What is love? /Antoine Griezmann/

7.

A konyhából kilépve felmentem az szobámba, és rávetettem magamat az ágyamra. Nem volt kedvem sírni, bár szívem szerint csak bőgtem volna, mint egy óvódás. Nem értettem semmit. Nem értettem azt, hogy miért hívott el egyáltalán a bálba, ha ott van neki Emily; márpedig gondolom nem csak "miért ne?" alapon történt az a csók..
Ahogy feküdtem az ágyamon, a plafont bámulva, ezerannyi gondolattal az agyamban, észre sem vettem, hogy már fél 4 volt. Eldöntöttem, hogy nekiállok a házi feladataimnak, legalább addig is eltereli valami a gondolataimat erről az egészről. Viszont a gond az volt, hogy sikeresen a suliban hagytam a leckefüzetemet, ezért a kezem automatikusan a telefonomhoz nyúlt, hogy beírjak az osztálycsoportba. Ez volt az, amit nem kellett volna...
Amint rámentem a csoportunkra, 20 olvasatlan üzenet fogadott. Legtöbbjük csak egy szimpla kérdőjel volt, ezért feljebbpörgettem, hogy képbe legyek a dolgokkal, mi ez az egész.
Egy kép volt az.
Egy kép arról a srácról, akibe első osztályos korom óta fülig szerelmes vagyok, akinek a mosolya a világ egyik legcsodálatosabb dolga, és akinek a tengerkék szemében minden egyes nap elvesztem, ahogy belenéztem.. és egy lányról, aki mindezt most végleg elvette tőlem, pedig enyém sem volt.. Anto és Emily mai csókjának pillanata volt a fotón.
A lehető leggyorsabban bezártam az alkalmazást, és eldobtam a telefonomat, ami az ágyam végén landolt.
A könnyek sorjában folytak le az arcomon, egyzerűen nem tudtam uralkodni az érzéseimen.
Egyszerre voltam dühös és szomorú. Percekbe telt, hogy megnyugodjak egy picit is. Telefonomért nyúltam, és én sem tudom miért, de egy üzenetet írtam neki. Neki...
"Sok boldogságot" - ennyit tudtam leírni, majd ismét elkapott a sírás, és amint rámentem a küldés gombra, ismét eldobtam a telefonomat.

Ahogy feküdtem az ágyamon, arra lettem figyelmes, hogy az ágy másik végén fekvő telefon elég erőteljesen villog, és rezeg. Felkönyököltem, hogy megnézhessem mi okozza ezt, de amint láttam mi áll a képernyőn, lelöktem a telefont az ágyamról. Anto volt az. Sorjában kaptam tőle az üzeneteket, és ahogy láttam nem fogadott hívásom is érkezett tőle.
Visszafeküdtem, és bámultam tovább a plafont.

Így telt ez a nap hátralevő részében is. Vacsorázni 7 körül lementem, addig is egy álmosolyt erőltettem az arcomra, hogy senki ne kérdezősködjön. Miután felfrissítettem magamat egy zuhannyal és fogatmostam, bepakoltam holnapra, bebújtam a takaróm alá. A legkisebb gondom volt az, hogy nem csináltam meg a házijaimat. Úgyis holnap péntek, azaz elleszünk engedve délben, ami csak 4 tanóra túlélését jelenti, hisz holnap lesz a bál.. Na igen, a bál. Mivel megígértem Lea-nak, hogy el fogok menni akár párral, akár nem, ezért nem szeghetem meg az ígéretemet és muszáj lesz holnap ottlennem. Talán láthatom majd az új kis álompárocskát is..

Talán hajnali 1 lehetett, amikor végre el tudtam aludni. Őszintén szólva az az 5 és fél óra, amit aludhattam volna, az is szörnyű volt. Reggel fáradtan keltem az ébresztőmre, és bár semmi kedvem nem volt suliba menni, negyed nyolckor már ott is voltam. Földszinten kezdtünk, szóval legalább lépcsőznöm nem kellett.

Amint beléptem a terembe, Lea már ott is termett előttem, és egy jó szoros és hosszú ölelést adott. Ő az egyetlen ember, aki tudja, hogy már 8 éve vagyok fülig szerelmes Anto-ba. És ő az, aki a legjobban ismer. Ez most sem volt másképp, mert semmit nem kérdezett, és a témát sem hozta fel, mert gondolom tudta, hogy nem szeretnék róla beszélni.

Első óránk töri volt, és persze ki mással, mint az osztályfőnökünkkel. Nincsen vele különösebb bajom, de hozzá most tényleg nincsen semmi kedvem ma. Biztos, hogy fel fog szólítani legalább egyszer, nekem meg az agyam mindenen forog most, csak a vegyesházi királyokon nem.
Ahogy mondtam, tényleg felszólított, és valahogy tudtam neki választ adni, bár telt pár percbe az is biztos..

