A Legenda

6. Fejezet

   Másnap kilenc társaddal együtt hagytad el Völgyzugoly biztonságát, hogy véghezvihessétek a küldetésetek. Abban a pillanatban, ahogy kiértetek a tündék otthonából elfogott az ismerős érzés, az amit a törpökkel való utazásod során is éreztél. Ez a türelmetlen várakozás, az izgalom. Tisztában voltál a veszélyekkel, amik az úton leselkedtek rátok, de most, hogy a kardod végre ismét az oldaladon volt valahogy nem éreztél egy cseppnyi félelmet sem. Helyette ajkaidon mosollyal lépkedtél Legolas mellett, akivel csendes beszélgetésbe mélyedtél. Természetesen nem hagyhattad ki, hogy egy kicsit húzd az agyát a szerelmi jóslataiddal, de a tünde nem reagált a várt módon, ezért hamar meguntad ezt, és inkább valami másra terelted a szót.

   A többiek csendben voltak, csak Gandalf hangját lehetett hallani, ahogy a sor élén mondott valamit. Tudtad, hogy az útról beszélt, hogy merre kell mennetek, ezért nem is figyeltél rá. Az első néhány nap hasonlóan telt. Mindig ott voltál valaki mellett, és folyamatosan szóval tartottad az éppen kijelölt áldozatod. Ez idő alatt, sikerült közelebb kerülnöd Gimlihez és Boromirhoz is. Valójában nagyon könnyű dolgod volt a törppel, mert eleve hozzá voltál szokva a törpök modorához, ráadásul úgy tűnt, hogy tényleg tisztelt téged. Ami azt illeti, legnagyobb meglepetésedre leginkább ő maga kereste a te társaságod. Úgy tűnt, hogy nagyon meg akart ismerni, és ez alatt a néhány nap alatt, igazán közel került hozzád.

   Boromir sem volt túl kemény dió, a férfi hamar feloldódott a közeledben. Persze, ez mindenki másra is igaz volt. A kezdeti feszültség, ami kimondatlanul is ott lógott köztetek hamar elmúlt, ahogy a csapat egyre több időt töltött együtt. Ráadásul annyira ragadós volt a jókedved, hogy egyszerűen nem lehetett nem nevetni egy-egy bugyuta vicceden, vagy mosolyogni az időről-időre elejtett piszkálódásaidon.

   Néhány nap múlva pedig a hangulat még fesztelenebb lett. A csapat letáborozott éjszakára, és Boromir úgy döntött, hogy itt az ideje megtanítani a hobbitokat harcolni. Arra azonban nem számítottál, hogy téged is tanítani akart, mert elmondása szerint egy törékeny nőnek is meg kellett védenie magát. Amikor elutasítottad az ajánlatot, mondván, hogy te már éppen eléggé képes vagy megvédeni magad, csak tovább erősködött. Ezért hát végül, egyetértettél vele. Amikor karddal a kezedben álltál előtte, és nézted az ő kezében megcsillanó pengét, gonosz ötlet telepedett meg a fejedben. Ajkaidra olyan vigyor húzódott, amely semmi jót nem ígért. Amikor Legolas meglátta ezt a kifejezést, szinte már sajnálta Boromirt.

   Aztán, a férfi utasítást adott arra, hogy támadd meg. Tudtad, hogy fel akarta mérni, hogy pontosan hogyan is bánsz a karddal, de ő nem is számított arra, hogy nem csak dísznek van a derekadra erősítve a fegyver. A vigyorod egyetlen pillanatra sem lett kisebb, ahogy gyors mozdulattal a férfi felé lendültél. Egy éve nem fogtál kardot a kezedben, és tudtad, hogy talán nem voltál olyan jó, mint régen, de kétségtelenül tudtál harcolni. És a meglepetés ereje is veled volt. Szóval, amikor lesújtottál, éppen úgy tetted, ahogy arra a férfi számított, ahogyan azt valaki olyan tette volna, aki nem tudott harcolni. Éppen ezért, Boromir könnyedén hárított, és tudtad, hogy a következő mozdulatával be akarta fejezni a kis felmérést.

   Egyetlen mozdulattal kerülted ki a kardot, majd a sajátod markolatával a férfi tarkójára vágtál. Boromir az ütéstől, és a meglepetéstől előre tántorodott, és elveszítve az egyensúlyát kapálózott, próbálva állva tartani magát. Ezt kihasználva ismét lendítetted a kardot, és kiütötted a pengét a kezéből, majd kirúgtad a lábát alóla, így háttal a földre esett. Alig volt ideje felfogni, hogy mi történt, már a mellkasának szegezted Évëát. Csupán néhány másodperc alatt könnyedén legyőzted őt, noha ez csak azért volt lehetséges, mert nem számított a támadásaidra. A férfi döbbenten kikerekedett szemekkel nézett rád, míg te csak önelégülten vigyorogva pillantottál rá vissza.