Szólíts Signek

Hét

A képzés második napjának reggelén a segítők a kertben ácsorogtak, és a nap erős fénye úgy simogatta a szemüket, mint milliónyi varrótű.

− Szétmegy a fejem − mondta Nick fájdalmas arccal.

Larry igazságtalannak érezte a másnaposságot; nem ittak meg annyi sört előző este, hogy alig bírjon megállni a lábán.

− Lehet, hogy ebben a világban minden máshogy működik − dörzsölte meg a szemét Mia. − És azért vagyunk rosszul.

A fú azon gondolkodott, valószínűleg mindegy, mi lehet az oka; egyébként, jutott eszébe, lehetséges, hogy az a brutális, fülsértő ébresztő is rátett egy lapáttal a fejfájásra, ami kiugrasztotta őket az ágyból. Volt annyira rossz, mint amikor egy kés élét végighúzzák egy fémlapon.

− Még mindig alig hallok − piszkálta meg a fülét Nick. − Mi a franc lehetett az a hang?

Mia bocsánatkérőn, hunyorogva nézett rá.

− Az ébresztőm.

Nick elfintorodott.

− Tízszeres hangerővel.

− Volt az száz is − mondta Larry csendesen.

Amikor felkeltek, egy-egy cédulát találtak a szobáikban, azzal az utasítással, hogy reggeli után jöjjenek le a kertbe, és lehetőleg a reggeli ne azt jelentse, hogy órákig szüttyögnek a kávé fölött.

− Ha ez az utolsó megjegyzés nem lett volna − kezdte Gwen, − azt gondolnám, hogy Jedrik írta a cédulákat.

Nick óvatosan bólogatott.

− Hát igen. Minden tisztelet mellett azt kell mondjam, nem nézném ki belőle, hogy akár egyszer is hangosan elröhögné magát.

− Milyen cédula? − kérdezte Larry.

A többiek lassan felé fordultak.

− Mással voltam elfoglalva − védekezett a fiú. − Az a hang nagy disznóság volt reggel. Gondoltam, nem foglalkozom vele, alszom tovább. De mindig, ahogy visszatettem a fejem a párnára, újra megszólalt.

Nick megvakarta a fejét.

− Aha. Akkor miattad szólt olyan sokáig.

− Én csak kijöttem utánatok – vont vállat Larry. − Nem gondolkodtam. Reggel meg pláne képtelen vagyok olyasmire, mint olvasás. Vagy azonnal felkelni ilyen mindenféle hangokra. Szóval most végül is mire várunk idekint, a tűző napon?

− Jedrikre, gondolom – mondta Nick.

Larry sóhajtott.

− Nem azért mondom, de tényleg az volt írva a cédulákra, hogy álljunk ki a napra? Csak mert van itt kábé hatszázezer sokkal árnyékosabb hely is.

Ezen mindhárman elgondolkodtak, és az arckifejezésükből a fiú azonnal rájött, hogy arról nem volt szó, hogy a kertnek melyik részére álljanak.

− Akartam is kérdezni, hogy miért a napra álltatok − hallották meg Sig hangját a hátuk mögül. Larry néhány másodperc után döbbent rá, hogy nem érezte meg a jelenlétét.

− Veletek mi történt? – állt eléjük a trinkler, és a fiú rájött, hogy a többiek túlságosan sápadtak és hunyorognak.

Gwen elvigyorodott.

− Szerintem másnaposak. Én nem! − Tette hozzá gyorsan, mintha ez valami eredmény lenne.

Sig összeráncolt homlokkal nézett rájuk.