Egy újabb darab belőlem (Befejezett)

Álmodom?

   A légüres térben álltam. Körülöttem minden kék, csillagok világítanak és néha lehullanak. Olyan gyönyörű szép és annyira emlékeztet egy bizonyos ember szeme színére. (Khm... Emlékezzünk meg Obitoról. Egy perc néma csend.)

   -Hiányoztam Sasuke? -egy fülemnek olyan kedves hangot hallok a hátam mögül.

   Megpördülök a tengelyem körül és a csillogó, gyönyörű szempárba nézek.

   -Naruto... -érzem, ahogy egy újabb könnycsepp lefolyik az arcomon. Ő közelebb lép és meleg kézfejével letörli az arcomról a sós folyadékot.

   -Ne sírj, nincs mi miatt bánkódnod.

   -É-én úgy sajnálom! Ha-Ha nem teszem meg azt, akkor ez sosem történik meg -szinte már remegtem a visszafojtott sírástól. Ő erre kedvesen elmosolyodott.

   -Nem te tehetsz róla. Még Gaara sem tehet róla. Én döntöttem így, ez az egész az én felelősségem.

   -Tönkre tette az életed! Meg kéne ölni ezért a tettéért! -Naruto halkan felkuncogott, mire hitetlenkedve néztem rá.

   -Sasuke, Gaara is ugyanolyan ember mint te meg én. Nincs jogunk ítélkezni felette. Igaz, amit tett borzalmas dolog, de tudnunk kell megbocsájtani. Az élete nem csak tőle függ és ezt te is tudod. Sok minden közre játszott abban, hogy ilyen legyen és ezt nekünk el kell fogadnunk. A helyet, hogy a múltban elkövetett hibák miatt büntetünk, fókuszáljunk a jeleni boldogságunkra, hogy a túlvilágon ne mondhassuk azt, hogy semmi értelme sem volt ennek. Sasu, az életed, akárcsak az enyém, olyan mint egy festmény. Egy festmény az emlékeid iránt érzett érzésekről. Ha minden emlékedben boldog leszel, a festmény gyönyörű és tiszta lesz. Ne azon bánkódj, hogy egy történés véget ért, hanem örülj, hogy részed lehetett benne és hogy élvezted! Mikor majd visszagondolsz rám, szeretném, hogy mosolyogj. Ezeket a gyönyörű emlékeket ne csúfítsd el azzal, hogy arra gondolsz, hogy már vége. Légy boldog, szabad és élj a mában! Ha ezt nem teszed semmi értelme sem volt annak, hogy az életed része lettem. Kérlek, hallgass rám! Az én vásznam gyönyörű, mert benne voltál és öröké ott fog lógni a mindenség falán és hirdeti, hogy milyen csodálatos is ez a világ. Ígérd meg, hogy a tied is az enyém mellett foglal majd helyet, hogy együtt hirdethessük eme világ szépségét!

   -Naruto, megígérem - szőke elmosolyodott, hozzám simult és átölelt.

   -Úgy örülök! Szeretném, ha tudnád, hogy egész életemben és az után is szeretlek. (Ezt biztos így kell megfogalmazni?) -átkaroltam azt a törékeny testet ami után mindig is ácsingóztam és orromat a szőke tincsek közé fúrtam.

   -Én is szeretlek Naruto.

  
~Narrátor POV~ (Hehe, nézőpont váltás! Mikor a gyanútlan olvasó elhiszi, hogyha a kettőből egy karakter meghal, legalább nem lesz nézőpont váltás, de én még ezt is megoldom.)

   A szőke fiú teste lassan porrá vált és szétszóródott az éterben. Sasuke követte szemével az aranyló pöttyöket, majd lassan lehunyta a szemét.

   Mikor ismét kinyitotta a szobája tárult a szeme elé. Felült az ágyán, majd kinyitotta az ajtót és kisétált az utcára. Pár perc csöndes gyaloglás után megérkezett egy kávézóhoz. Benyitott és az általa oly jól ismert asztalhoz sétált, majd helyet foglalt. Kinézett az ablakon és szemei előtt egy régi emlékképei játszódtak le, de ahelyett, hogy szomorkodott volna, halványa elmosolyodott.

Itt is a második rész. Remélem tetszik. Nem tudok ehhez mit hozzáfűzni jelenleg... Akkor a yaoistak ereje legyen veletek és éljétek túl a sulit.