Szólíts Signek

Zéró

Larry sejtette, hogy túl sokat ivott, de akkor érezte meg igazán, amikor kilépett a bulitól hangos szülői ház ajtaján, és megindult a szemközti játszótér felé. Dülöngélve haladt a sötét úttest kellős közepén, és azon filozofált, hogy általában az embernek rutinból megy a járás, most meg mintha mindkét lába külön életet élt volna.

A fiú ennek ellenére boldog volt, annyira, mint még soha életében: valami megmagyarázhatatlan, univerzális szeretetet érzett minden és mindenki iránt, ami él, meg az iránt is, ami nem él; még az aszfaltot is szerette a lába alatt. Meg is állt az úttest közepén, hogy hosszan bámulja a csillagokat.

Az eget kémlelve azt kívánta, bárcsak minden ember érezhetné, amit most ő. Hogy ez a világ csodálatos. És, hogy mennyire jó az élet lüktetését érezni a sejtjeiben. Csakhogy, gondolta, miközben bizonytalanul megindult, az emberek mostanság képtelenek erre az érzésre. Mert minden energiájukkal egy új istennek hódolnak. Szabadidőt, jó szót, barátságokat tesznek le az oltárára, hogy vehessenek egy új tévét vagy laptopot vagy bármit. Aztán villámgyorsan eltelnek felettük az évtizedek, és csak úgy meghalnak, ki nem mondott gondolatokkal, meg nem valósított álmokkal.

A játszótéren hunyorogva állt meg az ősöreg tölgyfa előtt. Arra gondolt, hogy valahogy javítania kellene a világon, segíteni az embereket, hogy megtalálják, amit elvesztettek. Vissza kell adni nekik. Meg kell menteni őket.

Hogy ő egyedül erre képtelen, arra hamar rájött. De mi van, ha nem is ő kell hozzá? Hanem valami jóságos erő, egy másik világból.

Nem tűnt abszurdnak az ötlet, sem nevetségesnek – a világ legtermészetesebb dolgának érezte, már csak azt nem értette, mire várt eddig. Hát csak segítséget kell kérni! Ennyi az egész. Letérdelt a fa elé, maga elé tartotta a két tenyerét, mintha felajánlana valamit, és tiszta szívéből kívánta, hogy egy bölcsebb világ küldjön segítséget.

Vakító fehér fény lobbant, végigcikázott a fatörzsön, majd olyan erővel robbant fel, hogy még a szomszéd faluban is látni lehetett.

Kicsit később a vén fa levelei megremegtek, a kihalt úttesten egy macska tartott titokzatos célja felé, és csak egy bagoly nézett le a játszótér füvén fekvő, eszméletlen fiúra, akinek fogalma sem volt, hogy a segítség valóban megérkezett.