𝙗𝙧𝙤𝙠𝙚𝙣

two

[finn wolfhard]
– hasonlítasz a testvéredre – dünnyögtem.
– mi?
– nem. te meg a testvéred. én nem vagyok az – mondtam egy ásítás kíséretében.
– váov. mennyit ittál? – forgatta a gyönyörű szemeit, amiket lehetetlen volt nem bámulni. mivel részeg voltam még mindig, nem nagyon törődtem ezekkel a gondolatokkal.
– tudom hogy helyes vagyok meg minden, de azért figyelhetnél máshogy is rám. mondjuk válaszolhatnál – engedett el egy féloldalas mosolyt, én pedig összeráncolt homlokkal néztem rá.
– nem vagyok buzi.
– buzi? – szemei elkerekedtek, mintha kissé megsértettem volna, amit nem értettem.
– mintha nem tudnád mi az. pfuj – húztam el a számat, aztán visszahajolva a wc-re, kiadtam magamból még egy adagot.
– oké, vedd be, én mentem – dobta le elém a gyógyszert és mérgesen kiakart menni.
– ne hagyj már itt – mondtam, közben a kezemet a lüktető fejemre tettem.
– mert? – vágta oda a szavakat, én pedig értetlenül néztem.
– holnap valószínűleg semmire nem fogok emlékezni, tehát sohatöbbet nem fogunk beszélni. segíts a gyógyszerrel – birizgáltam a dobozt, amiről nem bírtam lecsavarni a tetejét.
– honnan tudod, hogy nem fogunk beszélni többet? – vett ki nekem egy gyógyszert, amit víz nélkül lenyeltem.
– igazából mindenkivel egy bunkó paraszt vagyok, nem hiszem, hogy kivétel lennél – magyaráztam továbbra is ülve.
– és miért vagy mindenkivel az? – leült mellém, mire egy kicsit arrébb húzódtam.
– ehhez semmi közöd – jelentettem ki, majd a lábamat felhúzva ráhajtottam a fejem a térdemre.
– tudja valaki rajtad kívül? – szavai víszhangoztak a fülemben.
– ugyan ki tudná? – nevettem fel fájdalmasan.
– na figyelj, akkor ismerjük meg egymást, aztán majd egyszer elmondod nekem.
– kösz, de nem. inkább hazamegyek – felakartam állni, de azonnal visszaestem, ezért... ezért még mindig nem tudom ki, ugyanis nem tudtam a nevét segített felkelni. gondolkodva néztem rá, ám nem kérdeztem meg.
– hol laksz? nem láttalak még erre – kezdett el csevegni, mire lemondóan legyintettem egyet.
– brooklyn másik oldalán.
– akkor nem mész haza, keresek egy szobát – vágta rá, én pedig a karja után nyúltam.
– miért vagy ilyen segítőkész?
– nem fogsz erre holnap emlékezni? – kérdezett vissza.
– nem tudom, valószínűleg nem – gondolkoztam el, és eszembe jutott, hogy máskor egy ismeretlen csaj ágyában keltem.
– hogy is mondjam... szimpi vagy – rántotta meg a vállát, aztán kihúzott a mosdóból, miközben én értetlenül bámultam. amelyik szobába benyitott, az összesbe már voltak bent.
– nem hiszem el – forgatta a szemét. – jó akkor gyere az én szobámba. úgyis oda akartam, hogy gyere.
– tessék? – hőköltem vissza, nem teljesen értettem amit mondott.
– mindegy, gyere.
egy fehér ajtójú szobához érkeztünk, ami elég érdekes volt, hiszen az összestöbbinek barna színe volt. a fiú benyitott, aztán betessékelt az ajtón. sötétkék színe volt, már-már hasonlított a feketéhez, teljes egészében úgy nézett ki, mint az én szobám. megdöbbenve néztem a fiú felé.
– az én szobám is így néz ki.
– mégis hajlandó vagy magadról beszélni! – mosolyodott el, közben a sötét miatt nem nagyon látszódott, de a szemében megcsillant valami.
– inkább mondd, hol alhatok? – néztem körbe. az ágya felé mutatott, mire vállatvonva befeküdtem a kényelmes fekvőhelybe.
– hamar az ágyamba kerültél – hallottam, mire fogalmam sincs miért, elmosolyodtam.
– te teljesen hülye vagy – suttogtam. éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, én pedig megfordulva elkezdtem kémlelni az arcát, aztán halkan egy "jó éjt"-et mondva elaludtam. mi a fasz van velem?

good mornig my angels! ♡ hogy tetszett ez a rész? várom a visszajelzéseket! ☻