Szólíts Signek

Tizenhárom

Nick fáradtan ült a számítógép előtt; a monitoron a SigMaestro irracionalizátor üzenete éppen közölte, hogy minden feladat befejezve. A férfi megdörzsölte a szemét. Igaza volt Signek, tényleg nem unatkozik, és még élvezte is volna a dolgot, ha nem Larryről lett volna szó. Sajnálta a srácot, és bűntudatot érzett. Volt egy pont a nap során, amikor szerette volna felhívni, hogy elnézést kérjen tőle, amiért mindenféle fondorlatos dologgal megnehezíti a napjait, de biztos volt benne, hogy Sig nem díjazná a húzást.

Az óra még csak délelőtt tízet mutatott, és Nick rájött, hogy mára végzett is mindennel. Szeretett az irracionalizátorral dolgozni, lenyűgözte, és el nem tudta képzelni, hogyan fog számítógépet használni nélküle, ha Sig valamiért leszedi. Felállt a gép elől, és körbejárta a hatalmas nappalit, hogy megkeresse a telefonját. Megígérte a trinklernek, hogy felhívja, ha végzett.

Levette a készüléket a kandallópárkányról, és miközben telefonált, körülnézett. Mióta itt lakott, összesen nem töltött ennyi időt ebben a nappaliban, mint az elmúlt napokban. Ennek a nyomait mindenhol látta: szerteszét hagyott tárgyak, pizzásdobozok, üres palackok. Most, hogy nem volt dolga, és végre ácsorgott egy kicsit, megérezte a fáradtságot.

− Ezek szerint kész vagy − hallotta meg Sig hangját.

− Végeztem, igen – Nick hiábavalóan igyekezett lelkesnek hangzani.

− Helyes. Nem mintha nem tudtam volna, nem is amiatt kértem, hogy hívj fel, hanem van még egy kis dolgod. Mindjárt ott leszek. Vegyél fel cipőt.

A trinkler bontotta a vonalat, Nick zsebre tette a telefont. Miféle dolga lehet, amihez cipőt kell húznia?

Néhány perc múlva túracipőben ácsorgott a nappaliban, amikor megjelent Sig.

− Szép munkát végeztél Larryvel − jelentette ki.

Nick arra gondolt, hogy ezt mindennek nevezné – alaposnak, szemétségnek, gonosznak − csak szépnek nem. Sig a gondolatra elkomolyodott.

− Mondd ki, ha valamivel nem értesz egyet.

A férfi megvakarta a tarkóját.

− Értem én, hogy ennek az egésznek van valami nagyobb célja, de nem tudom... tök sajnáltam, amikor már tévézni sem tudott. Azt értem, és azzal teljesen egyet is értettem, amikor el kellett terelni a belváros felől, amikor felrobbantak a gömbök, de nem tudom. Nem szívesen csinálom ezt vele.

Sig bólintott.

− Ha ez megnyugtat valamennyire, én sem. Viszont, hogy megértsd, miért van erre szükség, elviszlek egy kicsit a yatridokhoz.

Nick szeme elkerekedett.

− Most? Minek?

− Scarl serege tizedeli a yatridokat. Mint már mondtam, ha én itt vagyok, hamarosan ő is itt lesz. Amikor legutóbb mindketten jelen voltunk, nagyon sok ember meghalt. Nekem pedig most először van kapunyitó segítőm, akit nem tudok használni, mert megölte magában az isteni szikrát, és képtelen segítőként viselkedni. Szóval én is sajnálom Larryt, hogy nem tud tévézni, vagy ijesztő dolgokat kell csinálnia, de úgy vélem, a kisebb veszteség mindenképpen őt éri. Úgy látom, nem igazán érzed át, mi a játék tétje, így megmutatom.

Sig felemelte a mutatóujját, rajzolt vele három apró kört a levegőben – és a következő pillanatban megváltozott Nick körül a világ. Egy mezőn állt; körülötte harchoz öltözött yatrid katonák, a távolban egy vark csapat.

− Emlékszel, amikor Larry beszaladt közéjük? − mutatott Sig a vark csapatra. Nick bólogatott, közben érezte, hogy izzadni kezd a tenyere. Ezek több százan, ha nem több ezren lehetnek, gondolta. − Rájöttünk, hogy azért tudtam őket egy csapásra elintézni, mert bent volt köztük egy segítőm, akit meg kellett mentenem.