A maradék 3 óra gyorsan elment, Lea a matekon kívül mindegyiken mellettem volt, és próbált felvidítani, ami sikerült is egy picit.
Az utolsó óra végén jöttem rá, hogy Anto ma nem volt suliban. Nem nagyon akartam foglalkozni vele, de mégis mintha hiányérzetem lett volna, hogy nincs itt.

-És téged elhívott valaki a bálba? - tettem fel a kérdést Lea-nak, miközben sétáltunk a menza felé
-Ami azt illeti, igen - válaszolt
-És nekem erről mikor szerettél volna beszélni?
-Tegnap történt az egész, de nem szerettelek volna még ezzel is terhelni..
-Engem sosem terhelsz semmivel, nyugodtan elmondhattad volna. Legalább lett volna valami jó is a napomban. Na de ki is a srác? - fordultam felé
-Noah, az évfolyamról. És ami azt illeti, nem csak elhívott a bálba..
-Mi?
-Hát.. tegnap megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője. Én pedig igent mondtam, és most együtt vagyunk
-Lea, hát ez szuper! Nagyon örülök nektek, aztán ha meg mer bántani, beverem a képét, ne feledd - majd megöleltem
-Köszönjük, de egy szót se senkinek
-Lakat a számon! De amúgy - kezdtem bele a mondatba
-Igen?
-Szerintem annyira nem helyes, bár nem nekem kell, hogy tetsszen - jelentettem ki
-Ezt már eddig is tudtuk, hogy nem egyforma az ízlésünk, szóval nem lepődök meg. De Anto sem egy herceg fehér lovon szerintem -nevetette el magát, majd én is becsatlakoztam.
Nem nagyon akartam hallani Anto nevét, de inkább nem is foglalkoztam vele, és nevettem tovább Lea-val.

Miután megebédeltünk a menzán, elköszöntünk egymástól, és kettéváltak útjaink. Volt még 3 órám a bál kezdetéig, szóval nem vettem sietősre a dolgot, és útközben bementem egy pékségbe venni magamnak valamit, merthát na. A menza, az menza.

Fél 2 körül érhettem haza. Utam a hűtőhöz vezetett először, mert megint éhes lettem. Miközben majszoltam a tegnapról maradt palacsintákat, bekapcsoltam a TV-t és leültem a kanapéra. Az idő gyorsan elrepült, és mire felszméltem már negyed négy volt, szóval el kellett kezdenem összekészülni. A bálra egy szimpla bordó egyberuhát vettem fel, amit édesanyám javasolt, hogy vegyek fel. Eléggé kényelmetlenül éreztem benne magamat, mert nem vagyok az a típúsú lány, aki ilyeneket húzna fel. Legtöbbször farmerben járok, és a szoknyákat is csak ha kötelező, akkor húzom fel.

Éppen 4 órára estem be a helyszínre, szóval gyakorlatilag nem késtem. A most még kevés ember között, gyorsan kiszúrtam Lea-t. Noah-val volt. Nagyon aranyosan néztek ki, ahogy fogják egymás kezét, és egymás szemébe néznek, régen nem láttam ilyen boldognak a legjobb barátnőmet. Lea egy öleléssel fogadott, mikor odaértem hozzájuk, és megjegyezte milyen csinos vagyok, majd bemutatott Noah-nak. Le akartam rakni a táskámat, szóval megkérdeztem tőlük hol találom a ruhatárat.
-Kísérjelek el? - kérdezte Lea
-Nem, nem köszi. Odatalálok egyedül is - utasítottam el
-Mi addig ott leszünk a színpadnál - mondta Noah, és az említett hely felé mutatott
-Okés, pár perc és jövök - válaszoltam

Nagy nehezen átvágtam magamat a tömegen, és márcsak méterek választottak el a ruhatártól, de a nagy sietségben nekimentem valakinek, a telefonomat pedig sikeresen kiejtettem eközben a kezemből.
Egyszerre hajoltunk le az illetővel, hogy felvegyük a telefonomat. Nem tudtam kinek mentem neki, addig a pillanatig, amíg mindketten fel nem néztünk. A kezünk összeért, ahogy mindketten a telefonomat fogtuk. A mostmár ismerős illető arcára pedig egy mosoly kerekedett, és még a tengerkék szemei is mosolyogtak rám.

-Szia - szólalt meg Anto

—————————
Na hali mindenki!
Itt is lenne az új rész. Tudom-tudom.. nem a legizgalmasabb, de ilyen is kell néha.
A következő rész szerintem még ezen a héten fog érkezni, mert megjött a kedvem, és az ihletem is a folytatáshoz:D