Újra itt! (Átírás Alatt)

Part 12

~Sakura~

Pár hónap telt el azóta, hogy Sasuke és én egy párt alkotunk. Ez idő alatt arra az elhatározásra jutottunk, hogy összeköltözünk. Így most az én lakásomban élünk. Mikoto elég sűrűn megfordul nálunk. Fia pedig csak a szemeit forgatja, míg én mosolygok a helyzeten. Anya személy szerint nagyon örült neki, hogy összejöttünk, viszont apa...na ő nagyon ellenezte. Szerinte nem nekem való Sasuke. Végül az idő megváltoztatta véleményét kapcsolatunkról.
Izumi hasa is egyre csak növekszik, szépen cseperedik kis fiúk. Mikor megtudták a baba nemét nagyon megörültek. Őszintén bevallva, lányt valahogy nem tudnék nekik elképzelni, szerintem ők ízig vérig fiús szülők.
A napjaim nagy részét továbbra is a kórházban töltöm. Igaz ez nem tetszik se anyámnak, se Mikotonak, de legjobban talán Tsunadénak és Inonak nem.
Mióta Sasukéval együtt vagyok valamivel nyugodtabb vagyok, de még így is félek néha egy kicsit. Olyan mintha még most is figyelnének engem. A hideg kiráz a gondolatra. Próbálok nem erre gondolni, de nem igen megy.

Mint ahogy általában a hetem kezdődni szokott, ez is ugyan úgy indult. Utam a kórház felé vezetett. Nem sok emberrel találkoztam, hiszen elég korán van még. Mikor beléptem a kórházba hirtelen Tsunade termett előttem.
Kicsit meglepett vele, amin ő csak egy jót mosolygott.
-Jó reggelt. Van egy meglepetésem. – csillogtak szemei.
-Jó reggelt, és mégis mi lenne az?! – kérdeztem tőle mosolyogva.
-Megjött az új asszisztensed. – csillogott továbbra is a fény a szemében.
-Asszisztens? Valamiről lemaradtam?! – nevettem fel kínosan.
-Elfelejtettem volna említeni? – kacagott fel mesterem, majd folytatta.
Karinnak hívják és nem sokára megjön, szóval készülj fel, hogy fogadni tudd leendő asszisztensed. – fejezte be mondandóját mosolyogva.
-Rendben van, bár szólhattál volna kicsit előbb is, hogy lesz egy asszisztensem. – néztem rá smaragdjaimmal mesteremre.
Beszélgetésünk után elváltak útjaink, majd irodámba vettem az irányt.
Nem sokkal ezután kopogásra lettem figyelmes.
-Szabad! – kiáltottam ki a jövevénynek.
Ekkor lépett be az ajtón egy vörös hajú, szemüveges lány.
-Üdv! Uzumaki Karin vagyok. Tsunade-sama Ön mellé osztott be, mint asszisztenst. – köszönt kicsit feszengve.
-Szia, Haruno Sakura vagyok. De egy valamiben már most egyezzünk meg,
tegeződünk! Hiszen egy korúak vagyunk ha jól látom. – néztem végig a lányon.
-Rendben van. – oldódott fel, és ezt bizonyította a mosoly is az arcán.
-Nem tudom Tsunade körbe vezetett-e a kórházban, ha nem akkor szívesen megmutatok mindent. – mosolyogtam rá.
-Már körbe vezetett, szóval nem kell ezzel fáradnod, nyugodtan dolgozz csak. Esetleg hozzak valamit? Egy kávét? – kérdezte kedvesen.
-Rendben van, oh ha már így felhoztad a kávét azt elfogadnám. – néztem hálásan szemébe.
-Egy pillanat és hozom. Cukor, tej?
-Mind kettőből mehet bele egy kicsi. – mondtam mosolyogva.
Bólintott, majd elhagyta irodámat, így én befejezhettem a papírmunkát még a reggeli vizit előtt.
Nem sokkal azután, hogy végleg letettem az asztalom szélére tollamat, Karin lépett be egy nagy bögre kávéval, amit nem győztem neki meghálálni.
Kellemesen iszogatva az életet adó nedűt miközben hátra dőltem a székemben és lustán a fali órámra pillantottam. Fél 9 állapítottam meg magamban. Sóhajtva ugyan, de felálltam a kényelmet nyújtó székemből és megindultam reggeli vizitünk megkezdésére. Út közben szóltam Karinnak, hogy ha gondolja velem tarthat és legalább így megismeri a betegeket egy kicsit, majd később a gyerekeket is.
Míg sétáltunk az első beteghez feltettem pár kérdést, hogy jobban megismerjem újdonsült asszisztensem. Megtudtam, hogy Kusagakurei , valamint azt is, hogy kissé hírtelen haragú, de ugyan akkor kedves lány is. Kiderült, hogy messziről, de valamilyen szinten rokonok Narutóval. Mivel nem ismeri róka vigyorú legjobb barátom, így kicsit meséltem róla neki. Annyira elcsevegtünk út közben, hogy arra eszméltem fel már ott is vagyunk az első betegnél.