassan besötétedik,így Billy elmegy tusolni. Én is átöltözöm,elcsórok a szekrényéből egy pólót és felveszek egy,otthonról hozott pamut rövidnadrágot. Laza copgba fogom össze göndör hajam és várom az ágyán ülve a fiút aki felborította az életem. Perceken belül nyílik a faajtó és belép rajta egy szál alsónadrágban. Apró pír szökik arcomra és nevetve takarom el szemeim. Ő is elneveti magát és felvesz egy melegítőnadrágot. Kiballagunk a konyhába ahol ő a nagy főzőtudásával csinál nekünk palacsintát. A kész palacsintákat tányérra rakja és karamellaöntettel borítja be őket.
-Jó étvágyok!-teszi le elém egy sármos mosoly kíséretében.
-Neked is!-válaszolom vigyorogva és nekilátunk az evésnek.
Billy mint egy malac,úgy eszik. Tiszta ragacs lett a szája széle és tiszta ételmaradék lett a tányérja körül. Miután végeztünk mosolyogva tűntetem el a maradékokat,illetve mosom el a tányérokat. Miközbe mosogatök ő lassan mögém lép és a kezei felcsúsznak a derekamra. Lassan lecsúsztatja kezét fenekemre. Elzárom a vizet és a fiú felé fordulok. Combomnál fogva felkap a derekára és a szobája felé veszi velem az irányt. Rutinos mozdulattal nyitja ki,majd csapja be a faszerkezetet. Szenvedélyesen tapad ajkaimra,majd áttér nyakamra és kulcscsontomra.
-Ez az első?-kérdezi vágytól rekedt hangon. Bólintok egyet. Megszívja a vékony bőrt,mire egy halk nyögés hagyja el a számat. Az agyunk felett a testünk átveszi az irányítást.
Lassan lekerül rólunk minden ruha. Átöleljük egymást és ott csókoljuk egymást ahol csak tudjuk. Ma éjjel nem csak a testünk,de a lelkünk is eggyé válik.

*reggel*

Két ölelő kar közt ébredek. Felpillantok a még halkan szuszogó fiúra és eszembe futnak az este eseményei.
Óvatosan kimászok mellőle és felveszem a tegnapi pólót és egy alsóneműt.
-Hová mész?-kérdezi rekedtes hangon.
-Reggelit csinálok.-válaszolom neki. Megfogja csuklómat és magára húz.
-Nekem te is tökéletesen megfelelsz!-lehel egy lágy csókot számra és elmosolyodik. Keze elindul a pólóm alatt felfelé a hasamon,de én megállítom.-Aranyos,hogy ennyire könnyen zavarba tudlak hozni.-simít a fülem mögé egy kósza hajtincset. Szemforgatva fordulok le róla és hagyom el a helységet. A konyhában felkapcsolom a gáztűzhelyet és a tűzre teszek egy serpenyőt. A hűtőből kiveszek pár tojást. Közben Billy is kijön a szobából,már felöltözve és leül az asztalhoz. Csodálva figyeli minden egyes mozdulatom.
-Megbántad?-kérdezi pár perc néma csend után. Szavaitól a szívem összeszorul.
-Miért tettem volna? Billy,én örülök hogy te voltál az első. Az már csak ráadás volt,hogy végig vigyáztál rám.-vallom be az igazságot. Megkönnyebbülten felsóhajt,és átölel hátulról. Közben elkezdem a tojásokat beletenni a forró serpenyőbe.
Puha ajkai a nyakamra tapadnak és nehezebben veszem a levegőt. Elkuncogja magát a reakciómat hallva és csak erőssebben szívja a vékony bőrt. Arcomat pír borítja és megfordulok karjai között. Deja vu érzésem van a helyzet miatt. Lágyan megcsókolom ajkait,de ő mint egy véregző oroszlán,úgy tapad ajkaimra.
-Olyan csodálatos vagy,kincsem.-súgja oda két csók között.
Perceken belül már az asztalnál ülünk és a reggelinket fogyasztjuk el,amikor egy csengő zavar meg minket.
Billy azonnal kinyitja az ajtót.
-Nancy?!-kérdezi.
-Tudom,hogy itt van. Engedj be!-parancsol rá a fiúra.

Sajnálom,hogy eddig nem volt rész🥺ígérem a jövőbe aktívabb leszek. Addig is sziasztok életeim❤

summertime sadness |billy hargrove ff|Où les histoires vivent. Découvrez maintenant