ELMEGYEK, ÖRÜLJÉL!

együtt.

reggel; 7:25; valahol a sztrádán.

- Már kibaszott másfél órája megyünk, elegem van! - vertem a fejemet Timothée vállába.
- Hülye voltál, lilalány! - jelentette ki.
- Tessék? - hüledeztem. - Ez egy tökéletes megtervezett útiterv volt.
- Ja, persze - biccentett cinikusan. - És mégis, drága Holland Walters-em, hogy gondoltad azt, hogy szájbakúrt 54 mérföldet akarunk sétálni 1 nap alatt? - ejtette könnyen a szavakat.
- Óóó... - szorítottam össze az állkapcsom. - Bassza meg! Erre nem gondoltam.
- Rájöttem.
- Kuss! Éppen agyalok! - raktam a mutató ujjamat Timothée szája elé.
- Te olyat is tudsz? - lökte el óvatosan a kezemet, majd mosolyra húzta az ajkát.
- Megbaszhatod! - kiáltottam fel hevesen, mire Timothée átölelt hátulról és a hajamba suttogta.
- Már csak az a kérdés, hogy kit? - erre erősen a kezére csaptam.
- Hülye! - fintorogtam, mire csak egy hangos nevetést kaptam a barna hajú fiútól.
- Oké, nézzünk egy buszmegállót - vette elő a telefonját, a másik kezével pedig átkarolt és magához húzott, hogy egy puszit nyomhassan az arcomra. - A legközelebbi az Angeles National Forest felé van. Az még 3 óra. Nem is olyan sok.
- Hjaaahh - kezdtem el látványosan szenvedni.
- Csönd és menjünk! Na, gyere! - fogta meg a kezemet és maga után kezdett húzni.
A kezem a kezében, Ő és én; mi.
Oldalra fordítottam a fejemet, majd a szememmel végig követtem az arcélének a vonalát.
A feje tetején lévő lágyan hullámzó kávébarna tincseket, amikbe mostmár bármikor beletúrhattam.
A hosszú szempillái, amely furcsa, szálkás árnyékot rajzolt a szeme alá.
Az enyhén ívelt, telt halvány barack színű ajkait.
A magas alkatát.
Mindent.
- Ne bámulj, lilalány! - nézett felém Timothée, így a csillogó szürkés zöld színben pompázó íriszeit is meg tudtam csodálni. - Frusztrálsz - tette hozzá.
- Nem is bámultalak - tagadtam le rögtön, aztán felháborodást színleltem. Timothée elkapta a derekamat és magához rántott.
- És még mindig nem tudsz hazudni - lehelte a számra Timothée, majd egy gyors csókot nyomott az ajkamra.
- De akkor se bámultalak! - ellenkeztem és a fiú mellkasát megtámasztva eltoltam magamtól.
- Jó, oké - forgatta meg a szemét. - Nem hiszem el, ugye tudod?
- Persze - bólintottam vidáman.
- Nézd! - emelte fel a kezét Timothée és egy táblára mutatott.
- Angeles National Forest; 12 mf - olvastam le.
- És? Ennyi a reakciód? - nézett rám a barna fiú. - Őszintén kicsit többre számítottam.
És leesett.
- Ó, baszki! Azt lenyomjuk kevesebb, mint 3 óra alatt. Ez az! - ugrottam fel és a levegőbe bokszoltam.
- Na, rájöttél végre, hogy ez milyen fontos infó volt - ingatta meg a fejét Timothée.
Tovább sétáltunk.

délelőtt; 9:41; az Angeles National Forest felé.

- Mikor érünk oda? - kortyoltam egyet a vizemből, majd egy napellenzőt formáltam a kezemből és a fiú felé fordultam.
- Már 2 órája ezt kérdezgeted - rázta meg a fejét. - Ez nagyon idegesítő, ugye vágod ezt, Holland Walters?
- Tu... - kezdtem volna mondani, de közbevágott.
- És a válaszom még mindig az, hogy nem tudom - fejezte be Timothée.
- Egy valamit nem értek - gondolkoztam el, miközben visszatettem a kulacsomat a táskámba.
- Ezt most gondold át mégegyszer - vigyorgott rám Timothée. - Elég sok mindent nem értesz.
- Seggfej! - vágtam karon. - Szóval - folytattam -, nekem van becenevem, de neked nincs.
- Eddig zseniális megállapítás - mondta a barna hajú fiú, majd kereső hadjáratot indított a cigarettája és az öngyújtója után.
- Kuss már! - csattantam fel. - Tehát hívhatlak Timmy-nek? - kérdeztem.
- Biztos, hogy nem - röhögött ki Timothée.
- De légyszi! - kérleltem és nagy szemekkel bámultam rá.
- Nem - kaptam választ, mire durcásan összefontam magam előtt a karomat.
- Ne hisztizz, Holland Walters! - túrt bele a hajába.
- Nem hisztizek - jelentettem ki. Ó, dehogynem, persze, hogy hisztiztem.
- Jó, akkor nem hisztizel - hagyta rám a dolgot.
A halántékomon egy langymeleg, sós izzadság csepp folyt végig.
‘‘ Kitartás, Holland! Mindjárt ott vagyunk! ’’ – eképp biztattam magamat.

dél; 12:03; busz.

