Most is hoztam nektek egy gyönyörű számot az olvasáshoz: James Arthur: Impossible. Jó olvasást és sok könnyet!
Már egy hét eltelt az első "eset" óta. Minden egyes nap megkeresett és megerőszakolt az a szemét. Minden alkalommal, mintha kitépett volna egy újabb darabot belőlem, míg teljesen érzéketlenné váltam. A tekintetemben semmi érzelem nem volt kiolvasható, belül pedig teljesen üres voltam. Az egyetlen dolog ami, ha akár egy pillanatra is, de feletetni tudta velem a vörös tetteit, az Sasuke volt. Mellette még mosolyogni is tudtam és élőnek éreztem magam.
Éppen a suli folyosóját róttam, mikor szembe jött velem Ő. Felnéztem rá és eresztettem felé egy halvány mosolyt. Mikor észre vett, elindult felém, megragadta a csuklómat és rángatni kezdett. Mi van vele? Nem ilyen szokott lenni. Most... Most pont úgy viselkedik, mint Gaara. Berángatott a fiú öltözőbe és a falnak lökött, majd a két kezével elzárta a menekülési lehetőségeim.
-Naruto, mi bajod van? Már 1 hete olyan vagy, mint egy élőhalott. Nem vagy a régi. Mi történt?!
Magam elé meredtem. Tehát nem csak az ártatlanságom, hanem a személyiségem is elvette. Magamban jót nevettem ezen. Lehet rám azt mondani, hogy beteg vagyok, de már nem érdekel. Bennem csak az kelt érzelmeket, mikor a tükörbe nézek és egy undorító személyt látok, aki már a zsigereiben is mocskos. A szívás nyomok az egész testemen, a vágások a nyakamon, a karmolás nyomok a hátamon mind-mind a sötét énem kivetítői.
-NARUTO! HALLOD EGYÁLTALÁN AMIT MONDOK?! -Sasuke kiabálására eszméltem fel. -Rendben. Ha te nem mondod el, én járok utána -ezzel egy mozdulattal le rántotta a pólómat, láthatóvá téve a bélyegeimet. Pupillája hatalmasra tágult és csak nézte a lillás foltokat, mik egész testemet beborították.
-Naruto... Ezeket ugye nem...? -kérdezte akadozva.
-Sasuke... Én... Én nagyon sajnálom! -kibukott az első könnycsepp a szememből amit ezernyi másik követet.
-Nem Naruto. Én tartozom bocsánat kéréssel.
-Kérlek... Bocsáss meg! Én... Én mindennél jobban szeretlek. Kérlek... -nem bírtam befejezni a mondatot az arcomat áztató patakoktól.
-Én megbocsájtok, de ez... -mutatott a testemre. -Ezt nem tudom elfelejteni. Sajnálom, Naruto, de ezt nem tudom elfogadni. Én nem ilyennek ismertelek meg... Találkozunk órán.
Álltam ott és néztem magam elé. A pólóm immár magamon díszelegve hirdette e pár perc eseményeit A könnyeim már régen felszáradtak, de még mindig nem tudtam megmozdulni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, felkaptam a földről a táskám és kirohantam az iskola kapuján.
Csak rohantam és rohantam, míg nem a házunk előtt nem találtam magam. Előkotortam a táskámból a kulcsom és remegő kézzel a zárba dugtam, majd elfordítottam. Miután beszabadultam, egyből a konyha felé vettem az irányt, hogy megigyak egy pohár vizet. Szerencse, hogy ilyenkor senki sincsen itthon. Töltöttem magamnak egy kis hűsítő nedűt, majd a pultnak dőlve kortyolgatni kezdtem. Szememmel a környezetem fürkésztem, míg észre nem vettem egy tárgyat. Egy kés árválkodott az asztalon. Tisztának tűnt, biztosan valamelyik szülőm hagyhatta kint. Megbabonázva tettem felé egy lépést és a kezembe emeltem eme csodás tárgyat. Lassan felhúztam, majd a fejemen átemeltem a pólóm. A vágóeszközt az egyik szívásfolthoz emeltem és egy mély X-et vágtam a bőrömbe. Borzalmas érzés volt, mégis felszabadító. Ahogy megpillantottam a saját piros vérem, mintha miden tettem feloldozást nyert volna. Minden egyes foltnál megismételtem eme mozdulatot. Vágás, fájdalom, vér, vágás, fájdalom, vér.
Egy szörnyű ember vagyok. Megérdemlem, hogy fájdalmat okozzanak nekem. Tönkre tettem egy emberi életet, még hozzá a szerelmemét. Hogy tehettem ezt?! Megérdemlem, hogy kínok között pusztuljak el. Megérdemlem... Megérdemlem...
Ezt ismételgettem a fejemben, miközben a kés felszántotta a bőrömet, égető érzést hagyva maga után.
~Sasuke POV~
Hogy tehette ezt? Megcsalt, pedig azt hittem szeret... Elhitette velem, hogy én vagyok az életében a legfontosabb, erre valamilyen fiúval összefekszik, ha éppen nem vagyok kapható? Gyűlöllek, Uzumaki Naruto, gyűlöllek! És még ahhoz is gyáva voltál, hogy begyere az osztályba és a szemembe néz?!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok között sétáltam haza és mikor elértem az említett épületet, hatalmas robajjal csaptam be az ajtót magam mögött. Levetkőztem és szobámba csörtettem. Az ágyamra dőltem és csak néztem a plafont.
Nem... Nem tudlak gyűlölni. Sosem tudnálak. Szeretlek Naruto... De amit tettél, teljességgel megbocsájthatatlan. Mikor azt ígérted, hogy örökre együtt leszünk hazudtál? A csókjaink hamisak voltak? Annyira fáj, hogy elvesztettelek... Gyanítottam, hogy van valami amit titkolsz előlem. Legbelül igen is éreztem, hogy ez lesz a háttérben. De reméltem, hogy nem igaz. Hogy nem tennéd meg ezt velem. Olyan naiv voltam. Megérdemlem, hogy összetörted a szívem. Megérdemlem.
A szemem sarkából egy apró könnycsepp csordult ki, mit társai nem követtek. Akkor még nem is sejtettem, hogy igen is követni fogják hamarosan.
Tudom, hogy rövid és pocsék lett, de még mindig igyekszem. Na de mindegy is! A yaoisták ereje legyen veletek!
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
