[vihardagály]

13. fejezet: Emelkedik a tét

Talpas poharak nyomait figyelem az asztallapon. Rájuk ül a por a gyér, októberi napfényben. Tom elsomfordál a lábam mellett, lenyúlok, megvakarom a füle tövét. Jó cica. Csakhogy utána Philre ugrik a tekintetem, aki felvont szemöldökkel, merev arcvonásokkal bámul, és gyorsan kiegyenesedem. Jobb híján a körmeimet nézem, a nadrágom szárát kapargatom. Mi a fenét csinálunk még mindig itt?

- Akkor kellett volna lelépnünk, amikor mondtam! - Minden szót kínosan halkan ejtek ki, alig szűröm őket a fogaim között.

- Fogd már be!

Nem tetszik Phil válasza. Úgy viselkedik, mintha erről az egészről én tehetnék, mintha neki semmi része nem lenne abban, hogy most éppen 1977-ben ücsörgünk, és várjuk, hogy Freddie Mercury visszatérjen a nappaliba. Vagy szalonba, de kit érdekel? A bátyám háta merev és fogadok, hogy hozzá sem fog nyúlni a teához, amit Freddie felajánlott neki, és amit ő meglepő lelkesedéssel elfogadott. Azt hittem, csak azért teszi, mert így feltűnés nélkül elszökhetünk, mégsem moccanunk, ráadásul még csak nem is szól hozzám.

- Phil... - Hozzákezdenék, de megrázza a fejét, mintha azt mondaná, ne is mondj semmit. Pedig annyi mindent akarok kérdezni! Kezdve azzal, hogy mit keres itt, hogyan talált rám, egészen odáig, hogy mikor mehetek végre haza. Rossz előérzetem van ezzel a találkozással kapcsolatban, hiszen mégis mit keresne itt a bátyám, ha a gondot, amit előidéztem, a vezérlőteremből, a következő évezredből is meg lehetne oldani? Márpedig ez a szokás kettőnk kapcsolatában. Ha én rossz fát teszek a tűzre, Phil az, aki eltakarítja a romokat, ágyba dugja mamát és idegnyugtató kamillateát visz neki, hogy utána egy whisky mellett megvitassák papával, mennyire nem lehet velem semmit kezdeni. Tudom, nem kellene rágnom a szám sarkát, mégsem bírom abbahagyni.

Freddie visszatér hozzánk, Tiffany szorosan a nyomában. Phil elé kerül a kézzel festett csésze, a csészealj - már éppen megfordulna a fejemben, hogy talán félreismertem Freddie-t, mikor rájövök, hogy rövid itt tartózkodásom folyamán sosem láttam mást szervírozni, csak teát. Talán a tea különleges, olyan törvény, ami felülír más szabályokat - ebből még nem következik, hogy ételt is tart itthon, teszem azt, kenyeret és vajat, vagy hogy ő maga takarítaná a házat. Talán Paul ugrik át néha, hogy kis köténykében felsikálja a padlót és kitisztítsa az ereszt? A szám elé kapom a kezem, mielőtt  kibukna belőlem valami ostobaság, mondjuk egy röhögés.

- Mr Mercury, először is hadd köszönjem meg, hogy befogadta a húgomat. - Phil hozzá sem nyúl a teához, ahogyan sejtettem. A térdére könyökölve beszél, valahogy így festhet akkor is, amikor papával tárgyal valamiről - elképesztő, de neki mindig, mindenki hisz, benne soha, senki nem kételkedik. Ez a Legmegnyerőbb Modor üzemmód. Rengeteget elemeztem, mégsem tudom utánacsinálni. Elég kedélyes ahhoz, hogy az áldozatnak ne legyen ellenvetése, udvariasságba csomagolt trükk. Freddie-re pillantok, aki elég távol ül ahhoz, hogy érdektelennek tűnjön, merően nézi a bátyámat, és a tekintete egyszer sem rándul felém, pedig tudnia kell, hogy nézem. Én adom fel hamarabb, Tomot kezdem bámulni a szőnyegen. Phil pedig csak mondja és mondja. - Rögtön a tárgyra térek, mert biztosan van jobb dolga is, minthogy engem hallgasson. Minden, amit a húgom mondott önnek, és nem kétlem, hogy sok zűrös dolgot mondhatott, hazugság.

- Nahát. Valóban? - Bár Phil profilját nézem, alig leplezett dühvel és növekvő értetlenséggel, nyilvánvaló, hogy az utolsó szó megtette a hatását, Freddie hivatalosan is figyel. 

- Mégis mit művelsz? - Közbevágok, elkapom Phil karját, mintha ezzel befoghatnám a száját, ő viszont nem hagyja magát földre vinni. Mire készülsz? Mit tervezel? Bárcsak beleláthatnék a fejébe, hogy mindezt a kérdést feltehessem neki! Így viszont csak ülök, kétségbeesetten nézve, ahogyan az elmúlt napok áldozatos munkája, rengeteg hazugsága a fejemre omlik.