summertime sadness |billy hargrove ff|

Tizedik fejezet

Tenyere az autó üvegén csattan ami hatalmas csörömpöléssel kitörik. A tekintetem cikázik a fiú és az ablak között. Alkarjából elkezd szivárogni a vér.  Elkezdi takargatni, én pedig felé nyúlok. Kezembe veszem a kezét és azonnal valami anya után kutatok. Ám ez a tervem hamar szertefoszlik és merész ötletre szánom el magam. Leveszem magamról a pólóm és rátekerem a vérző területre.  Tekintete azonnal a melleimre vándorol amit én eltakarok,annak ellenére is hogy van rajtam fehérnemű. Megnyalja alkait.

-Billy!-szólok rá mérgesen.

-Oké,sajnálom. Amúgy ha minden jól alakul foglak kevesebb ruha nélkül is látni!-kacsint rám. Már meg se hallom perverz megjegyzéseit. A karjára mutatok.

-Ezzel te nem tudsz vezetni és a karod azonnali orvosi ellátásra szorul. Engedj oda a kormányhoz.-mondom ellentmondást nem tűrő hangon.- Vagy ha nem akkor én  itt hagylak!

Nem szól semmit,csak készségesen kiszáll a volán mögül én pedig átülök a helyére. Bepattan mellém és felém fordul miközben beköti magát.

-Egyáltalán tudsz vezetni vagy van jogsid?

-Ne becsülj alá engem. Nincs jogsim,de apukám régen sokat tanított vezetni!-magyarázom neki,miközben beindítom a motort.

-Zseniális! De ha egy karcolás is lesz a kocsimon akkor hisztis leszek!-neveti el magát. Én is hasonlóan cselekszem és rálépek a gázra. Fantasztikus érzés vezetni. Ilyenkor minden érzékem kikapcsol,és csak a motor halk zúgását hallom. A rádióból felcsendül egy ismerős dallam,mégpedig a The Police:Every Breath You Take című száma. Felhangosítom a zenét és elkezdtem teli torokból énekelni. Rápillantok a mellettem ülő fiúra és az arckifejezésétől nevetnem kell. Elszörnyülködve tekeri lejjebb a hangerőt én pedig továbbra is csak nevetek.

-Ilyet soha többé ne csinálj,Cora!- kezd el nevetni ő is.

-De annyira szeretem ezt a számot,Billy!-magyarázom neki mosollyal az arcomon.

-Szörnyű vagy!-rázza meg a fejét nevetve.

10 percen belül bekanyarodunk a kórház parkolójába. Leparkolom az autót egy szimpatikus parkolóba.

-Bejössz velem?-kérdezi az arcomat firtatva.

-Ahhoz kéne a pólóm is!

Mosolyogva visszaadja a pólóm amin néhány vérpötty díszeleg. Felkapom magamra és mindketten kiszállunk. Bezárom autóját és elindulunk az épület felé. A recepción egy lány ül,aki pár évvel lehet idősebb nálunk és éppen telefonál.

Billy felkönyököl a pultra és nem a legkedvesebben odaszól a hölgynek.

-Helló. Ezzel mit tudtok kezdeni?-mutatja meg karját. A vérzése lecsillapodott.

A lány a fiú undok hangneme ellenére felküld minket a második emeletre,ahol a sürgősségi osztály van. Beállunk a liftbe. Érzem magamon a fiú tekintetét.

-El sem hiszem hogy velem vagy.-rápillantok. Tarkómnál fogva magához húz egy csókra. Közbe a liftajtó kinyitódik,mi pedig kézen fogva leülünk a halvány,narancssárga színű váróban. Egy kisfiú üvölt,és látom a páromon,hogy az idegeire megy a kisgyerek. 

Szerencsére 1 óra várakozás után behívnak minket a kórterembe,ahol egy idős doktor fogad minket. Kérdez a baleset körülményeiről minket,illetve ellátja a fiú sebeit. 20 perc alatt végeztünk is,bár 1 hét múlva vissza kell jönnie Billynek kontrollra. 

Az autó felé tartunk kézen fogva.

-Mit szeretnél csinálni? Hazavigyelek?-kérdezi. Bólintok és beülünk az autójába. Útközbe nem szól hozzám,csak a rádió halk moraja szól. Lelassít a házunk előtt és egy csókkal elbúcsúzunk egymástól.

-Majd holnap találkozunk! Szeretlek! Szia!-szállok ki.

-Én is szeretlek! Szia szerelmem!

Belepirulok a becenévbe és bemegyek az otthonomba. Ám ami bent fogad,arra nem vagyok felkészülve...