- Két diákjegyet kérünk - mondta Timothée a sofőrnek.
- Meddig? - fordult az öregedő fickó oldalra és megvakarta a szakállát.
- A végállomásig - szóltam közbe én is.
- Jó, tehát akkor Long Beach-ig - mondta a faszi, majd két jegyet adott át. - 25$-t kérek.
A buszvezető kezébe nyomtuk a pénzt és leültünk keresni egy szabad helyet.
- Long Beach-ig megy! Long Beach-ig megy! - kezdtem el ugrálni a buszban, mire Timothée megfogta a vállamat és nyomott egy puszit az arcomra.
- Igen, tudom. Nyugi! - harapta be a száját, aztán egy szabad kétszemélyes ülésre mutatott. - Ott jó lesz?
- Tökéletes - biccentettem. - Kívülre vagy belülre akarsz ülni? - kérdeztem.
- Belülre, az ablak mellé - mondta, majd be is ült a helyére, én pedig mellé.
A busz kigördült a megállóból.
- Nem hiszem el, hogy egy és egy negyed órát kellett itt szobroznunk, csak mert nem jött ez a szar! - ráztam meg a fejemet, majd Timothée vállára döntöttem.
- Mert fél órával késtük le az előzőt, mert valaki elkezdtett nyavalyogni, hogy fáj a lába - bökött rám a mutató ujjával.
- Mert fáj is! - motyogtam, aztán elkezdtem keresni a telefonomat. Feloldottam és elkezdtem Milá-nak pötyögni egy üzenetet.

Holland: szia, fél ötre ott vagyunk a long beach-i megállóban. ti mikor jöttök? ♡

Pár másodperc múlva érkezett is a barátnőm válasza.

Mila: hali csajszi! lassan ott vagyunk, kicsit dugó van. várunk. van nálad pénz egy szállásra? :3

Holland: jaja, nyugi! na pussz, kidőlök itt mindjárt, olyan hulla vagyok. amúgy...♡

Mila: igen? várj! ÖSSZEJÖTTÉL TIMOTHÉE-VAL?!

Holland: ahaaaa.

Mila: najóó! *-* olyan büszke vagyok rád! na, húzzál aludni, csajszi!

Holland: na helló!♡♡♡ majd mesélek.

Mila: sziaaaa!

- Ennyire be van zsongva a barátnőd, hogy járunk? - kérdezte Timothée.
- Naaa, ez egy magánbeszélgetés! - nyomtam ki rögtön a telefonomat.
- Jó, nem kell mindjárt lecseszni - emelte fel a kezét, aztán nyomott egy puszit a számra.
- Nem csesztelek le, csak szóvá tettem - vontam meg a vállamat, majd Timothée vállára hajtottam a fejemet.
Beszívtam a fiú fűszeres parfümjének illatát. A nap lágyan simogatva égette az arcomat.
A következő kép, vagyis amire ébredtem, az az volt, hogy Torrance következik.
- Hmm - nyújtóztam egy nagyot. - De jót aludtam - mondtam, majd előszedtem egy zsebemből egy mentolos rágót.
- Na, fél óra és ott vagyunk - simította meg az arcomat Timothée.
- Írok Milá-nak - oldottam fel a telefonomat.

Holland: kb. fél óra és ott.

- Hát itt vagyunk - mondtam, miután elküldtem az üzenetet.
- Az út végén - tette hozzá Timothée.
- Ez egy jó nagy klisé volt - röhögtem el magam.
- Figyelj, Holland Walters... - kezdte, de most én vágtam a szavába.
- Nem, te figyelj! Szeretném, ha eljönnél velem bulizni. Oké? - néztem rá és megfogtam a kezét.
- Oké - bólintott és a nagyujjával megsimogatta a kézfejem.

délután; 16:39; Long Beach.

Leléptünk a busz lépcsőjéről, és magamba szívtam a tenger és a szmog illatát. Long Beach...
Elkezdtünk a barna hajú fiúval kifelé igyekezni a megállóból, amikor egy test lökődött az enyémnek.
- Helló, csajszi! - nyomott egy puszit az arcomra. - Ó-ó! - vigyorgott, amikor Timothée-ra siklott a tekintete. - Büszke vagyok rád, Holland! Amúgy Camila, de csak Mila - nyújtotta a kezét a barátomnak. - Remélem velünk bulizol!
- Holland már hívott - mondta Timothée és nyomott egy puszit az arcomra.
Életem legjobb útja volt.

V É G E

Halihó!
Még jövök az epilógussal.
😘