𝙗𝙧𝙤𝙠𝙚𝙣

prologue

[finn wolfhard]

unottan kiveszek pár ruhát a szekrényemből, amiket magamra kapok, majd a vállamra kapom az iskolatáskámat. a füllhalgatót csesztetve a fülembe megyek le a lépcsőn, ami semmi kedvéért sem akar benne maradni. a drága szüleim ahogyan észrevesznek biccentenek egyet, aztán visszatérnek a reggelihez. lassan odabattyogok, kiveszek egy műzlit a konyhaszekrényből amit gyorsan belenyomok a számba, közbe felveszem a cipőmet és elindulok otthonról. a zenét bömböltetve, egy pillanatig csukott szemmel megyek a szokásos útvonalon, élvezve, hogy a nap süti az arcomat. majd mikor meghallom a the sun shines down on me-t, önkénytelenül is halvány mosoly kúszik az arcomra. aztán rögtön el is tűnik, mert a szemeim elé tárul az iskola. sóhajtva belépek, és senkivel nem foglalkozva megkeresem a fizika termet. mellémszegődik szinte egyetlen haverom noah, majd elkezd magyarázni, mintha nem tudná, hogy zenét hallgatok, és nem nagyon szoktam odafigyelni.
– finn, beszélek! – rántja ki a fülemből mindkét füllhalgatót. morogva felé nézek, és összeráncolt homlokkal várom, hogy folytassa.
– hallottál valamit, amit mondtam? – megforgatom a szemeimet. azonnal tudja, hogy nem.
– remek. tehát holnap este hétkor lesz egy buli valami srácnál, elmehetnénk.
– biztos hogy nem megyek el, te is tudod – ráztam meg a fejemet, mert már volt programom holnapra. gondolkodás. mint mindig.
– de eljössz. már lassan másfél éve sokkal jobban bekattantál, pedig addig se voltál normális! figyelj, nem tudom, hogy mi történt de...
– nem kattantam be – nyugodtan mondtam, ellenben a kezem ökölbe szorult.
– a kedvemért – mosolygott rám. – igaz brooklyn másik felében lesz, nem is ide jár az a gyerek, de gyere már el velem!
– eddig se kellett veled elmennem.
– ja, helyette otthon voltál és nem csináltál
semmit – most ő forgatta meg a szemét.
– de...
– nincs de, nélküled nem megyek el! – mondta határozottan, miközben levágódtunk egymás mellé a padba. mikor látta, hogy ez sem hat meg felcsillant a szeme.
– megcsinálom egy hétig mindennap a házid, hogy ha eljössz. na?
– miért, hogy mindegyikre egyest kapjak? – röhögtem fel jóízűen.
– akkor odaadom az enyém, hogy te csináld – vigyorgott. megráztam a fejemet. azért nem vagyok stréber.
– jó elmegyek, de akkor...
– tudtam! – vágott megint a szavamba.
– ha nem mondhatom végig, nem megyek el. tehát, ugye ez csak egyszeri alkalom? többet nem kell elmennem, csak azért mert most beleegyeztem? – húzom fel a szemöldökömet.
– nem kell – mosolygott továbbra is. – majd jössz úgy is magadtól.
– ha magamtól szeretnék menni, majd hívd fel a mentőket.

hi guys! ♡ remélem eddig tetszik, ha igen nyomjatok egy vote-t esetleg írjatok valamit kommentben. további szép napot!